Räikkönen már 22 évesen is imádnivalóan flegma volt – Így nyilatkozott élete első F1-es éveiben
Már a fiatal Kimi Räikkönen is legendásan nyilatkozott.
Már a fiatal Kimi Räikkönen is legendásan nyilatkozott.
Az újítás a játékvezetők munkáját hivatott segíteni.
Az akciófilmek egyik kedvelt szubzsánerében nem az ólom, hanem a pofonok repkednek. Mivel a héten a magyar mozikba is megérkezett a Street Fighter legújabb nagyjátékfilmes feldolgozása, úgy gondoltuk, itt az ideje tornasorba állítani a kedvenceinket.
A svájci város híres szülötte egy lépéssel előzi meg a szerb klasszist az ATP-tornagyőzelmek rangsorában.
Őszintén sajnálják, hogy sokakat mélyen megérintettek a látottak.
Az uniós statisztikai hivatal szerint 2050-re már csak 8,6 millióan élünk majd az országban.
A Tisza lelkes támogatója elszomorodott a miniszterelnök interjúján.
Az összes budapesti távfűtéses lakásban elindult a szolgáltatás – a főváros az idén 8,8 milliárd forintot költött a rendszer karbantartására és felújítására. The post Karácsony: Befűtöttünk 241 ezer lakásban first appeared on 24.hu.
A Pillangó utcai állomásnál értek véget az események.
A magyar sportvezető csapata, a HC Milano újoncként repülőrajtot vett az osztrák központú hokiligában.
Mától járja az országot a különleges ünnepi ruhába öltöztetett mozdony. A tervek szerint Magyarország számos pontján látható lesz majd.
A kétrendbeli testi sértéssel vádolt, szklerózissal küzdő színésznő bíróságon vallotta magát ártatlannak és egészségügyi válsághelyzetre hivatkozott. The post Selma Blair: Nem akartam bántani senkit first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A német kormánnyal szembemenve jut döntő pozícióba az UniCredit a Commerzbank irányításában.
A volt kormányfő egy ponton kijelentette: „Ha nem haragszol, butaságot beszélsz”.
Megérkezett a kutatócsapat a csendes-óceáni atollra, hogy megtalálják Amelia Earhart 89 éve eltűnt gépének roncsait.
A büdzsé tervezete komoly vitákat váltott ki a tagállamok között.
Fogyatkoznak a tiszások.
Mutatjuk, hogy néz ki a miniatűr eszköz.
Kuna Károly 69 éves volt.
Mindössze 30 dollárért vásárolt meg egy festményt egy michigani hagyatéki vásáron egy szerencsés műtárgyvadász.
A szülők és a helyiek közül sokan felháborodásukat fejezték ki.
Felidéztük a legmegrázóbb eseteket.
A Plzen ellen duplázó norvég játékos holtversenyben vezeti az Európa-liga góllövőlistáját.
Kiesési helyosztót és dobogós pozícióért zajló rangadót is rendeznek szombaton.
Egy zseniális logikai játék és egy rajzfilmes hangulatú, de végtelenül nyomasztó kaland a heti Epic ajándék, fontos most a látvány mögé nézni szülőként.
A Liverpool szombat délután a Brentford otthonában lép pályára.
A kárpátaljai magyar kisebbségről is egyeztettek.
Látványosan átalakul a mezőgazdaság, de megoldás még nincs az aszály kezelésére.
A szakértő szerint a növekvő energiaigény kielégítése egyre nehezebb, a különböző politikai beavatkozások pedig folyamatosan tovább bonyolítják a helyzetet. The post Holoda Attila: Felejtsük már el, hogy az energia olcsó lesz! first appeared on 24.hu.
Ha mindet pótolni akarjuk, akkor érdemes igyekeznünk.
Elképesztő szezonja van eddig a Ferencvárosnak Európában.
„Azért igazoltak, hogy segítsek a csapatnak, megkaptam a lehetőséget, tudtam, élnem kell vele.”
A különleges játék mellett az Agent A: A puzzle in disguise is bezsákolható az érdeklőldők számára.
Úgy tudjuk, a felek szombaton egyeztettek a péntek este történtekről.
📅 Programajánló
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont
Budapest · Andrássy út
Budapest · MVM Dome
Budapest · Papp László Sportaréna
Budapest · Papp László Sportaréna