Újabb uniós pofont kapnak a kínai webáruházak
Életbe lépett a vámreform, amellyel – várhatóan novembertől – plusz díjat szabnak ki az EU-n kívülről jövő, kisebb értékű csomagokra.
Személyre szabható hírfolyam
Életbe lépett a vámreform, amellyel – várhatóan novembertől – plusz díjat szabnak ki az EU-n kívülről jövő, kisebb értékű csomagokra.
Berlin és a Ruhr-vidék a bajor és az egykori Hanza-város kihívója Németországban.
Ismét divatbemutatóvá alakult a Telki edzőközpont.
A mozgásképtelen sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett.
Várt is, hogy ez megtörténik-e, de a Fidesz és a KDNP képviselői a papírjaikat nézték, amit Magyar is nyugtázott. The post A miniszterelnök javasolta a fideszeseknek, hogy nézzenek egymás szemébe first appeared on 24.hu.
Már a héten lehetnek meghallgatások az ügyben.
Az ügyben vizsgálatot indítanak, a kórház szerint a hőségben is elvárható az egészségügyi intézményhez illő ruházat.
Szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal Szombathelyen, az Oladi platón végzett munkálatoknál.
2014 óta nem volt ilyen korán óraátállítás.
Kopognak. Az ajtó mögött álló alak átnyújt egy vaskos borítékot, majd sietősen távozik. Visszamegyek a szobába és ledobom a többiek elé az asztalra. Minden fekete-fehér és füstös jazz szól a rádióból.
Marco Rossi szövetségi kapitány dolgát több sérülés is nehezíti, miközben a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik nem mindennapi belépővel érkezett meg az edzőtáborba.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A 25 éves játékos tavaly igazolt Szolnokról az orosz ligába.
A furcsa fénykarikák még nem tudományos felvételek.
A furcsa fénykarikák még nem tudományos felvételek.
A furcsa fénykarikák még nem tudományos felvételek.
A fogadóirodák szerint Michael Carrick lehet a Premier League idei szezonjának első menesztett trénere, a lehetséges utódok között pedig olyan nevek szerepelnek, mint Antonio Conte vagy Eddie Howe.
Recsegett-ropogott a Fiat Tipo a hullámos aszfalton, majd felborult. A sofőr láttán aztán minden világos lett.
Támogatta Polyák Gábor médiajogász médiatanács-elnökké választását az Országgyűlés művelődési bizottsága hétfői budapesti ülésén. A kormánypárti és ellenzéki frakciók által tagnak javasolt hat szakember szintén megkapta a testület támogatását.
A német kormány diszkriminációellenes biztosa szerint meg kellene indítani az Alternatíva Németországnak (AfD) párt betiltására irányuló eljárást a párt múlt hét végi tartományi választási sikerei után.
Megvannak az OTP Bank Liga 11–18. fordulójának kezdési időpontjai.
Érzékelhetően másként tálalja a történteket a magyar és az ukrán energiaóriás.
Egyelőre nem tudni, hogy megtalálták-e a férfit.
Ilyen ajándékra a hétvégi választási győzelem mellé az orosz elnök se számíthatott.
A Német Könyvdíjat elnyert regény azoknak a küzdelmére mutat rá, akiket nem lát senki, semmilyen közösség kötelékébe nem tartoznak, így olyan, mintha kiestek volna a társadalom szövetéből. Kritika.
Magyar a fideszesek Baka beszéde utáni visszaszivárgását a tatárjáráshoz hasonlította.
A Konami több mint 10 éve nem készített új részt a kultikus metrodivania-szériához, de úgy tűnik, hogy a Netflix animációs sorozatának a sikere meghozta hozzá a kedvüket.
Mennyire szól a mai fiatalokhoz Petőfi Sándor költészete? Mekkora kihívás egy 178 éves verset modernizálni? The post Petőfi megszólítja a fiatalokat, de a tankönyvekből nem derül ki, milyen jó humora volt first appeared on 24.hu.
A Médiatanács leendő elnöke a ciklusa végére azt szeretné, ha Magyarország minden sajtószabadsággal foglalkozó rangsorban az első helyre kerülne a régióban.
Igazolódtak a korábbi hírek.
A szakértők szerint a mostani áremelések még csak a kezdetet jelentik, arra pedig nem érdemes számítani, hogy valaha csökkenni fognak a készülékek árai. The post „Az olcsó okostelefonok korszaka véget ért” – végleg elszállhat az elektronikai cikkek ára first appeared on 24.hu.
Mint tegnap kiderült, a Mol és az ukrán Naftogaz szándéknyilatkozatot írt alá a Kárpátok Nyolca csúcstalálkozóján arról, hogy a magyar-ukrán határ közelében, Magyarország területén üzemanyagtároló kapacitásokat hoznának létre az ukrán piac kiszolgálására. A Mol friss közleménye szerint a technikai, pénzügyi valamint hatósági feltételek vizsgálata akár több évet is igénybe vehet. A vállalat jelezte, hogy a korai szak…
Október elsejétől az év végéig literenként 17 eurócenttel csökkenti a benzin és a gázolaj adóját a német kormány a rekordszintre drágult üzemanyagok miatt. Az intézkedésből fakadó állami bevételkiesést az energiaszolgáltatók extraprofitjának megadóztatásával pótolják.
Hogy alakítja át a mesterséges intelligencia a pénzügyi szektort, és hogyan válnak az AI-ügynökök egy bank ügyfeleivé? Milyen AI-projektek térültek már meg a magyar pénzintézeteknél, és melyek váratnak még magukra? Hogy lesz az adatvagyonból és az AI-érettségből üzleti hatékonyság? Mit tudnak ma a mobilunkba beköltöző virtuális bankárok, és hogy működik az AI egy vezető hazai lízingcégnél? Többek között ezekre a kér…
Forgalmas légtér: 2,3 százalékkal nőtt a repülőjáratok száma 2026 augusztusában.