Olyat tett a kínai elnök, amiért bárki más a világon meglakolna: Hszi Csin-ping szemtől szembe vérig sértette Donald Trumpot – az amerikai elnök észre se vette?
A sértés egyértelmű volt, de nem mindenki hallotta meg.
Személyre szabható hírfolyam
A sértés egyértelmű volt, de nem mindenki hallotta meg.
A hazai állatmenhelyek leterheltsége ellenére az örökbefogadási folyamat sokszor indokolatlanul bonyolult és bürokratikus.
A volt kormányfő a megyei választmányok tagjaival találkozik, de ennek Havasi Bertalan szerint nincs köze Lázár János nyári felméréséhez a Fidesz állapotáról.
Bulgária ellen még az első félidőben megszerezte a vezetést a magyar válogatott, végül döntetlennel kellett beérniük.
Mutatjuk, miért érezheti úgy, hogy jelentősen megdrágultak Magyarországon a banki szolgáltatások. The post A különböző adók és az infláció is felhajtották a bankszámladíjakat: Magyarország az EU élmezőnyében a drágulásban first appeared on 24.hu.
1951 – Hetvenöt évvel ezelőtt született Moszkva súlyemelőbajnoka.
A Starbucks 250 alulteljesítő kávézóját zárja be Észak-Amerikában, miközben az új üzletek nyitási ütemét is visszafogja, Brian Niccol vezérigazgató ugyanis egyre határozottabban hajtja végre a vállalat átalakítási tervét - írta az ESM Magazin.
Az MKT Monetáris Politikai és Európai Uniós Szakosztályai által szervezett kerekasztal-beszélgetés szakértői egyetértettek abban, hogy az euró bevezetése önmagában nem old meg semmit — a valódi tétel a versenyképesség, a bérek és a költségvetés rendbetétele, mielőtt a forint véglegesen rögzül.
Tovább dagad a szavazathamisítós botrány.
A Boeing az összes 737 üzemeltetőt tájékoztatta a problémáról, de elsőre az sem volt világos, pontosan hány repülőgép lehet érintett.
Dokumentumfilm a tragikus sorsú Shelley Beattie-ről, Jamaicában játszódó thrillersorozat és a hatvanas évek Magyarországát megidéző krimi a streamingajánlónkban.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Újratárgyalják a Hableány-ügyet, tanúkat hallgatnak ki.
Tartalmasan telt a miniszterelnök szombatja.
600 kilogramm kokaint terveztek Angliába csempészni.
Dél-Afrikában tizenhét embert lőttek agyon egy ivóban a Johannesburgtól délnyugatra fekvő Wedela településen, a rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövetők kézre kerítésére.
Nem csak ti nem akarjátok kifizetni a 160 000 forintos vételárat, az emberek 3D nyomtatóval kerülik meg az egész katasztrófát.
Gyorsított eljárásban szerb állampolgárságot kapott ukrán Vadim Novinszkij milliárdos üzletember és volt parlamenti képviselő, akit Ukrajnában hazaárulás gyanúja miatt köröznek - jelentette a Szabad Európa Rádió balkáni irodája a szerb hivatalos közlönyben megjelent kormányhatározatra hivatkozva.
A választási kampányhajrában nyilatkozott a miniszterelnök a befolyásolásról.
A helikopter vélhetően magángép volt.
Az orosz védelmi minisztérium bejelentette a Harkiv megyei Hripuni elfoglalását, és azt állítja, hogy szorosabbra vonták az ostromgyűrűt a régió északi részén bekerített ukrán erők körül. Moszkva szerint az orosz hadsereg éjszaka csapást mért a Vodafone kijevi adatközpontjára, valamint több katonai, logisztikai és infrastrukturális célpontra, az orosz légvédelem pedig 96 ukrán drónt lőtt le. Közben gyorsított eljárá…
Már négy hét után jelentős változásokat mértek.
A szerbek százával adnak gyorsított eljárásban oroszoknak az állampolgárságot.
Tizenkét szimbolikus, korszakos jelentőségű, rekordot hozó vagy csak gyönyörű találat.
A New England Revolution három nyertes bajnoki után szenvedett vereséget, a Toronto FC sorozatban harmadszor hagyta el vesztesen a pályát.
A vállalat közlése szerint már dolgoznak a mérnökök a probléma kijavításán, de azt egyelőre nem mondták meg, mennyi gép érintett.
Ausztria mesébe illő tavai ideális célpontjai az őszi túráknak is.
Donald Trump elutasítását azért óvatosan kezeli Teherán, az iráni külügyminiszter szerint az amerikai elnöktől már több, egymásnak ellentmondó nyilatkozat érkezett. The post Rossz hír a benzinárakról: Irán nem enged Trumpnak first appeared on 24.hu.
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásával kapcsolatos feltételeihez – jelentette ki Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter, hangsúlyozva, hogy Teherán nem fordít hátat a diplomáciának, de jogaiból sem enged. Irán Katar közvetítésével terjesztette elő javaslatát a szoros egy héten belüli megnyitására, amelyet azonban Donald Trump amerikai elnök elutasított, sőt a Hormuzi-szorost "Trump-szoros" néven szerepeltett…
Abbász Aragcsi, a síita állam külügyminisztere közölte: Teherán sosem fordított hátat a diplomáciának, azonban nem enged a jogaiból sem.
Négy fiatalt már őrizetbe vettek.
Érthetetlenül lassú a központi fejlesztés, nem lehetett kivárni.
„Sokak szerint a magas ukrán akkor is a kapunkba fejeli a labdát, ha Milos közelebb helyezkedik hozzá, ám ezzel nem értek egyet”
A húsz év után visszatért Onimusha cím nem csak a régi játékosoknak lehet vonzó, és bár 18 éven felülieknek szóló alkotásról van szó, a különleges történelmi háttér és a kikapcsolható brutalitás árnyalja azért a szülői döntéseket. Segítünk ezekben.
Mutatjuk az érintett településeket!