Lemondott a belga miniszterelnök – nem sikerült megállapodniuk a költségvetésről
Válságban a szövetségi kormány. A király pénteken dönt.
Válságban a szövetségi kormány. A király pénteken dönt.
A bírák titkos szavazáson vettek részt. Az új elnök megbízása 3 évre szól.
A jogász titkos szavazáson kapta meg a megbízatást.
Kínában a Taji-hegyen rendeznek robotversenyt: közel 90 csapatnak 3100 lépcsőfokot és 600 méteres emelkedőt kell leküzdenie az ősi ösvényen.
A kormányfő napirend előtti felszólalásában a nemzetközi kapcsolatokról és a korábbi kormány tagjairól is beszélt, miközben több alkalommal személyeskedő megjegyzésekkel illette politikai ellenfeleit.
Az ukrán elnök szerint Ankara „gyakorlatias és reális” közvetítőként léphet fel a Moszkva és Kijev közötti jövőbeli béketárgyalásokon.
A hivatalos látogatásra elkíséri a külügyminiszter, a gazdasági és energetikai, a honvédelmi és a belügyminiszter is.
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) új részleteket osztott meg a Seszták Miklósnál talált széfekről. Szakértőt kérdeztünk a témában. The post „Egy ilyen széfbe is beleférne 9 milliárd forint, nem kell feltétlen kettő” – szakértőt kérdeztünk a Seszták Miklósnál talált széfekről first appeared on 24.hu.
Egy kis ügyeskedéssel tudjátok folytatni a kooperatív kalandozást.
Két intézményi befektető és az O3 Partners összesen 70,7 millió euró értékben vállalt előzetes tőkebefektetést az O3 Investment B.V. által kezelt ELO3 Green Energy Fundban. A 100 millió eurós célméretű alap európai megújulóenergia-infrastruktúra-projektek finanszírozására jön létre, a befektetési időszak végéig pedig a tőkeígérvények legalább 30 százalékát magyarországi projektekre fordítanák.
Jogerős ítélet kötelezi a nemzetközi szövetséget, hogy vegye vissza az oroszokat a vb-re. Krízisülést tartanak emiatt hétfőn, a magyar csapat is érintett.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Nem csupán a Mitsubishi gyártott Lancert, hanem a Dodge is. Utóbbi tuningolásával a Shelby is foglalkozott egy évig. Most pont egy ilyen eladó.
A Molnár Rajmundot is soraiban tudó Pogon Szczecin elnöke hosszú közlemányben reagált az Óscar García távozásával kapcsolatos hírekre.
Az Oktatási Hivatal közzétette a matematikai, szövegértési, természettudományos és nyelvi felmérések országos, intézményi és egyéni adatait, amelyekből az is kiderül, mely évfolyamok értek el kiemelkedő eredményeket.
Úgy váltott sávot a teherautó sofőrje, hogy nem nézett tükörbe.
Kétségtelenül álomautó volt a korabeli Magyarországon a Škoda 110 R. A filigrán kupét Csehországban vezettük, és váratlanul igényes autónak bizonyult.
Háromrészes sorozattal jelentkezik a közmédia Ügynökakták, a hallgatás ára címmel. A műsor apropója, hogy a kormány döntése nyomán november 4-én nyilvánossá válnak az államszocializmus idején keletkezett ügynökakták, összesen 80 ezer irat.
A változtatások a 2027-es költségvetésben is megjelenhetnek.
A hónap végén búcsúzó Otthon Start Program-hajrában, október 26–30. között 22 százalékkal nőtt az érdeklődés a bejelentés előtti két hét azonos napjaihoz képest az ingatlanportálon.
Valahol tű, máshol éles fémszilánk volt az édességben. Az érintett országokban nyomoznak a rendőrök.
A vállalat Intel 18A node-hoz tervezett gyártósorokat alakítanak át előző generációs gyártástechnológiához.
Rétvári a miniszterelnök szemére vetette, hogy Szerbiáról ugyan beszélt a választás kapcsán, de Lengyelországról nem, ahol szerinte Magyar „példaképe", Donald Tusk miniszterelnök „karhatalommal elfoglalta" az alkotmánybíróság épületét. The post Rétvári Magyarnak: Még Gyurcsány meghívására is többen jöttek first appeared on 24.hu.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Kijev teljesítheti az Egyesült Államok kérését, amennyiben Washington is tud tenni Ukrajna érdekében – írja az Ukrajinszka Pravda.
Váratlanul gyorsult az infláció Franciaországban, ahol októberben 3,4 százalékra nőtt az éves pénzromlás a szeptemberi 3,1 százalékról, ami 2023 decembere óta a legmagasabb érték. A francia statisztikai hivatal, az Insee előzetes adatai szerint az emelkedést elsősorban az energiaárak okozták, amelyek egy év alatt 24,1 százalékkal nőttek. Az elemzők 3,2 százalékos éves és 0,2 százalékos havi drágulásra számítottak, a…
A NATO légvédelmi készenléti szolgálata ALPHA-riasztást rendelt el.
A jelenlegi terv jelentős felháborodást váltott ki a kulturális közegben, a bírálók szerint a költségvetésben alig van nyoma a kormányváltásnak. Magyar szerint a jelenlegi törvények is kötik a kormányt.
Bart De Wever azért távozna, mert nem tudtak megállapodni a költségvetésről.
Korán sötétedik, reggel sokszor szürkeség fogad, napokon keresztül alig látjuk a napot, az eső pedig The post Nem csak a novemberi rosszkedv: ezek a jelek szezonális depresszióra utalhatnak first appeared on 24.hu.
Kaposváron május óta tilos az elektromos roller használata a város sétálóövezetében.
Milyen jó lenne újra úgy megnézni a Hetedik című kultfilmet, hogy fogalmunk sincs, mi van abban a bizonyos dobozban! Egy holland mozihálózat most egészen különös kísérletbe kezd, hogy valóra váltsa a filmrajongók egyik legnagyobb álmát.
Vita alakult ki a német kormánykoalícióban arról, hogy a bevándorlóháttérrel rendelkező fiatalok felelősek-e a hétvégi Z generációs tüntetések során történt rendbontásokért – írja a Der Spiegel.
A kormányfő azt mondta, a változások közepén vannak, ezért egyelőre jogilag muszáj volt így megalkotni a tervezetet. Viszont módosítókkal készülnek a parlamenti vitára, illetve közben a rendszer teljes átvilágítása és átalakítása is zajlik.
Titkos szavazással választották meg a testület élére.