Tankcsapda-kvíz: Mennyország Tourist, Lukács László és három évtized rock – mennyire ismeri a zenekart?
Debrecenből indultak, majd a magyar rock egyik legismertebb zenekarává váltak – tesztelje tudását 5 kérdésben!
Személyre szabható hírfolyam
Debrecenből indultak, majd a magyar rock egyik legismertebb zenekarává váltak – tesztelje tudását 5 kérdésben!
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint már két havi illetményével tartozik neki a Miniszterelnökség, miközben az ügyvédi felszólításokra sem érkezett válasz.
Az 1,7 milliárdos állami beszerzést behúzó, fideszes hátterű cég fantomizálódása ügyében a rendőrség nem talált bűncselekményt. A másik, 3,15 milliárdos Covid-teszt szállítmányra szerződött vállalkozás ügyében még mindig tart a nyomozás.
Szilágyi Áron és felesége 20 évvel ezelőtt találkoztak először, de kétszer is egymásba szerettek.
Ma este megkezdi a szereplést a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában.
A magyar labdarúgó-válogatott közel egy év után játszik újra tétmérkőzést. Az ukránok magabiztosak, a magyaroknál két kulcsember nem játszik.
Oroszország fokozni fogja a hibrid háborút, Hszi Csin-ping Trumppal találkozott Washingtonban. 2033 körül lehet reális az euró bevezetése. Nyomoznak Orbán János Dénes ügyeiben. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
A jegybank inflációs jelentése szerint egész Európában a magyar mezőgazdaságot érintette legrosszabbul a szárazság, kukoricából például feleakkora lehet a termés, mint az elmúlt ötéves átlag.
Ordibálás, trágár fenyegetőzések, rosszullétig jutó alkalmazottak vezettek oda, hogy áprilisban fegyelmi eljárást kezdeményeztek a Gazdasági Versenyhivatal egyik felső vezetőjével szemben.
Ha egy gazdag ember lebukott bolti lopás miatt, sok esetben csak mentálisan gyengének könyvelték el, míg a szegényebbeknek el kellett viselniük a büntetést.
Nagy kérdés, hogy lesz-e elég ösztönző ahhoz, hogy a középhatalmak a dollár helyett gyakrabban használják egymás fizetőeszközeit. Ha igen, az aláássa az USD hegemóniáját.
És Mária.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Egy kérdőívben kérdezik a diákokat megélhetésről, mentális állapotról, stresszről és arról, szerintük mennyire készíti fel az egyetemistákat az egyetem a munkavállalásra.
Több tízmillió forint hiányzik az OSE Lions költségvetéséből, de a vezetőség szándékai szerint a bajnokságból semmiképpen nem lépnek vissza a csapat. The post Szünetelteti a támogatást az MVM, bajba került az NB I-es kosárcsapat first appeared on 24.hu.
Megtámadja Oroszország a NATO-t? Hol vannak a holttestek? Hányan vannak valójában a Kárpáti Nyolcak? A 444 napindító hírleveléből kiderül!
Makó ikonikus fürdője nem csupán a kikapcsolódás helyszíne: lenyűgöző építészet, gyógyító víz, élménymedencék, szaunaprogramok és családi kalandok várják egész évben.
A leejtéstől a nem megfelelő tisztításon át egészen addig, hogy egyszerűen csak bedobjuk a táskánkba.
A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. nyilvános pályázatot hirdet a tulajdonában álló, Pécs, Nagy Lajos király útja 9. szám alatti irodaház hosszú távú bérbeadására. The post Irodaház hosszú távú bérbeadása Pécs belvárosában – PÁLYÁZATI FELHÍVÁS first appeared on 24.hu.
Beindult a pandadiplomácia a kínai elnök amerikai látogatása során, két óriáspanda már úton van az Egyesült Államokba.
Rajt a férfi kosárlabda NB I-ben; két magyar ökölvívó is döntőben lép szorítóba a szófiai Európa-bajnokságon.
Sayed Abu Farchi sportszerűtlenség miatt kapott sárga lapot, viszont az már neki a második volt, így kiállt Ausztria ellen. The post Fegyverlövést imitált gólja után az izraeli futballista, kiállították first appeared on 24.hu.
NS-VÉLEMÉNY. Egymás nyakába ugorva üvöltünk az Arsenalnak vagy a Citynek lőtt bombagólja láttán.
ALAPVONAL. Többször visszatért súlyos sérülésből, leírták őt, erre 2024-ben az Eb legemlékezetesebb versenyét megnyerve szerzett aranyat Rómában őrjöngő honfitársai előtt. Újabb sérülés, újabb visszatérés, újabb Eb-cím – idén Birminghamben, immár 34 évesen (negyedszer szabadtéren), a dramaturgiát fokozta, hogy kislánya első születésnapján.
A Nemzeti Sportpénteki számából ajánljuk: Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte! Ukrajna ellen kezdi Nemzetek Ligája-szereplését a magyar válogatott, Marco Rossi szövetségi kapitánynak Varga Barnabás és Sallai Roland pótlására is megoldást kell találnia. Borbola Bence írása
Sokba került az izraeli találatot szerző játékos gólöröme Linzben.
Cristiano Ronaldo helyzetekig jutott, Joao Félix gólt szerzett: csapatuk megérdemelten nyert Wales ellen.
PvE, PvP, új terület és robotszamuráj, teljesen átalakul a Marathon.
Hiába a negyedik percben szerzett gól, a topligás játékosok vezette hellének mindhárom pontot elvitték Belgrádból.
A The New York Times azt kérdezte Mark Carney-tól, komolyan vette-e Donald Trump amerikai elnök fenyegetéseit arról, hogy Kanadát az USA 51. államává tenné.
Elrajtolt a Nemzetek Ligája.
A holland legenda fia szenzációs gólpasszt adott a Nemzetek Ligájában.
A német labdarúgó-válogatott Hollandiában ikszelt a Nemzetek Ligájában, Norvégiát a Manchester city csatára vezette sikerre. The post Haaland duplázott, Klopp döntetlennel kezdett német kapitányként first appeared on 24.hu.
Norvégia, Portugália és Görögország is nyert, az A-liga csütörtöki játéknapjának negyedik mérkőzésén döntetlen született.
Az MVM Zrt. megszüntette a csapat szponzori támogatását, de a bajnokságtól nem lépnek vissza az oroszlányi kosarasok.
Drasztikus mértékben csökken a befogadó háztartásoknak járó támogatás.