Botrányos visszatérés Madridban, a szurkolók miatt félbeszakadt a meccs
A rendőrség nem tudta garantálni a biztonságot.
A rendőrség nem tudta garantálni a biztonságot.
Viszont a Trumppal kötött megállapodás még kedvez Putyinnak.
A Reacher spinoffja, a Neagley bejött a magyaroknak is, olyannyira, hogy sokáig az első volt. Eddig, az új Stephen King-adaptáció érkezéséig.
Dél felől egy újabb, a korábbiaknál gyengébb csapadékzóna éri el az országot, amely főként a keleti tájakon okozhat némi esőt, miközben az érintett régiókban a felhős, hűvösebb időjárás tartósnak bizonyul – derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. Facebook-videójából.
Közös fellépéssel szeretnék elérni, hogy tizenkét év után végre kihirdessék a megállapodást.
Hamarabb ér véget a fiatal kadétok története, mint ahogy azt a sorozat alkotói elképzelték.
Ukrán tisztviselők szerint október 10-én, szombaton halálos orosz légicsapások érték Zaporizzsját: legalább 17-en, köztük három gyerek meghalt. A mentők a romok között túlélőket kerestek, miközben a város lakóövezeteit újabb légi támadások érték.
A hatalmas ígéretnek kikiáltott J. J. Gabriel 15 évesen közölte, hogy távozni akar a Manchester Unitedtől.
Így tagadhatjuk meg az utasítást jogszerűen.
Feljelentést tesz Hadházy Ákos az augusztus 20-i rendezvények beszerzései miatt, mert szerinte a Belügyminisztérium lezárult vizsgálata több lényeges kérdést megválaszolatlanul hagyott. A volt országgyűlési képviselő azt állítja: a jelentés alapján nem zárható ki, hogy az állam kétszer fizetett ugyanazokért a pirotechnikai eszközökért.
A Magyar Külügyi Intézet vezérigazgató-helyettese úgy látja, annyira kevés dízel importjáról állapodott meg az amerikai és orosz elnök, hogy az aligha viszi lejjebb az üzemanyagárakat az amerikai piacon.
Hírek itthonról és külföldről.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Balatonnál több helyen is mintegy 43 milliméter, míg Budapesten 29 milliméter eső esett az elmúlt 24 órában - közölte a HungaroMet Zrt. vasárnap a Facebook-oldalán.
Jövő héten éles vita várható az EU-csúcson.
Rácz András szerint azonban az esetlegesen leszállítható orosz gázolaj mennyisége elhanyagolhatóan kicsi, ezért teljes tévedés arra számítani, hogy ez a mennyiség érdemben befolyásolhatja jelenlegi amerikai üzemanyagárakat.
Rácz András szerint politikailag inkább Vlagyimir Putyin profitálhat a Trump–Putyin-dízelmegállapodásból. A szakértő úgy véli, a tervezett orosz szállítások túl kicsik ahhoz, hogy érdemben csökkentsék az amerikai üzemanyagárakat. The post Rácz András: Putyin jár jól Trump üzletével first appeared on 24.hu.
Huszonöt év alatt több mint 83 százalékkal csökkent a burgonya termőterülete hazánkban.
Állítólag az AMD októbertől emelt a partnereinek szállított GDDR6 memória árán, ami elsősorban az RX 9000-es sorozatot érintheti.
Állítólag az AMD októbertől emelt a partnereinek szállított GDDR6 memória árán, ami elsősorban az RX 9000-es sorozatot érintheti.
Korai stádiumú csomót fedeztek fel XIV. Leó tüdejében, a pápát a következő napokban meg fogják operálni - jelentette be maga az egyházfő vasárnap.
Az utolsó másodpercekben született Dione Housheer gólja, amellyel kialakult a döntetlen. Dömötör Csaba fotóiból válogattunk.
Floyd Schofield úgy nyert egyhangú pontozással, hogy egyszer padlót fogott. The post Gyerekként hajléktalan volt, most világbajnoki címet nyert az amerikai bokszoló first appeared on 24.hu.
Korai stádiumú csomót fedeztek fel XIV. Leó tüdejében, a pápát a következő napokban meg fogják operálni - jelentette be maga az egyházfő vasárnap.
A vállalat öt nagy oroszországi létesítményéből már három megbénult.
Egy 70 év körüli férfi halt meg.
Komjáthi Imre pártelnök interjújából szemezgettünk.
Blokkal sem engednek be ingyen.
A járvány óta Budapest turizmusa nehezen talál vissza korábbi lendületéhez, miközben a régiós versenytársak, például Bécs vagy Prága, sok tekintetben már erősebb pozícióban vannak.
Mélyreható szakmai elemzést adott a Háttérkép.
A 41. budapesti maratoni női győztese az Egyesült Államokból érkezett, és először futotta le a klasszikus távot.
Sokszor evett már ott, az étteremvezető pedig szinte már a barátja.
Egy édesapával közölték, hogy már csak hónapjai lehetnek hátra, miután nászútján észrevett valamit a hátán.
A pápa elmondása szerint az elváltozást a közelmúltban végzett orvosi vizsgálatok során fedezték fel, még nagyon korai stádiumban. The post Tüdőelváltozás miatt műtét vár XIV. Leó pápára first appeared on 24.hu.
Hamarosan megoperálják.
Persze azért nem kivitelezhetetlen a művelet.