Ezt is megértük: befutott a GTA 6 utolsó előzetese
A Rockstar Games végre előállt az év legjobban várt videojátékának utolsó előzetesével, és ha eddig nem lettél volna eléggé izgatott, ez a másfél perces videó garantáltan rátesz még egy lapáttal.
Több mint 280 milliós részvényeladás a Masterplastban: fontos küszöb alá került a nagytulajdonos
Jelentős részvénycsomagtól vált meg a Masterplast egyik legnagyobb tulajdonosa.
Egymásra szakadtak az emeletek: tömegtragédiába torkollott a felelőtlenség Pakisztánban
Legalább 34 iskolás gyermek és egy tanárnő vesztette életét csütörtökön a pakisztáni Pesávarban, amikor egy magániskola épületének tetőszerkezete a reggeli tanítás közben beomlott. A mentőakció órákig tartott, a sérültek száma pedig meghaladja a negyvenet.
Civil szervezet: A lányok is lehetnek tűzoltók. Toroczkai: Nem kell összezavarni a gyerekeket!
Ellenzéki politikusok LMBTQ-propagandával vádoltak egy pécsi alapítványt, miután pályaorientációs foglalkozást tartottak egy általános iskolában.
Pár éve nyitották újra és több mint 180 milliót költöttek rá, mégis bezárhat Zalaegerszeg kertvárosi postája
A fideszes polgármester közlése szerint a város az elmúlt négy évben a Magyar Postának fizetett az üzemeltetésért, az önkormányzat azonban nem tudja tovább finanszírozni a működést.
1983 világbajnoka újabb bravúrgyőzelmet aratott az idei Eb-n, magyarok ellen is ünnepelt
A 63 éves klasszis sorra győzi le jóval esélyesebb ellenfeleit.
IV. Béla: csak alig pár napnyi kutatásra van az elveszett királysír
Minden adott az egyik leghíresebb Árpád-házi király temetkezési helyének végleges beazonosításához.
Iráni kémek akartak végezni németországi zsidó vezetőkkel, börtönre ítélték őket
Gyilkosságban és súlyos gyújtogatás kísérletében is bűnösnek találták a vádlottakat.
Összeomlott a belgyógyászati ellátás Budapesten, Hegedűs Zsolt hamar megtalálta ki a hibás
Súlyos kapacitáshiány bénítja a fővárosi belgyógyászati ellátást, a problémák pedig már a sürgősségi osztályok működését is veszélyeztetik.
Magyar euró: a Tisza-kormánynak a kecskét és a káposztát is meg kellene mentenie
A Forbes Money Summit szakértői arról beszéltek, milyen előnyöket hozhat az euró bevezetése, miért lehet nehéz 2027, és hogy hogyan lehetne összeegyeztetni a költségvetési fegyelmet a régóta halogatott beruházásokkal.
Akkora népharag zúdult a Total War: Shogun 2 "felújított" változatára, hogy eltávolítják a boltokból, pedig csak nemrég jelent meg
A Total War: Shogun 2 az egyik legjobb Total War-játék a rajongók szerint, úgyhogy meglepő lehet, hogy a felújított kiadását már el is távolítják a népharag miatt.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Új vezetői kinevezésekről döntött a 4iG csoport
Thurzó Csaba Ferenc és Tomcsányi Gábor csoport általános vezérigazgató-helyettesi kinevezést kaptak.
[TESZT] Resident Evil 2, 3, 4 Remake (Switch 2) - A remake-láz elérte a Nintendót is!
Minden remake elérhető már a Nintendo Switch 2-n is, és most elmeséljük nektek, hogy mit tudnak a zombik a kis képernyőn.
Életveszélyessé vált, ezért lezárják és elbontják a népszerű kilátót
A rovarok és gombák okozta károsodása már nem javítható gazdaságosan. The post Életveszélyessé vált, ezért lezárják és elbontják a népszerű kilátót first appeared on 24.hu.
Közeleg a határidő: fontos bejelentést tett az Oktatási Hivatal
A felvételizőknek érdemes tájékozódniuk.
Tech-adóval védené az uniós támogatásokat az EP költségvetési tárgyalója
A tagállami befizetések jelentős növelése és az uniós programok megvágása helyett új bevételeket sürgetnek az Európai Parlament költségvetési tárgyalói. Friss összehasonlításukban az írek büdzséjavaslata adósságtörlesztés nélkül 316 milliárd euróval kisebb az EP által kértnél.
