A Videoton 17 éves kapusa négy másodperc alatt olyat tett, amit Manuel Neuer is megirigyelhet
Kevesen rendelkeznek ezzel az adottsággal.
Kevesen rendelkeznek ezzel az adottsággal.
Közben pedig sokuknak fogalma sincs, hogy mit kellene kezdenie a mesterséges intelligenciával.
Egy Facebook-bejegyzésben szólta el magát a TV2 sztárja.
Idétlenül néz ki, mégis lehet haszna.
A Mészáros–Szíjj kör leuralta a nagy állami projekteket, de még ennél is többet kapott a NER-től. Most mentenék, amit lehet, de a kormány elég határozottan üzent a héten a folyamatos nyomásgyakorlás után. The post Így uralta le a Mészáros–Szíjj kör a nagy állami beruházásokat. A kormány most megüzente: ennek vége appeared first on Forbes.hu.
Új csúcsverziót kap a Citroën C3 és C3 Aircross: az Outdoor terephangulatú színekkel, kárpitokkal és kiegészítőkkel teszi ingerekben gazdagabb élménnyé a vezetést.
Ahogy mondani szokták: ne ítélj a külső alapján!
Az első sorakozó, a várva várt kimenő és a leszerelésig számolt napok.
Magyarmecskén polgármestert és képviselőket, Pásztón pedig polgármestert választanak vasárnap. A szavazás este hét óráig tart. The post Dömsödi Gábort ma újra megválaszthatják Pásztó polgármesterének first appeared on 24.hu.
Nyújtott limuzinná alakították a 604-est, az egyik fennmaradt példány anno a pop királynőjét szállította.
Tíz év után újra Budapesten koncertezik a Nickelback, de Slash és egy különleges Pink Floyd-show is felrázza a fővárost 2027-ben. Közben a nyári fesztiválok is készülnek: Sophie Ellis-Bextor a Balatonnál lép fel, és már több nagy rendezvény időpontját is be lehet írni a naptárba.
A vasárnapi élő fociközvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Két helyen is időközi választásokat tartanak.
Tíz évvel a Brexit és Trump első győzelme után a világgazdaság jobban összefonódik, mint amikor még csak kezdődött a populisták felemelkedése – mutat rá Shawn Donnan, aki a globális gazdasági kérdések szakértője a hírügynökségnél.
Mit jelent az ügynökakták megnyitása? Meddig terjed az igazságtétel joga? A Petrocelli podcastban Majtényi László adatvédelmi szakértőt az állambiztonsági múlt feltárásának jogi és erkölcsi kérdéseiről és az Orbán-rendszer megfigyelési botrányairól faggattuk.
A napi lépésszám körül rengeteg a vita: vajon a séta valóban edzésnek számít? Négy fitneszszakértő szerint a válasz nem egyszerű igen vagy nem, hanem attól függ, ki végzi, milyen céllal és mekkora intenzitással.
Ennyi finom édesség készülhet banánból.
A többség a fejlesztések leállítását is támogatná.
Lekerekített formákkal gurít nagyot a Huawei új fülhallgatója. A FreeBuds Neo több képessége is a csúcskategóriát idézi, miközben az ára abszolút nem elrugaszkodott.
A nyomozás lezárulta után vádemelés is történhet a kormányfő ellen.
A nők egyre később vállalják első gyermeküket. A KSH adatai szerint a gyermekvállalás életkorának kitolódása különösen a 2010-es évek elejéig volt jelentős, ezt követően lelassult, majd alig változott. 1990 és 2010 között több mint 5,2 évvel nőtt a szülő nők átlagos életkora első gyermekük vállalásakor. Ausztriában, Magyarországhoz hasonlóan az első gyermek születésekor betöltött átlagos életkor az 1970-es években m…
New Yorkban AI-robotok költöznek magányos, idős emberekhez.
Ez a különleges Trabant 1.1 Universal Last Edition 444 eddig kevesebb mint 7 ezer kilométer hagyott maga mögött.
Összehasonlították az osztrák és a magyar piaci árakat. Bécs több zöldség és gyümölcs esetében is olcsóbbnak bizonyult a budapesti Bosnyák téri piacnál.
Kármán András: a vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra.
Világszerte zuhan a gyermekvállalási kedv.
Továbbra is Európa egyik leginkább szénfüggő gazdasága Lengyelország, így ellentart a zöldítésnek és az emissziókereskedelem szigorításának. Varsó számít ebben Magyarországra, de a V4 felélesztését felülírhatja a hazai zöldpolitika.
A végállomáson kapott lángra egy városi autóbusz Csongrád-Csanád megye székhelyén. A közlekedési vállalat dolgozói még időben be tudtak avatkozni.
A Pénzcentrum 2026. október 11.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a ötöslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A randevú drámai véget ért.
Gazdag Dániel csereként állt be a hazai pályán vereséget szenvedő New England Revolutionbe.
Szerencsét próbált a Megasztárban is Rubint Réka és Schóbert Norbi lánya: nem járt sikerrel, rögtön a válogatón hazaküldték három nem és egy igen szavazattal. The post „Maradok ember” – Schóbert Lara megmagyarázta, miért esett ki a Megasztár válogatóján first appeared on 24.hu.
A repülőtér ellen a héten már másik két támadást is végrehajtottak, amikben négyen meghaltak, többen megsebesültek, egy repülőgép pedig súlyosan megrongálódott.
Az első félidőben egyetlen gól sem esett, a másodikban viszont tizenegy.