„Egy médiaröhej” – Megfagyott a levegő a Megasztárban, amikor megjelent újra Varga Irén
Varga Irén leszögezte, hogy nem énekel angolul.
Varga Irén leszögezte, hogy nem énekel angolul.
Kapitány István pénteken közölte, hogy két újabb, összesen 166 milliárdos ügyben tett feljelentést.
Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök pénteken állapodott meg az Oroszország elleni szankciók feloldásáról, Moszkva pedig már közölte is, hogy részben feloldotta a dízelexport tilalmát.
Herceg Erika váratlan ajánlata után megváltozott a helyzet.
A miniszter azt várja, hogy reagáljon a bejelentés az, aki elrendelte a figyelést. The post Ruszin-Szendi szerint 2025-ben, miután Magyar mellé állt, katonákkal figyeltették a megszólalásait first appeared on 24.hu.
Egy újabb lépés a teljes AI-fókusz felé.
Akár 55 évre is a rácsok mögé kerülhetnek a szülők
Sötét módban világíthat a kijelző széle, de a durvább eseteket már hibának tekintik.
Az indonéziai Borneó szigetén rendszeresek az erdőtüzek, de az idei év mindent felülmúlt. Egyes falvakban az anyák összefogtak, hogy javítsanak a helyzeten. Mások gondatlanság miatt beperelték az elnököt.
Három kör után mindenféle eredmény áll már a Tisza-partiak neve mellett.
Tovább bővül a Halloween: The Game, mivel még ebben a hónapban befut egy vadonatúj, és persze teljesen ingyenes pálya.
Corbu góljára a 95. percben jött a válasz a DVSC csapatkapitányától.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Több mint 1,15 milliárd forintnyi kávé fogyott az egyik online élelmiszer-áruház vásárlói körében az év első kilenc hónapjában, míg teára 200 millió forint jutott.
Reagált az állításokra Debrecen alpolgármestere.
Úgy fogalmaztak, hogy egyelőre nem jelenthető ki, hogy történt vagyonvesztés.
A nap legnagyobb győztese a Paks, miután tapad a riválisaira. The post A Vasas a 85., a Fradi a 92. percben bukta el a győzelmet, a Paks nem követte a példát first appeared on 24.hu.
A németek túl kicsinek, az EP-ből túl nagynak tartották a nyolc százalékos csökkentést a 2028-ban induló hétéves költségvetés tervezetén.
Négy ember életét vesztette, és közel 670 ezer háztartás maradt áram nélkül az Egyesült Államok délkeleti részén, miután az Isaias hurrikán szombaton lecsapott Florida partjaira, majd trópusi viharra gyengült. A 2026-os atlanti hurrikánszezon első jelentős vihara súlyos fennakadásokat okozott az energiaellátásban és a kőolajkitermelésben is.
Az amerikai elnök a globális hiány enyhítése okán megegyezett az orosz elnökkel.
Épp a gyerekekkel töltötte az idejét az édesanya.
Debre Viktor vezetőedző csapata, a Dunaszerdahely továbbjutott a női kézilabda Európa-kupa első fordulójából.
Az MTK simán kikapott Bognár György csapatától.
A kocsiban ké rendőr tartózkodott. The post Prágában folyóba zuhant egy rendőrautó, egy futó ugrott a vízbe segíteni first appeared on 24.hu.
A szombati sorrendben már a harmadik légi csapás volt.
Az énekes a fideszes Radics Béla kampányrendezvényén lépett fel, ami Rózsa András szerint felveti a tiltott kampányfinanszírozás gyanúját.
Jó és rossz véleménye is van az Intergalacticról a Naughty Dog volt fejlesztőjének.
A NASA egy különös kozmikus látványosságot mutatott.
Tíz hónap után góllal tért vissza Kinyik Ákos, aki 200. NB I-es meccsén segítette győzelemhez a Paksot, Horváth Kevin és Pető is betalált.
A katásokat érintő jelentős adóemelést a Magyar Ügyvédi Kamara is ellenzi.
Nem volt öttalálatos szelvény a 41. heti sorsoláson.
Járókelők fogták el a feltételezett támadót.
A zuglóiak kilenc góllal győzték le a horvát Primorje Rijekát.
Márton a 67 kilogrammos kategóriában öt győztes mérkőzéssel, végig magabiztos versenyzéssel diadalmaskodott.
Nyomozás indult Rákay Philip 1,4 milliárdos földüzlete miatt. The post A nap legfontosabb hírei – 2026. 10. 10. first appeared on 24.hu.