Harmadszor is apa lesz a TV2 sztárja: gyönyörű fotóval jelentették be
A TV2 sztárja, Nagy Dani hamarosan háromszoros édesapa lesz.
A TV2 sztárja, Nagy Dani hamarosan háromszoros édesapa lesz.
A gépjárműforgalomtól fizikailag elválasztott kerékpárutat alakítanak ki az M5-ös autópálya felett átvezető közúti hídon Szeged és Domaszék között, jelentette be Vitézy Dávid. A beruházással az 55-ös főút mellett futó kerékpárút hiányzó kapcsolatát építik meg. A kiviteli tervek elkészültek, a kivitelezésre szóló közbeszerzés előkészítése megkezdődött.
A hadeikumi Föld becsapódások által alakított termikus környezetének modellezésével határozta meg az élet kialakulásához szükséges tartósan kedvező feltételek megjelenését egy nemzetközi kutatócsoport, amelynek magyarok is tagjai voltak.
A nevét világoskék és fehér virágairól kapta, amelyek az argentin válogatott mezének színeire hasonlítanak.
Félnek a francia választásoktól a bizottságban.
A pénzügyi piacok az idei év második felében is ellenállóak a sokkokkal szemben, a pénzügyi stabilitási kockázatok azonban érdemben megemelkedtek – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ezen a héten közzétett Globális Pénzügyi Stabilitási Jelentése. A dokumentum szerint a globális pénzügyi rendszer felszíni stabilitása ellenére súlyosbodott a sérülékenység: az AI-hoz kapcsolódó eszközárak esetleges korrekciója…
Akár el is vesztheti feltörekvő piaci státuszát Törökország a hatalmas vagyonkezelői fiaskó miatt, amely közel félmillió károsultnak több tízmilliárd dollárnyi kárt okozott.
Egy normális országban a kormány bírálata nem különösebben hősies cselekedet. Ha ehhez végre nem kell bátorság, már történt valami fontos. The post Dessewffy Tibor: Poszt-poszt-poszt – Avagy mi múlik el Orbánnal first appeared on 24.hu.
Zelenszkij környezete nehezen viseli az amerikai elnököt.
A magyar játékos csereként beállva biztosította be a győzelmet. The post Sallói a saját térfeléről indulva szerzett gólt, Messi duplázott first appeared on 24.hu.
1200 embert vett őrizetbe, 150 rendőr is megsérült.
A korábbi iránymutatást azután vonták vissza, hogy a brit legfelsőbb bíróság kimondta: a „nem” fogalma a biológiai nemet jelenti, a „nő” kifejezés pedig biológiai nőre vonatkozik.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Európai viszonylatban is kiemelkedő.
Édes, fűszeres és kellemesen ropogós – ez a házi csicseriborsós nasi tökéletes, ha valami különlegeset rágcsálnál.
Életük végéig tiltsák meg egykori vezető német titkosszolgáknak, hogy ellenőrizetlenül üzleti magántevékenységbe kezdjenek – a javaslat valóra nem váltása vezetett a mostani botrányhoz.
Az HBO hivatalosan is bejelentette, hogy két igazi hollywoodi nagyágyúra bízza a True Detective ötödik évadát. Nicolas Cage és Antonio Banderas együtt érkezik a kultikus krimisorozatba, amely ezúttal New York legsötétebb bugyraiba kalauzolja a nézőket.
Többé nem láthatja felesége arcát és unokáit egy amerikai férfi.
Martin Demichelis: Tartozunk egy bocsánatkéréssel a szurkolóknak. Willi Orbán: Madridban mindent ki kell adnunk magunkból.
Látszólag csak az alkotmánybíróság körül folyt a dulakodásba is forduló szombati varsói tüntetés, de valójában az ellenzéken belüli vezető szerep a tét.
Az NB I 10. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
A japán gyártó az NW-ZX900 mellett két új WM1-es lejátszót is bemutatott, réz- és aranybevonatú házzal, valamint a hifi-rajongóknak szánt fejlesztésekkel.
Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...
Máshogy értelmezte a szabályokat, áll a vizsgálatok elébe.
Egy orosz buszmegállóban évekig akármit is csinálhattak volna az emberek, csak azt nem tudták, hogy közben egy ellopott szovjet radioaktív berendezés sugárzik mellettük.
A Tisza-kormány előtt nagy feladat áll, a jövő héten bemutatandó költségvetés egyik fontos kérdése az lesz, hogyan egyezteti össze a kormány a bejelentett támogatási célokat a hiány fokozatos csökkentésével.
A magyar futballista remek teljesítménnyel tért vissza a Villarreal kapujába.
Öt évvel ezelőtt másfél millió euróért érkezett az FTC-hez, s azóta a nemzetközi kupamérkőzések meghatározó alakja lett. A Plzen ellen duplázó támadó története a fjordok között kezdődött, édesapja halászhajóján.
Angelyn és Richard Burk hajóutakra cserélte az otthoni életet, a hiteltörlesztés ugyanis drágább lett volna.
A gázolásban tíz ember megsérült, a sofőrt őrizetbe vették.
Az idei baráti nyaralásomhoz csak öt ember gyűlt össze, ami pont a legkellemetlenebb létszám eszköz szempontjából. Hiszen egy átlagos személyautó jellemzően szűk, míg a kisbusz ehhez sok, a pont optimális méretet jelentő családi egyterűek pedig kihaltak a piacról. Vagyis nem teljesen, ugyanis Kínában még mindig méltán népszerű műfaj és a Dongfeng révén néhány szem még átszivárog a makacs európai piacra. Ki is haszná…
Több katonai forrás szerint legalább hét ember meghalt, és több tucatnyian megsérültek. Az edmontoni kórházakat túlterheli a rejtélyes tűzeset.
Tudosítónk, Jánosi Dalma helyzetjelentése Rómából.
Néhány ma már természetes játékmechanika mögött meglepő jogi történet áll.
Hétfőn mutatja be a 2027-es költségvetés terveit Magyar Péter a parlamentben. A kormány az állam működésén spórolna, miközben több pénzt ígér a családoknak, a nyugdíjasoknak, az oktatásnak és az egészségügynek. A bejelentésből kiderülhet, milyen intézkedésekkel teremtenek fedezetet a vállalásokra, és mekkora beruházások indulhatnak uniós forrásokból.