Ázsia Expressz: Megvannak a harmadik hét biztos hajszázói
Megvannak az Ázsia Expressz biztos hajszázó párosai.
Megvannak az Ázsia Expressz biztos hajszázó párosai.
Csúcsra ért a parlamenti szavazóbotrány.
Lenny Joseph hőssé vált a San Siróban, pedig az első félidőben még semmi sem sikerült neki.
A megkérdezett fiatalok kétharmada örül a legutóbbi országgyűlési választás eredményének.
Az aktuális Xbox Free Play Days keretében stratégiai, akció- és kártyajátékok is várják az Xbox-tulajdonosokat.
Az orosz elnök szerint több ország sem hajlandó elfogadni a nemzetközi sportintézmények döntéseit.
A Trump-kormányzatból való távozását fontolgatja Marco Rubio külügyminiszter a republikánusok e heti, súlyos félidős választási veresége után. Bár a Fehér Ház és a külügyminisztérium határozottan cáfolta a lemondásáról szóló híreszteléseket, belső források szerint a politikus már egyeztetett a lehetőségeiről a tanácsadóival és az elnöki hivatal tisztviselőivel - írta meg a Bloomberg.
Az Ueno bankban mintegy tízszázalékos részesedést vásárolt az OTP Bank, ami kis volumenű kitettséget jelent.
Két góljával Európában tovább menetel a zöld-fehér klub.
Kihirdették Az Év Természetfotósa 2026 pályázat győzteseit.
Veszélyben a PlayStation 6 megjelenése? A Sony most tiszta vizet öntött a pohárba
A Nemzeti Színház igazgatója szerint fél éve keresik a fogást rajta.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
„Azért teszem ezt a lépést, mert szilárdan hiszem, hogy az állam által jóváhagyott gyilkosságok összeegyeztethetetlenek Kalifornia értékeivel”, indokolta döntését Gavin Newsom.
Meggyengült Benjámin Netanjahu pozíciója a választások utáni kormányalakítási küzdelemben, miután csütörtökön a parlamenti képviselők többsége fő kihívóját, a korábbi vezérkari főnököt, Gadi Eisenkotot javasolta miniszterelnök-jelöltnek. A patthelyzetet eredményező voksolást követően Jichák Herzog államfőre vár a nehéz feladat, hogy a mélyen megosztott országban kijelölje azt a politikust, akinek a legtöbb esélye va…
A Ferencváros 2-0-ra győzte le az AC Milant a San Siróban, a mérkőzés után pedig a két gólt szerző Lenny Joseph és a két gólpasszt jegyző Kristoffer Zachariassen is értékelte a bravúros sikert.
Három ülésnapra kitiltotta az Országgyűlésből Pócs Jánost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét a parlamenti munka ismételt megzavarása és a képviselői kötelezettségek figyelmen kívül hagyása miatt – közölte Facebook-bejegyzésében Forsthoffer Ágnes házelnök.
A riadt állat Sajószentpéter közelében ügetett az út mellett, a gazdájának csak hosszú idő után sikerült befognia.
Joseph nem idegeskedett az első félidőben kihagyott helyzetek miatt; Osváth Attila szerint nem mindennapi a San Siróban nyerni.
A nő két gyermeke is otthon volt, amikor az idegen betört a házukba.
Nem először zavarta meg az ülést. The post Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből first appeared on 24.hu.
Eleget tett Magyar Péter határozott kérésének.
Erre a fideszes képviselő „rendszeresen elkövetett, jogsértő, a képviselői kötelezettségeket figyelmen kívül hagyó, az Országgyűlés munkáját nem tisztelő, és azt rendszeresen zavaró magatartása miatt” került sor. Pócs szerint csak a Fradi sikeréről terelnék el a figyelmet.
A baleset helyszínén mentők és tűzoltók is vannak.
A visegrádi országok közötti kapcsolatok erősítéséről beszélt a magyar köztársasági elnök.
A szervezet az Élő Környezetért Felelős Minisztériumból történő kiválással jön létre Gajdos László irányítása alatt és központi, valamint területi szervekből áll majd.
Az Electronic Arts tud kedveskedni is a játékosoknak. Így tesz most, mert 25 klasszikus játékot újított fel és tett elérhetővé nem csak egy platformon. Az Electronic Arts tud kedveskedni is a játékosoknak. Így tesz most, mert 25 klasszikus játékot tett elérhetővé nem csak egy platformon.
Még októberben döntött így a kozármislenyi testület. The post Visszavonták Matolcsy György díszpolgári címét first appeared on 24.hu.
Mutatjuk a pillanatot, amikor Nico Hülkenberg megmutatta a zsenijét.
Köztük Fischer Iván karmester, Bukta Imre képzőművész és Gyémánt László festőművész.
A kormányzó ezzel a modern amerikai történelem legnagyobb tömeges büntetésenyhítését rendelte el a halálraítéltek körében.
Santiago Peña helyét Pedro Alliana alelnök veszi át. A lemondás bejelentése után néhány perccel a parlament alsóháza egyhangúlag megszavazta az elnök alkotmányos vádeljárás keretében történő menesztését.
Kubatov Gábor klubelnök Facebook-oldalán posztolt az AC Milan legyőzését követően.
A webes felületen már az új alkalmazás fogad mindenkit, de az asztali verzió is tesztelhető az érdeklődők számára.
39 bristoli iskola adatai kerülhettek így rossz kezekbe.