Ez most nagy hír az autósoknak: valami nagyon szakad a töltőállomásokon – hétvégén megmozdultak az üzemanyagárak
Szombaton a benzin és a gázolaj átalagára is változott.
Szombaton a benzin és a gázolaj átalagára is változott.
Az egészségügyi bérrendezés során a végzettség szerinti besorolás jogszabályi háttere nem módosul - írta Facebook-bejegyzésében Hegedűs Zsolt. Az egészségügyi miniszter azzal a szándékkal tette közzé a bejegyzést, hogy tisztázza az egészségügyi szakdolgozók béremelésével kapcsolatos besorolási szabályokat, és cáfolja a témában terjedő téves híreszteléseket.
Takács Péter és Deák Dániel is számon kérte a Tisza-kormányt.
Veretlenül, mindössze két pont veszteséggel vezeti az NB III Délnyugati csoportját a PMFC. A magyar futball tradicionális fellegvárában megjárták már a poklot, most a csapat a naposabb oldal felé halad.
Bodnar Simón hetekig nem léphet pályára, miután combsérülést szenvedett a Defensa y Justicia ellen 4-1-re megnyert mérkőzésén.
Három felépülő történetét mutatjuk be arról, miért nem pusztán akaraterő kérdése az alkoholfüggőség, illetve mi kezdődik az utolsó ital után. The post „Én azóta vagyok alkoholista, mióta nem iszom” – felépülők mesélnek arról, hogy nem elég letenni a poharat first appeared on 24.hu.
Ez jutott eszünkbe, ahogy ezt a korabeli videót néztük.
Gulyás Balázs elnöknek szolgálati lakás is járt, Jakab Roland vezérigazgatónak be kellett érnie a szolgálati autóval és a legalább négy csillagos külföldi utakkal.
Ügynökügyi ügyifogyi. Lázárnak számlázni. Mándoki Leányfalun. Kelemen Hunor regényes gyermekkora – saját bevallása szerint. Winkler George Michaelről álmodik. Uj Péter ügyintéz. Bede Márton életvezetési tanácsokat ad az ügyintézéshez.
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
A Sevilla-Alavés meccs 9. percében megható pillanatokat élhettek át a játékosok és a szurkolók.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Christina Applegate története megmutatja, miért nem feltétlenül megkönnyebbülés, ha kiderül: az orvosok tévedtek.
Immár ötödik alkalommal.
Hetven éve, mindössze 26 évesen halt meg Gérecz Attila, aki a börtönből szabadulva csatlakozott a forradalmárokhoz.
A KSH friss adatai alapján mutatjuk a tíz legkisebb községet.
Péntek estig a KDNP-s politikus állt az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programot ellenőrző bizottság élén.
Az ünnephez számos népszokás és hagyomány kötődik, és országszerte minden évben különféle programokkal várják az érdeklődőket.
Az ország nagy részén fagyott hajnalban.
A Lendvai utcai házban borzalmas kép fogadta a rendőröket.
A pénzintézetek a veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emelését kifogásolják.
Nyolc epizóddal készül a csatorna.
Ismét ítélkeztek az újságírók.
Az éhezők viadala sokáig uralta az HBO Max nézettségi toplistáját, de Clint Eastwood szúrós tekintete elég volt ahhoz, hogy megtörjön ez az egyeduralom.
Az elején ugyan számolgatni kell, de egy idő után már érezni lehet, hogy mi a helyes mennyiség. Ez azért is fontos, hogy a cica ne hízzon el. The post Ennyi jutalomfalatot kaphat a macska naponta first appeared on 24.hu.
A Ferrari mexikói balhéja után Sao Paulóban a csapatfőnök és Charles Leclerc is igyekezett lezárni a témát, de Lewis Hamilton továbbra is kritikusan beszélt.
A döntés már november 6-tól hatályos.
Kanta József a Honvéd ellen mutatkozik be az MTK ideiglenesen megbízott vezetőedzőjeként.
Egyre szívesebben ajándékoznak karácsonykor a magyarok, miközben igyekeznek féken tartani a kiadásokat –– derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
Magas rangú katonai vezetők és diplomaták, köztük Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes is helyet kapott abban az orosz küldöttségben, amely a jövő héten tárgyalóasztalhoz ül az Egyesült Államok és Ukrajna képviselőivel. Az Abu-Dzabiban megrendezendő háromoldalú találkozó célja az ukrajnai háború lezárása, február óta pedig ez lesz az első ilyen jellegű egyeztetés a felek között.
Megszigorítják a Fehér Ház védelmét az eset után.
Miért érnek többet a cseh és lengyel cégek a magyaroknál? Mit kellene másképp csinálniuk a hazai vállalkozásoknak, hogy felkerüljenek a nemzetközi térképre? Szendrői Gáborral, a Concorde MB Partners ügyvezető partnerével a magyar gazdaság növekedési korlátairól, a rendszerváltás örökségéről és a sikeres cégépítés valódi receptjéről beszélgettünk a Forbes Deal podcastban. Nemcsak a piac mérete és a […] The post Szend…
A Sony és az Oh BiBi befejezi az ingyenesen játszható mobilos arénalövölde fejlesztését, a már telepített változatok azonban még hónapokig használhatók maradnak.
A legnagyobb árbevételű cégek háromötöde Budapesten és Pest megyében található.
A Brexit-kárenyhítési program forrásaiból az immár nemzetközi elfogatóparanccsal körözött Matolcsy Ádám és Mészáros Lőrinc érdekeltsége is támogatást nyert. The post 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól first appeared on 24.hu.