Új tudásközpont jön létre, Schmidt Mária visszatér
A Terror Háza Múzeum egykori főigazgatója továbbra is aktív szerepet vállal a magyar szellemi és közéletben.
A Terror Háza Múzeum egykori főigazgatója továbbra is aktív szerepet vállal a magyar szellemi és közéletben.
Örményország hivatalosan 2027-ben vagy 2028-ban kérvényezheti csatlakozását az Európai Unióhoz – mondta el a Euronewsnak Nikol Pasinján örmény miniszterelnök Brüsszelben.
A szintén 41 milliméteres elődmodellhez képest viszont jelentősen nőhet a telepméret.
Mire az édesapa engedélyt kapott a látogatásra, fia már mesterséges kómában volt, és többé nem tért magához.
A Bethesda megerősítette a régóta várt fantasy RPG címét, de a megjelenésről továbbra sem árult el semmit.
Emberi méltóság megsértésének gyanúja miatt eljárást indított a Médiatanács a Hír TV és a Hír FM ellen, miután egy betelefonáló „genetikai selejtnek” nevezte a miniszterelnököt, a műsorvezető pedig nem utasította vissza a kijelentést. A médiahatóság a Kossuth Rádió ügyében is kiterjesztette a vizsgálatot, az M1 egyik műsorában pedig már megállapította a jogsértést. A testület Bochkor Gábor műsorával és több más rádi…
A rutinos védő a DVSC felcsúti kiszállásán sérült meg.
A külügyminiszter szerint a washingtoni látogatás egy komplex bizalomépítő csomag eredménye volt, és arról is beszélt, melyek az országnak azok a stratégiai érdekei, amelyekben nem hozott változást a kormányváltás. Mi történt? Az EU egyértelmű határidőt adott az orosz földgáz kivezetésére, ez 2027 ősze. Ami az orosz kőolajat illeti, az Egyesült Államok idén november 21-ig adott […] The post Orbán Anita elárulta, hog…
Javítják a közúti világítást.
Bár a legfrissebb közvélemény-kutatások a demokraták előnyét mutatják, a felmérések korábban sem bizonyultak mindig megbízhatónak.
Több mint száz európai üzlet hűtőrendszerét zavarták meg kibertámadások. Egyes fagyasztókban 50 fokra emelkedett a beállított hőmérséklet, rengeteg élelmiszer ment tönkre.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Több száz milliárd forintos finanszírozási résre és súlyos piaci kockázatokra figyelmeztet a legnagyobb hazai gazdaszervezet.
A felnőtt lakosság mintegy 60 százaléka az Uenónál vezette számláját.
Miközben a Koreai-félszigeten elszabadul a pokol, Price saját háborúját vívja, amelyben – ha hiszitek, ha nem – egyre nehezebb megkülönböztetni a szövetségeseket az ellenségektől.
Sérelemdíjat kell fizetnie a börtönnek. The post „Mire odaértem már kómában volt” – elhallgatta a börtön az apa elől, hogy haldoklik a fia first appeared on 24.hu.
Másnak viszont szándékosan késlekedve engedélyezte az eltávot. The post Felfüggesztették a katonatisztet: 10 hónap alatt 64-szer hagyta el a bázisát, hogy „megetesse a gyíkját” first appeared on 24.hu.
A szigorítás a településrendezési tervekben lehetővé tett építkezések korlátozását célozza.
Szakmabelieket kérdeztünk a megválasztott új legfőbb ügyészről. The post Hack: Nagyon keveseknek van akkora hatalmuk, mint Fejes Péternek first appeared on 24.hu.
Magyarországon is elfogtak 12 szökevényt.
Kapitány István szerint az előző kormány éveken át akadályozta a szélerőművek építését, ezen változtatnak most.
Egy olyan forgatókönyv, amely lehetővé tenné géppuskák vagy éjjellátó berendezések használatát, csak háború esetén lehetséges.
A 2018-as bejelentés óta bőven volt időnk megöregedni a várakozásban, de a Bethesda végre újra megmutatta a The Elder Scrolls következő részét. A Sentinel alcímmel érkező játék Hammerfell irányába terel bennünket.
Minden kormány továbbtolta a problémát, most az ország működése lehet a tét.
Ezek a rovarok tartós és vízhatlan, de gyorsan és könnyen lebomló polietilénszerű poliészterrel bélelik felszín alatti fészkeiket.
Egy frissítésnek hála már a PC-s kereső is képes lesz rálelni dolgokra a telefonjainkon.
Egy frissítésnek hála már a PC-s kereső is képes lesz rálelni dolgokra a telefonjainkon.
In her first interview with Telex, the Hungarian Minister of Foreign Affairs spoke about how Hungary is contributing to ending the Russian-Ukrainian war, her recent meeting with US Secretary of State Marco Rubio, and Hungary's involvement in the Western Balkans, among others.
A Rockstar lehetőséget ad rá, hogy felkészülj a rajtra, és ne a megjelenés napján kelljen azt bámulnod, hogyan csorognak le a gigabájtok.
A színész újabb gyereke döntött úgy, hogy nem viseli tovább az apja nevét.
Már a helyettesét is megnevezték.
Kedd délután megtartotta a Real Madrid elleni mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóját az AEK Athén.
Bár a 2027-es költségvetési tervezet szerint több pénz jut az oktatásra, a szakszervezetek szerint a béremelések mértéke elmarad a várakozásoktól.
A férfi Konferenciakupában a Vasas Zadarban, a Szegedi VE Anhénban küzd a negyeddöntőbe jutásért; a nők Eurokupájában a Dunaújváros a KINEF Kirisi és a Spandau 04 EV testén juthat a legjobb nyolc közé.