Az Austin Powers-filmek főszereplőjére rá sem ismernél ma: a 63 éves Mike Myers totál ősz hajjal mintha más ember lenne
Mike Myers ősz hajjal szinte felismerhetetlen.
Mike Myers ősz hajjal szinte felismerhetetlen.
Szinte mindenki ismeri a növényt, a magját azonban kevesen használják, pedig kellene.
Az elemző szerint mintha olykor a miniszterelnök is érezné, a parlamenti viták eldurvulásának aligha lesz jó vége.
Nem hozott túl fényes eredményt az Apple mérnökeinek eddigi talán legizgalmasabb próbája, miután a világ egyik legismertebb kütyükínzója tesztelhett az iPhone Duót. Úgy tűnik, a jövőbeni tulajdonosoknak óriási mázlira vagy extra erős tokra lesz szükségük ahhoz, hogy épségben megússzák a mindennapokat.
A fideszes képviselő azt mondta, adott civiles Mikulás-csomagokat gyerekeknek, de soha nem fűzött hozzájuk politikai üzenetet. De mi a helyzet Jászapáti történetének első lézershow-jával, amit Pócs szerint a fia adott a városnak, de ez mégsem igaz.
Megkezdődött Geely Monjaro EM-i magyarországi előrendelése.
Bő tízévesen is vonzó egy sportos dízel kombi, de a valódi fenntartási költségei árnyalhatják a képet.
A Prince of Persia: The Sands of Time remake-jét inkább kaszálta a Ubisoft, de egy rajongó sok pénzt ajánlott fel, ha ezt mégis elkészítik.
Mutatjuk a magyarok keddi BL-programját!
A Budapest Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ingatlanvásárlása miatt – tudta meg a HVG. Nagy Elek kamarai elnök a HVG-nek azt mondta, a vásárlásra vonatkozó előterjesztést korábban egyhangúlag szavazta meg az elnökség, azok is, akik most támadják az adásvételt.
Mi a napenergia sikerének a titka? Mutatjuk, miért tekinthetjük energetikai forradalomnak a most zajló átállást. The post A settenkedő olcsó áram: így nyomták le a napelemek az atomenergiát appeared first on Forbes.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
20 éves lett Sacha Baron Cohen kellőképp botrányosra sikerült Boratja. Ennek alkalmából szedtünk össze 10 ha nem is botrányos, de vicces és érdekes triviát a filmről.
Magyarország 2032-ben bevezetheti az eurót, de ehhez hatalmas költségvetési kiigazításra, és súlyos megszorításokra is szükség lehet.
200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében.
Az iráni média több robbanásról számolt be Kesm szigetén. Amerikai tisztviselők a támadásokat korlátozottnak minősítették, állításuk szerint mindez válaszcsapás volt arra, hogy Irán tüzet nyitott egy amerikai légi járműre.
A Tisza-frakció támogatja Fejes Pétert – közölte hétfőn Magyar Péter.
Mikor és hogyan alakult ki Budapest egyik legegyedibb tere?
Vajon meg lehet-e még élni ma a kalapkészítésből, és mennyibe kerül egy kézzel készített fejfedő?
Mutatjuk, hogy alakul az időjárás a héten!
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, ám pont ez okozta a végzetét is. A Tisza-kormány tanult elődje hibájából, és egy jóval visszafogottabb konstrukcióval, a Wekerle Plusszal váltja fel. Mi változott a lakáspiacon a támogatott hitelek átalakításával, és lehetséges-e, hogy vevőként kedvezőtlenebb hitellel sem kerülünk rosszabb pozícióba?
A különadók jövőre is maradnak. Szakértőket kérdeztünk a kivezetés esélyeiről és az euróbevezetésre gyakorolt hatásukról. The post Orbánék sápja túl jól fizet ahhoz, hogy a Magyar-kormány elengedje, de hogy lesz ebből eurónk? appeared first on Forbes.hu.
A negyedik fordulóval folytatódik kedden a Bajnokok Ligája.
Marco Rossi kedden keretet hirdet a magyar válogatott idei utolsó meccseire.
Puzsér Róbert már Magyar Péter kormányzóképességét is megkérdőjelezi, miközben a kulturális élet, a jogi szakma és az agrárium ismert szereplői is számonkérik a kormány döntéseit.
Lokális vagy szisztémás antibiotikum? A torokfájás kezelésénél nemcsak az számít, hogy mivel kezeljük a panaszokat, hanem az is, hol fejti ki hatását a készítmény.
Trump szerint az ország „pokolra jut”, ha a demokraták átveszik az irányítást.
A rangadó elvesztése után nyilatkozott Szoboszlai Dominik.
A költségvetésben tervezett béremelésekkel több ágazat érdekképviseletei is elégedetlenek.
Rjukant nagyjából fél évig nem éri napsütés, pedig nincs annyira északon, hogy érintené a sarki sötétség. A várost unortodox módon próbálják meg elárasztani fénnyel.
A Zanzibár énekesnője, Terecskei Rita megvált ikonikus raszta hajától.
Korrupció, letartóztatások, minőségi kifogások, sok a negatív hír a közétkeztetésről. Pedig egy olyan szektorról van szó, ahol nagyon kevés forrásból kellene egészségesebb kínálatot nyújtani. Mi változhat a közeljövőben?
A kapitány alaposan felmérte a terepet a kerethirdetés előtt.
Támogatja a Tisza Fejes Pétert az ügyészség élére – ma már meg is szavazhatja őt a parlament. Megvan az Alkotmánybíróság új elnöke is Sonnevend Pál személyében. Császár Attilát jelölte a Fidesz a Független Közmédia Testületbe – a parlament művelődési bizottsága azonban nem kért belőle. Nukleáris támadásról szóló riasztásokat kaptak az ukránok és az oroszok is, hackertámadás történhetett. Másfél millió fölött az oros…