Irán feloldotta a rakétái hatótávolságára vonatkozó korlátozást, Európa is veszélybe kerülhet
A Forradalmi Gárda szerint Teherán már nem tartja magát a korábbi, 2000 kilométeres önkorlátozáshoz.
A Forradalmi Gárda szerint Teherán már nem tartja magát a korábbi, 2000 kilométeres önkorlátozáshoz.
Kína tiltakozott a brit kormánynál, miután tíz ország közös nyilatkozatban bírálta a Joshua Wong hongkongi demokráciapárti aktivistára kiszabott tízéves börtönbüntetést - jelentette szombaton a Hszinhua kínai állami hírügynökség Kína londoni nagykövetségének pénteki közleményére hivatkozva.
Az amerikai politikatörténet ismétlődő küzdelem az elit és az átlagemberek közösségei között, utóbbiak rendre demokratikus populista szervezeti formát öltenek. The post Scheiring Gábor: Amerika, ahogy ritkán látjuk first appeared on 24.hu.
Meredek eséssel kezdődött a november a világ tőzsdéin, az elmúlt napokban pánikszerű eladási hullám söpört végig az AI-részvényeken. A Budapesti Értéktőzsde sem tudta kivonni magát a globális eladói nyomás alól, így itthon is korrekció zajlik, éppen akkor, amikor sorra érkeznek a hazai blue chipek gyorsjelentései. Havi felmérésünkben ismét megkérdeztük a magyar alapkezelőket, hogyan látják a hazai tőkepiacok és a fo…
Aggódhatnak a rajongók Sylvester Stallone miatt?
A fakitermelés visszafogását és az ökológiai szempontok előtérbe helyezését is tervezik.
A Los Angeles-i West Coast Customs hat olyan négykerekűt is megépített, amellyel száguldozhatunk majd Vice City utcáin.
A 40 éves teniszező nyolc Dk-szezonban szerepelt a válogatottban, 15 egyes mérkőzéséből 12-t megnyert.
Közel 60 milliárd forintos keretösszeggel indul el az Országfásítási és Települészöldítési Program, amelynek keretében 12 millió facsemetét ültetnek el a következő években.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormány mindig keres egy „gumicsontot” témának, ami napokig uralja a közéletet, „csak a valódi dolgokról ne kelljen beszélni”.
A magyar csapat jövő héten Georgiával, majd Észak-Írországgal játszik a Nemzetek Ligájában.
Háromszoros gyorshajtáson kaptak egy autóst Debrecenben. A renitens sofőr komoly pénzbírságot és büntetőpontokat kapott.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Szerbiai légiós váltja őt Marco Rossi keretében.
Információi szerint a minisztérium több esetben a tanárok álláspontjával ellentétes döntést hozott.
A kecskemétieket Eördögh András kiállítása sem törte meg.
A DVTK nyerte a borsodi rangadót • A Kozármisleny elmozdult a kieső helyről • A Szeged a héten és az előző egy évben is másodszor tudott nyerni hazai pályán.
A büntetőt hibázó Kazincbarcika gól nélküli döntetlent játszott a Soroksárral, így feljött a tabella harmadik helyére. A Mezőkövesd öt veretlen bajnoki után szenvedett vereséget - ez történt szombaton kora délután az NB II 13. fordulójában.
Az egyik védő az utolsó pillanatban sérült meg. The post Sérülés miatt változott a magyar válogatott kerete first appeared on 24.hu.
Az olasz rendőrség beazonosította azt a Fradi-szurkolót, aki csütörtökön a milánói dóm előtt Benito Mussolinit ábrázoló pólóban éltette a fasiszta diktátort, miközben több száz társával karlendítéseke...
A büntetőt hibázó Kazincbarcika gól nélküli döntetlent játszott a Soroksárral, így feljött a tabella harmadik helyére. A Mezőkövesd öt veretlen bajnoki után szenvedett vereséget - ez történt szombaton kora délután az NB II 13. fordulójában.
Az AFP szerint több újságírót is rendőri erőszak ért a franciaországi megélhetési válság elleni tüntetéseken. A Riporterek Határok Nélkül 58 sajtós incidenst regisztrált. The post Rendőrök bántalmaztak újságírókat a francia tüntetéseken first appeared on 24.hu.
MEZŐKÖVESD-DIÓSGYŐR 1-3 (Hajdú 61., ill. Bényei 36., Medgyes 72., Borvető 87.) A vendégek már a mérkőzés elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, és a 36. percben Bényei góljával megszerezték a vezetést, miután a támadó 8 méterről a jobb sarokba lőtt. A DVTK az első félidőben több lehetőséget is kialakított, így megérdemelt előnnyel vonulhatott szünetre. A második játékrészben a Mezőkövesd a 61. percben Hajdú révé…
A nyilvános töltés továbbra is szívás lehet, de a Geely E2 nem merül le túl gyakran, meglepően tágas, és néhány kisebb villanyautónál is olcsóbb. Vicces hibái persze így is akadnak.
Az előző meccsén egy év után nyert újra hazai pályán a Tisza-parti csapat, és újabb rossz sorozatot szakított meg, hiszen egymás után kétszer győzött otthon.
Halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
A felügyelőbizottság tagjai voltak, helyüket azonban már sikerült betölteni.
A 8 hüvelykes flopilemezek évtizedekkel ezelőtt eltűntek a hétköznapokból, de az Egyesült Államokban a légi irányításnál még mindig használják őket. The post Az USA végre felhagy az ősöreg flopilemezek használatával a légi irányításban first appeared on 24.hu.
A lassan bejárandó pályarészekre figyelmeztető, késéseket okozó lassújeleket számolnak fel a győri fővonalon a decemberi menetrendváltásig zajló munkálatok során - jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
Herczeg első félidőben szerzett góljával győzött a hazai csapat az Ajka ellen.
Kungfuzunk majd sokat, és ehhez nem is muszáj feltétlenül pandává válnunk.
A platform ajánlórendszere káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket.
A televíziós személyiség 2024-ben részt vett a humorista keresztelőjén.
Legkevesebb 22-en meghaltak és 30-an megsebesültek a jemeni húszi lázadók ellenőrizte Szanaa tartományban elkövetett légicsapásokban szombaton - közölt a húszik kezén lévő al-Maszíra hírtelevízió.
Az oroszországi 27 régióban a HIV már az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.