A jelenlegi örökbefogadási rendszer felelős jelentkezők számára is gyakran teljesíthetetlen vagy aránytalan feltételeket szab, ez pedig azt jelzi, hogy valami rosszul működik – reagált a miniszter Kormos Anett standupos kritikus posztjára.
Egy szenzációs ollózásra még jött a magyar válasz, de ez nem volt elég a horvátok szupertehetsége ellen. The post Elúszott az Eb és az olimpia is a magyar U21-es válogatottnak first appeared on 24.hu.
Donald Trump és Hszi Csin-ping idén még kétszer találkozik egymással, miután a washingtoni csúcstalálkozó látványos külsőségei ellenére sem sikerült áttörést elérni a két nagyhatalom közötti feszültségek (mindenekelőtt a ritkaföldfémek exportja körüli vita) rendezésében – írja a Financial Times.
Olcsó számítási kapacitással, kedvezményes bérleti díjakkal és támogatásokkal csábítják az AI-filmeseket, de így is százezrével jelennek meg az új produkciók.
📰 2 forrás ugyanerről2 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
Líbia újraindította a kitermelést a Sharara mezőn, miután egy fegyveres csoport szeptember 21-én lezárta a fő nyersolajvezeték egyik szelepét, amivel öt napra megbénította az ország legnagyobb olajmezőjének működését.
Korábban volt olyan lengyel civil szervezet is, ami pályázott, de a pénzből végül egy politikusnak kampányolt. Michał Braun, a civil szervezeteknek kiosztandó forrásokról döntő testület vezetője szerint azonban több olyan jó gyakorlat volt a PiS-korszak utáni átalakulásban, ami most Magyarországon is hasznos lehet.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szombati közlése szerint folytatja a technikai egyeztetéseket Gabon hatóságaival a költségvetési és adósságfolyamatokról, ami utat nyithat egy újabb hitelmegállapodás megkötése előtt.
Megkezdődik a pedagógus-továbbképzési rendszer átalakítása. Ennek keretében a kormány megszünteti a tartalmi megújító képzéseket, a gyakornokoknak nem kell többé vizsgázniuk.