Energiajogászt keresnek Kapitány Istvánék, LinkedInen is hirdetik az állást
Nagy a káderhiány a tiszás minisztériumokban, vadásznak a munkavállalókra.
Lépett a szakminisztérium: szigorúbb ellenőrzés jön a kiszervezett állami feladatoknál
Felülvizsgálja a tárca a Nemzeti Művelődési Intézettel kötött közszolgálati szerződését, mivel a szervezet az elmúlt években több milliárd forintnyi közpénzből működött – tájékoztatott Facebook-bejegyzésében Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Óriási fordulat, Matolcsy György váratlanul elárulta, hol van a pénz: tételesen felsorolta, mire költötték el a százmilliárdokat a Magyar Nemzeti Bank alapvítványai – "elmondom az igazságot"
A volt jegybankelnök tisztázta, mi történt az MNB pénzével.
Tíz év alatt megduplázódott a karambolos javításnál használt alkatrészek ára
A formavédelem miatt csak gyári forrásból lehet alkatrészt szerezni újabb autókhoz.
Brutális kínzásokkal vádolják a bukott diktátort – döbbenetes részletek derültek ki
Súlyos vádak miatt állhat bíróság elé Venezuela egykori vezetője.
UK: Harry és Meghan látványosan térnek vissza hat évvel a királyi kilépés után
Harry herceg és Meghan Markle ismét a brit nyilvánosság előtt: Nottinghamben tömegeket üdvözöltek, gyerekekkel találkoztak és közösségi projekteket látogattak.
Magától manőverezik a városban a Denza csúcsmodellje
Már jövőre forgalomba kerülhet a Denza önvezető funkciója, amelyet kifejezetten városi forgalomra terveztek. A technológia a Z9GT fedélzetén debütál.
Fillérekért repülhetünk Európába ősszel: indulhat a roham, már 5459 forintért eljuthatsz ebbe a csodás városba
Rendkívül kedvező árú repülőjegy-akciókat gyűjtött össze a Budapestről induló járatokra a hazai utazói közösség.
Trump orosz dízelalkuja után tovább mélyült a washingtoni–kijevi konfliktus
Dízelalku után mélyül a Trump–Zelenszkij konfliktus.
Kijev féltucat orosz szuperfegyvert tett használhatatlanná: Zelenszkij elégedett az akcióval − „az oroszok ezekkel a gépekkel tartották rettegésben népünket”
A haditengerészet hajtotta végre a támadást.
Kilde Achilles-ín-szakadás miatt kihagyja az alpesisí-szezont
A világkupaidény jövő hétvégén rajtol Söldenben.
A 30 év feletti magyarok több mint fele küzd a csendes gyilkossal, okosóra segíthet lebuktatni
Magyarországon megközelítőleg 3,4 millió ember él a problémával.
Ütik a techóriásokat Amerikában, de az OTP hirtelen feltámadt – Mi történik a piacokon?
Az amerikai tőzsdéken a technológiai részvények vezetésével folytatódott a lejtmenet csütörtökön.
Az Emag alapítója is beszáll az orosz olajóriás romániai benzinkútjainak felvásárlásába
A kutakat eddig a szerb NIS olajvállalat leánya üzemeltette. 81 milliárd forintos adósság mellett cserélhetnek gazdát a Gazprom romániai benzinkútjai. Mi történt? Román üzletemberek tulajdonába kerülhet a Gazprom 19 romániai benzinkútja, amelyek többsége Erdélyben működik. A kutakat eddig a szerb NIS olajvállalat romániai leánycége, a NIS Petrol SRL üzemeltette – írja az MTI az economica.net […] The post Az Emag ala…
Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája
Predrag Mijatovics: Mourinho zseniális volt a Roma ellen, kivárta a megfelelő pillanatot.
Már csak pár nap és leleplezi a kormány a legfontosabb tervét
A kormány véglegesítette a 2027-es költségvetést, a tervezetet pedig már a jövő héten nyilvánosságra hozzák – írja Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter.
Rétvári Bence: a KDNP jogsegélyszolgálatot indít a "genderpropaganda" megjelenése miatt
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője bejelentette, hogy "a tiszás gendertörvény" elfogadása után mindazoknak segítséget akarnak nyújtani, akikre ráerőltetik a "genderpropagandát".
8 étel, amit soha ne rakj a hűtőbe – Többet ártasz vele, mint hinnéd
A hűtő nem minden élelmiszer barátja: egyes ételek íze, állaga és érési folyamata is megváltozhat a hidegben. Mutatjuk, mit tárolj inkább máshol!