Szegény felvilágosult gyermekeink
A „tények” és az igazságok semmi mást nem közölnek, csak a mögöttük meghúzódó hatalom szándékait.
A „tények” és az igazságok semmi mást nem közölnek, csak a mögöttük meghúzódó hatalom szándékait.
Váratlan vendég bukkant fel a budapesti lakóparkban.
Olaszországtól kezdve egészen Indiáig a tiltakozással arra is fel akarták hívni a figyelmet, hogy a Perzsa-öböltől a Fekete-tengerig zajló háborúkban egyre több tengerész veszti életét.
A volt államtitkárt Kecskemétről Kiskunhalasra szállították át.
Az Index állandó szerzője a Rocky forgatási helyszínein szerzett benyomásait eleveníti fel.
Ráadásul egy rangadón!
Kétszer annyi pénz jut a Tisza pártalapítványának, mint idén, a DK kivételével megszűnik a korábbi ellenzéki pártok állami forrása.
Ütközés történt a Forma-1-es Mexikói Nagydíj pénteki napján.
KEZDÉS: 17.00. Öt szempontot emeltünk ki a szombati kézilabda-rangadóra készülve.
Éjfél körül megjelent a parlament honlapján a 2027-es költségvetés tervezete, amely szerint a központi alrendszer kiadásai 1437 milliárd forinttal, 47 588 milliárd forintra csökkennének. A pénzforgalmi hiány 7110 milliárdról 5103 milliárd forintra mérséklődne, az eredményszemléletű hiány pedig a GDP 4,9 százalékára csökkenne, 2,4 százalékos növekedés és 3 százalékos infláció mellett. A tárcák között jelentős átrende…
A hasábburgonyát nagyon sokan szeretik, miközben nem lehet éppen egészséges ételnek mondhatni, különösen ha olajban sütöd ki. Lehet jobb választás is ennél.
86 esztendős korában elhunyt Patrick Stewart, mindenki kedvenc Picard kapitánya és Xavier professzora, aki karrierje elején a színház bűvöletében élt, de később a tévében és moziban is beírta magát a popkultúra történetébe. A szomorú apropóból felidézzük az angol színész pályájának főbb mérföldköveit.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Még az a veszély is fennáll, hogy a köztársasági elnök és az Ab elnöke személyes összeütközésbe kerül a kormány utasítását teljesítő, az Ab-elnök megbízott utódját védő rendőrökkel.
António Guterres mandátuma december 31-én jár le, utódja 2027. január 1-jén veheti át a világszervezet vezetését.
A jelenlegi szavazási rendszerben még soha nem választotta el ilyen kevés pont az első két helyezettet.
A mesterséges intelligencia már most is fontos szerepet játszik az energetikában az előrejelzés, a hibafelismerés és az üzemeltetési döntések támogatásának területén, és a rábízott feladatok köre tovább bővül. Az autonóm, önvezérlő rendszerek hódítása a leglátványosabb várhatóan a napelemek, akkumulátorok, épületek és autótöltők összehangolásában lesz, és itthon is a napenergia-termelés helyi felhasználásának optima…
Egy osztrák-amerikai tudós azonban egy egészen érdekes tanulmányban részletezte elméletét.
A célzott reklámok megjelenéséhez nincs feltétlenül szükség lehallgatásra.
Jelentős különbségek alakultak ki a magyarországi régiók gazdasági teljesítményében az elmúlt években. Az Eurostat adatai szerint 2024-ben a magyar GDP 11,4 százalékkal haladta meg a 2020-as szintet, ám a növekedés területileg rendkívül egyenlőtlenül oszlott meg. Pest megyében 20,3, Budapesten 17 százalékos volt a bővülés, addig a Dél-Alföldön mindössze 3 százalékkal nőtt, Észak-Magyarország pedig mínuszban volt.
Úgy tűnik, hogy a munka még csak most kezdődik.
Egy felmérés szerint a magyarok támogatják az átlagsebesség-mérés bevezetését.
A 300 szerverszekrényből álló csomagban 9600 Nvidia GPU és 4200 AMD processzor várja az új gazdáját. Mekkora a nappalid?
A 300 szerverszekrényből álló csomagban 9600 Nvidia GPU és 4200 AMD processzor várja az új gazdáját. Mekkora a nappalid?
Egy pillanat alatt történt a tragédia.
Nem a tervek szerint alakul a Magyar Nemzeti Bank korábbi vezetőjének parlamenti meghallgatása.
A NATO-nak támadt egy új ötlete arra az esetre, ha háborúba sodródna az oroszokkal.
A beszerzést teljes egészében külföldi partnerek finanszírozzák, az Egyesült Államok saját költségvetéséből nem fordítanak rá pénzt.
Górcső alatt a Honor 600 és a Magic8 Lite.
António Guterres, az ENSZ jelenlegi főtitkárának mandátuma december 31-én jár le, az ő utódját keresik a következő öt évre. The post Ezt a kilenc személyt jelölték eddig hivatalosan az ENSZ főtitkári posztjára first appeared on 24.hu.
Érdemes még szombaton elintézni a nagybevásárlást.
Halloween koronázatlan királynője idén sem szeretné, hogy bárki felismerje. Heidi Klum már napok óta borzolja a kedélyeket az idei jelmezének részleteivel, melyek alapján úgy tűnik, ezúttal egy különösen gyomorforgató szörnyeteg bőrébe bújik. A rajongók szerint egy népszerű horrorfilm is szolgálhatott inspirációként.
Mit tud egy durván félmillióba kerülő masina? Mi az, amit egy ilyen gép tud, de az olcsóbb rokonai nem? Egyáltalán lehet bármi értelme ennyit adni egy ilyen gépért? The post Értelmetlen ostoba luxus vagy valódi hozzáadott érték? Megéri prémium robotporszívót venni? appeared first on Forbes.hu.