Ingyenes fürdőzés járhat a magyar nyugdíjasoknak: több termálfürdőben is ezreket spórolhatnak
Van, ahol több ezer forintot spórolhatnak a nyugdíjasok egyetlen fürdőzéssel, Tiszacsegén pédául bizonyos feltételekkel még a belépőért sem kell fizetni.
Van, ahol több ezer forintot spórolhatnak a nyugdíjasok egyetlen fürdőzéssel, Tiszacsegén pédául bizonyos feltételekkel még a belépőért sem kell fizetni.
Hogyan működnek a határidős devizaügyletek és devizaopciók?
Ketten is életüket vesztették.
Az egyik járőrpár az erdő széléről bekapcsolta a rendőrautó szirénáját, így a gyerekek jelezni tudták, milyen irányból hallják a hangot.
Nem akkora projekt ez, mint Zach Cregger nemrég debütált adaptációja, de határozottan érdekes próbálkozás.
A budapesti parkolás egységesítése akkor jelent valódi előrelépést, ha az autósok számára egyszerűbb, kiszámíthatóbb rendszert eredményez.
Rumen Radev bolgár miniszterelnök kijelentette, hogy a támadás Oroszország érdekeit szolgálta.
Kínának ez az engedmény megéri, az európai autóipar kis időre fellélegezhet, de a kereskedelmi egyensúly problémája messze nem oldódik meg.
Egy járókelő lélekjelenlétén múlt, hogy megmenekült az áldozat.
Nehéz okosnak lenni ma az olajpiacon.
A húzásra szerda délelőtt 11 órakor kerül sor Bécsben.
Több mint száz támadóeszközt vetett be Oroszország Ukrajna ellen estétől a bejegyzés közzétételéig – közölte Volodimir Zelenszkij a Telegramon. Az ukrán elnök szerint Harkivban négy ember meghalt és 41-en megsebesültek, Kijevben pedig öt ballisztikus rakéta csapódott civil infrastruktúrába.”–„
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Október második felében a VKF-ülésen már konkrét számokról is lehet beszélni a jövő évi minimálbér-emelés kapcsán - mondta Perlusz László, a VOSZ főtitkára egy mai eseményen. Jövőre elvileg 14%-kal kellene emelkednie a minimálbérnek a 2024-ben megkötött hároméves béralku értelmében, azonban a GDP-növekedési adatok fényében erre nincs sok esély. Idén a tervezett 13% helyett 11%-kal nőtt a minimálbér. Ezzel kapcsolatb…
Már hajnalban is fennakadások voltak.
A Wells Fargo a tavalyinál erősebb harmadik negyedéves eredményről számolt be: az egy részvényre jutó eredménye és a bevétele is nőtt éves alapon, ám a bevétel kis mértékben elmaradt a Reuters által gyűjtött elemzői várakozásban szereplőtől. A bank részvényeinek árfolyama 1,5%-ot esik a tőzsdenyitás előtti kereskedésben a gyorsjelentés utáni percekben.
Jónak nevezte a megállapodást a kormánnyal, de elnézést kért a kerületi vezetőktől, amiért nem egyeztetett velük korábban, mondta Karácsony Gergely a Telex kedd reggeli műsorában.
Magyarországon több mint 781 ezer ember dolgozott külföldi irányítású vállalkozásoknál 2024-ben.
Évszázadok bölcsességét ma már a tudomány is bizonyítja.
A darabot a londoni Liszt Intézetben mutatják be október 14-én és 15-én.
A bevételek és az egy részvényre jutó eredmény szempontjából is elmarad a JP Morgan imént közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentése a piac által várttól. A tőzsde ennek megfelelően reagált: 3,7%-os mínuszban van a részvényárfolyama a nyitás előtti kereskedésben.
Nem minden lakás kap sok természetes fényt, de ettől még nem kell együtt élni azzal, hogy folyamatosan nyomasztónak vagy szűknek érződik a tér. Egy sötétebb otthonon is lehet javítani néhány apró, jól átgondolt megoldással. Erre adunk néhány hasznos tippet.
Ilhan Omar 2000-ben, 17 évesen kapott amerikai állampolgárságot. Donald Trump az elmúlt években rendszeresen támadta a származása miatt, hétfőn a Belbiztonsági Nyomozóiroda szállt ki a házánál.
Muse Wonder és Muse Wonder Full néven adta ki új AI-modelljeit a Meta, amelyeket élvonalbeli eszközöknek szán.
Az egymilliárd forint feletti adóra kivetett sarc – talán az érintettség hiánya miatt is – kevésbé népszerű az internetezők körében, mint az, hogyan alakítaná át a kormány a kisadózók életét.
Wolfenstein, minden mennyiségben.
A parlament ismét elutasította a Fidesz és a KDNP jelöltjeit.
A sárbogárdi tűzoltók egy vízsugárral oltották el a lángokat.
„Olyan típusú futballista vagyok, aki a semmiből is képes magának vagy a csapattársainak helyzetet teremteni.”
Az ukrajnai háború kitörését követően világszerte nagyot estek a világ tőzsdéi, az azt követő energiaválság még lejjebb nyomta az árfolyamokat. 2022 októberében viszont azóta is tartó rali indult el, amiben nagyot mentek nemcsak a vezető amerikai részvénypiacok, de több ázsiai tőzsde és még a régiónk is. A magyar piac kiemelkedően teljesített az elmúlt négy évben, sőt van olyan lista, ahol a magyar piac világbajnok.…
Készült egy mod a The Coalition játékához, amely robothangokra cseréli Mags Carter szövegeit, a Nexus Mods egyik üzemeltetője azonban nem bírta elviselni a teljesen ártalmatlan programot.
A Nemzetközi Űrállomás egyik űrhajósa vette észre.
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Döntöttek a képviselők.
Az Országgyűlés 139 igen és 51 nem szavazattal elfogadta a gyermekek védelmét erősítő törvénymódosítást.
Leváltása óta először adott interjút Olekszandr Szirszkij.