Oroszországnak való kémkedés miatt hat embert őrizetbe vettek Lengyelországban
A gyanú szerint lőszereket és fegyverekhez való eszközöket csempésztek Kalinyingrádba.
A gyanú szerint lőszereket és fegyverekhez való eszközöket csempésztek Kalinyingrádba.
1906 – Százhúsz esztendeje született Kabos Endre, aki nem a fény, a meleg embere volt.
Rövid betegség után nyolcvanéves korában elhunyt Alan Jones, a Forma–1 1980-as világbajnoka.
Fennállhat a szökés veszélye.
Számos feminista mozgalom bukkant fel az elmúlt harminc évben Magyarországon, mégis úgy tűnik, hogy eddig nem volt olyan kollektíva, ami egységesen képviselte volna a nők érdekeit. Ezt próbálja most megváltoztatni egy kutatókból és civilekből álló kezdeményezés.
A TASZ a hétköznapi hősöket jutalmazta.
Az internethasználat összehasonlítása világszerte.
Egyelőre azt sem tudni, mi lesz a 100 millió eurós csomag még fel nem használt forrásaival.
További három évre írt alá a német kirakatcsapatban. The post Az Aranylabda után Európa legjobb fizetését is megkaphatta Harry Kane first appeared on 24.hu.
Kimagasló magyar sikert hozott a 2026-os, 44. alkalommal megrendezett Spartathlon ultrafutóverseny.
Sírva fakadt a bíróságon a csecsemőgyilkos élettársa, amikor felidézte, ahogy a férfi egy zacskóba tette a baba holttestét. Állítása szerint a kapcsolatuk végén a férfi megerőszakolta őt. The post „Három percig tartottam a baba száján és orrán a kezem. Másnap úgy mentem dolgozni, mintha semmi sem történt volna” first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Inkább nemet mondott a vendégeknek, mint hogy megsértse az olasz hagyományokat.
Egészen máig nem írhattunk róla, milyen vezetni a Hungaroringen kipróbált négyajtós AMG GT-t. 816 lóerővel és 1860 Nm-rel egészen átütő az elektromos sportkupé.
A Fővárosi Törvényszék szerint fennáll annak a veszélye, hogy Matolcsyék lelépnek. Példaként hozták fel a volt jegybankelnök fiát, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot kellett kiadni.
Az idei évben ismét komoly figyelmet kapott a Balaton alacsony vízállása.
A korábbi 26-szoros magyar válogatott védő, Korcsmár Zsolt edzőként is bajnoki címet ünnepelhetett: csapata, a norvég Os TF az utolsó fordulóban, közvetlen riválisa legyőzésével biztosította be az aranyérmet és a feljutást
Erre kell felkészülni az Európai Bizottság szerint.
A WHQL minősítésű, 621.14-es eszközillesztő egy Call of Duty: Modern Warfare 4-gyel kapcsolatos hibával is leszámol.
Az új vezérigazgató több mint húszéves légiközlekedési tapasztalattal érkezik a Hungarocontrol élére. The post Vitézy Dávid bejelentette, ki lesz a HungaroControl új vezetője first appeared on 24.hu.
69 milliós bírságot kapott érte.
Meredek esik ma a világ második legnagyobb konténerszállító vállalatának részvényárfolyama a ma közzétett gyorsjelentés után. A dán Maersk harmadik negyedéves üzemi eredménye több mint két és félszeresére nőtt, és a cég három hónapon belül másodszor emelte meg éves profitelőrejelzését, a számok mégis elmaradtak az elemzői várakozásoktól. A részvények árfolyama ma közel 12 százalékot zuhant.
Soha nem volt még ilyen alacsony a Fertő tó vízszintje az 1965-ben kezdődött folyamatos mérések óta, csütörtökön ugyanis mindössze 114,891 métert mértek az Adriai-tenger szintje felett. Ez egy centiméterrel marad el a 2022-es korábbi rekordtól. A vízállás mintegy 40 centiméterrel alacsonyabb, mint egy évvel korábban, a hosszú távú átlagnál pedig fél méterrel alacsonyabb.
A Nocturne egy bonyolult, de izgalmas ügyet tár elénk.
Egy név az ügynökaktában, és semmi sem lesz már ugyanolyan a családban. Mit kezdjünk, ha beindul az acsarkodás, mit kezdjünk a döbbenettel, a szégyennel és a haraggal? Pszichoterapeuták segítenek eligazodni.
A Fővárosi Törvényszék egyetértett azzal, hogy a volt jegybankelnök és társai elérhetetlenné válásának veszélyét megalapozza a terhükre rótt bűncselekmények büntetési tétele, másrészről a nemzetközi mozgási lehetőségük és a kiemelkedően jó egzisztenciális helyzetük. The post Helybenhagyták az ítéletet, Matolcsyék rács mögött maradnak first appeared on 24.hu.
Bud Spencer egyetlen fia kísértetiesen hasonlít legendás édesapjára, ráadásul ő is a filmiparban dolgozik.
Születésnapot ünnepel Vitray Tamás.
Újabb nagy sikereket érhet el Németországban.
Bóka János Fidesz-frakcióvezető szerint Magyar Péter miniszterelnök is bocsánatkéréssel tartozik, egyébként pedig úgy véli, az egész aktanyilvánosság csak figyelemelterelés.
A friss aranylabdás Harry Kane marad a Bayern Münchennél.
A jelek szerint akár valóra is válhat a kívánsága. The post Pierce Brosnan elárulta, szerinte ki lenne az eddigiek méltó utódja James Bond karakterében first appeared on 24.hu.
Bejött a világ legnagyobb autógyártójának hibridekre alapozott üzleti modellje.
Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra.
📅 Programajánló
Budapest · Andrássy út
Budapest · Papp László Sportaréna
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · MVM Dome