Megvan 55 tankerület új vezetője
A maradék öt betöltetlen helyre a Klebelsberg Központ pályázatot ír ki.
A maradék öt betöltetlen helyre a Klebelsberg Központ pályázatot ír ki.
Felhőkben nem lesz hiány.
Egy Amerikában készült felmérés alapján vannak olyan rajongók, akik még a kutyájukat is magára hagynák azért, hogy egy héttel korábban nyüstölhessék a Rockstar Games játékát.
Keddi áttörések és lelki harmónia.
Egy helikopterből zuhant a gleccserhasadékba.
Részletesen átnéztük, melyik tételen mennyit spórolna a kormány az új költségvetésben, és mire jut több pénz.
Komoly hiányosságokat tártak fel autók éjszakai tesztelése során.
Megvan a dátum is, amikortól a teljes flotta forgalomba állhat.
Az edelényi kastélysziget állami támogatásra vár.
Igénybe vette az AI segítségét, aztán jött a hidegzuhany.
Több mint 220 beteget evakuáltak az épületből.
Költségvetési viták, lakáshitelek és a kommunista múlt feltárása.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az észak-koreai vezető húga, Kim Jodzsong szerint az Egyesült Államok újabb „alattomos kísérletet” tesz Phenjan megítélésének rontására.
A politikai elemző is reagált arra, hogy a Külügyminisztérium azonnali hatállyal elküldte Feledy Botondot.
Súlyos vereséget szenvedett Trump a lLegfelsőbb Bíróságon.
Ekkora mennyiség leszállítása a tervek szerint három éven keresztül történne.
Az In-Kal-csoport tulajdonosa, Lasz György a nyáron beszállt a Sziget Zrt.-be is, hogy segítsen Gerendai Károlynak a fesztivál továbbélésében.
Egyetlen kíméletes eszközzel készítenének felvételeket, vennének szövetmintát és juttatnák célba a gyógyszereket a bélrendszerben.
Hatalmas hátrányt jelenthet a változás nemzetközi szinten.
Meglepő szabályszerűséget fedeztek fel a halálközeli élményekben.
Összeszedtük, miről is szól a félidős választás az Egyesült Államokban.
Senki sem sejtette, hogy gyilkos indulatok munkálnak a csendes díszletmunkásban.
A héten kerül a magyar mozikba Martin McDonagh, az Erőszakik, a Három óriásplakát Ebbing határában és A sziget szellemei rendezőjének új mozija, a Vadló Kilenc című fekete komédia, mi pedig kihasználtuk az alkalmat, hogy visszanézzünk kedvenc alkotónk legjobb alkotására.
Mike Myers ősz hajjal szinte felismerhetetlen.
Szinte mindenki ismeri a növényt, a magját azonban kevesen használják, pedig kellene.
Az elemző szerint mintha olykor a miniszterelnök is érezné, a parlamenti viták eldurvulásának aligha lesz jó vége.
Nem hozott túl fényes eredményt az Apple mérnökeinek eddigi talán legizgalmasabb próbája, miután a világ egyik legismertebb kütyükínzója tesztelhett az iPhone Duót. Úgy tűnik, a jövőbeni tulajdonosoknak óriási mázlira vagy extra erős tokra lesz szükségük ahhoz, hogy épségben megússzák a mindennapokat.
A fideszes képviselő azt mondta, adott civiles Mikulás-csomagokat gyerekeknek, de soha nem fűzött hozzájuk politikai üzenetet. De mi a helyzet Jászapáti történetének első lézershow-jával, amit Pócs szerint a fia adott a városnak, de ez mégsem igaz.
Megkezdődött Geely Monjaro EM-i magyarországi előrendelése.
Bő tízévesen is vonzó egy sportos dízel kombi, de a valódi fenntartási költségei árnyalhatják a képet.
A Prince of Persia: The Sands of Time remake-jét inkább kaszálta a Ubisoft, de egy rajongó sok pénzt ajánlott fel, ha ezt mégis elkészítik.
Mutatjuk a magyarok keddi BL-programját!
A Budapest Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ingatlanvásárlása miatt – tudta meg a HVG. Nagy Elek kamarai elnök a HVG-nek azt mondta, a vásárlásra vonatkozó előterjesztést korábban egyhangúlag szavazta meg az elnökség, azok is, akik most támadják az adásvételt.
Mi a napenergia sikerének a titka? Mutatjuk, miért tekinthetjük energetikai forradalomnak a most zajló átállást. The post A settenkedő olcsó áram: így nyomták le a napelemek az atomenergiát appeared first on Forbes.hu.