Most lepték meg a világot a németek: leültek tárgyalni Moszkvával – de senki sem érti, miért, még Lavrov se
Nem történt ilyen az ukrajnai háború kitörése óta.
Személyre szabható hírfolyam
Nem történt ilyen az ukrajnai háború kitörése óta.
Komoly szervkárosodással járó betegséget kaphat, aki óvatlanul fürdőzik.
Ideje mindent beszerezni a téli időszakra.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szombati közlése szerint folytatja a technikai egyeztetéseket Gabon hatóságaival a költségvetési és adósságfolyamatokról, ami utat nyithat egy újabb hitelmegállapodás megkötése előtt.
Nem látja azt a pillanatot, amikor Csézi Erzsébet segítséget kér a mellette ülő Schummer Orsolyától.
Megkezdődik a pedagógus-továbbképzési rendszer átalakítása. Ennek keretében a kormány megszünteti a tartalmi megújító képzéseket, a gyakornokoknak nem kell többé vizsgázniuk.
Az adás vendége Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője volt. A műsort Velkovics Vilmos vezette.
Nemcsak a közönség, hanem Herceg Erika is megőrült érte.
Varga Barnabás és Sallai Roland után újabb játékos dőlt ki.
Van, aki „az elveivel szembemenve tudja őket kedvelni”, másnak viszont már sok, amit a magyar zenei mainstreamben hall mostanában. A BME-napokon jártunk utána, hogy mennyire tudnak menni a fiatalok az olyan top előadók zenéivel és dalszövegeivel mint KKevin, Vini és Desh.
100 kilométer per órás széllökések és özönvíz várható a keleti parton.
A videót megosztó önkormányzati képviselő szerint ha a három autót letaroló terepjáró néhány másodperccel korábban csapódik be, halálra gázolt volna két biciklistát.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Ezt sokan fogják szeretni!
A cégek szerint politikai tartalmú az Oscar-díjas Alex Gibney októberben megjelenő dokumentumfilmje.
Az év első nyolc hónapjában a bruttó hazai termék (GDP) 2,89 százalékára csökkent a román költségvetési hiány a tavalyi 4,51 százalékról. A jelentős javulás az emelkedő adóbevételeknek, a beáramló uniós forrásoknak és a kiadások visszafogásának köszönhető, ugyanakkor a drasztikusan növekvő kamatterhek továbbra is komoly kockázatot jelentenek az államháztartás számára – írja a Transtelex.
De édesanyjának köszönhetően erről csak felnőttként szerzett tudomást. The post A Hanta boy gyerekszínésze: Felnőtt férfi rabok írtak nekem leveleket, hogy milyen cuki gyerek vagyok first appeared on 24.hu.
„Az ilyen versenyzőknek nem a Forma–1-ben lenne a helyük.”
A második félidő elején Harry Kane büntetőt hibázott majd Spanyolország két cserejátékosa góljával fordított.
Hangos sikert aratott a Facebook anyavállalatának új AI-asszisztense.
Magyar Péter felé repülő tojás és gombnyomásgate. The post A nap legfontosabb hírei – 2026. 09. 26. first appeared on 24.hu.
HELYSZÍNI RIPORT. Rosszallóan figyelték a munkácsi cserkészházban a mérkőzés végén elszabadult indulatokat, a budapesti vendéggyőzelmet pedig így értékelték: „Nem ők nyertek, hanem mi kaptunk ki.”
Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen.
78 éves lenne a Grease sztárja.
Iszonyatos pénzből fejlesztenék tovább a hazugságvizsgálat technikáját, de a testi reakciók továbbra sem bizonyítják önmagukban a hazugságot.
A Diósgyőr 44 pontos különbséggel nyert a Vasas Akadémia otthonában.
A biztonságpolitikai szakértő szerint az eset hatalmas biztonsági kockázat.
A Simple Plan gitárosával, Sébastien Lefèbvre-rel beszélgettünk az együttes újbóli felemelkedéséről és a nehéz időszakaikról.
A pénteki mérkőzések után szombaton is csak hazai sikerek születtek.
Bóka János az ügy miatt a Házbizottság összehívását kérte.
Talán nem pont erre kellene nevelni a gyerekeket.
A magyar ultrafutó 170 kilométer után vezette a mezőnyt az Athén és Spárta közötti 246 kilométeres versenyen.
A Balatonfüred izgalmas meccsen egyetlen góllal győzött a Tatabánya ellen. A Csurgó 41 gólt dobott a Gyöngyösnek.
Szinte puskalövés nélkü foglalták el a kulcsfontosságú vörös-tengeri szorost a jemeni lázadók.
Mutatjuk az eresztisztítás lépéseit.