Lángba borult egy kétszintes lakóház, hat ember már nem jutott ki élve
Egyelőre nem tudni, mi okozta a tragédiát.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a tragédiát.
Ha valaki nem cseréli le a zöld rendszámát, december 1-jétől közúti ellenőrzés esetén a hatóság kezdeményezi a jármű forgalomból történő kivonását. The post Utolsó felhívást küldött a minisztérium több tízezer autósnak first appeared on 24.hu.
Egyre nagyobbak a hullámok a nyilvánosságra került dokumentumok körül.
Elképesztő ámokfutást produkált egy rolleres, az útszakasz korlátját háromszorosan, a jármű engedélyezett csúcssebességét hatszorosan lépte túl.
A József Attila-díjas író Báró fedőnéven szerepel a most nyilvánosságra hozott állambiztonsági dokumentumokban. Unokája, Lakatos Dóri azt írja: ahogy eddig is, büszke rá.
A főigazgató az adatvédelmi sérelemért elnézést kér Lezsák Sándortól.
Ezt árulta el a táncművész.
Az MSZMP-főtitkár Grósz Károllyal egy fórumon beszélt, majd az utolsó kommunista kormány mellett is felszólalt a rendszerváltás hajnalán a jelenlegi köztársasági elnök.
Jesús Owono bezárta a közösségi oldalait, miután sokan gyilkosnak nevezték.
Túl jó helyen van, és túl jól cseng a neve, hogy az enyészeté legyen: egy fiatal ügyvéd már megkezdte a Fészek Klub felélesztését, most egy profi csapat is csatlakozott hozzá.
Csapatának bajnoki címe a tét.
Az Eurostat 2026-os demográfiai jelentése drámai képet fest az Európai Unió és Magyarország elöregedéséről, valamint a népességfogyásról.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Közel 18 százalékot zuhant ma a világ legnagyobb olívaolajipari vállalatának, a spanyol Deoleónak a részvényárfolyama. Két hazai versenytársa bejelentette a társaság felvásárlását, a Dcoop és az Acesur egyenlő arányban osztozna a vállalaton, amivel újabb meghatározó szereplő jöhet létre a globális olívaolajpiacon.
Kaptunk egy hivatalos számot az Insomniac legújabb játékával kapcsolatban, ami nem rossz, de azért lehetne jobb is.
Végső nyugalomra helyezik a tragikusan elhunyt 30 éves labdarúgót.
Néhány látványos növekedést vagy – gyakrabban – csökkenést produkáló nagyvállalat teljesítménye nyomja rá a bélyegét az 500 legnagyobb magyarországi vállalat toplistájára. A legnagyobb ugrást elérő cégek között egy meglepetés is fölbukkan.
A hangulatra már az összecsapás előestéjén sem lehetett panasz.
Az AI Prismatik Studio azt ígéri, hogy mesterséges intelligenciával pótol egy komplett stábot, de az ágensek tevékenységét a showrunner ellenőrzi, így az eredmény az emberi kreativitást dicséri, a mesterséges intelligencia csak eszköz. Az így készült sorozat, a Beautiful Illusion sajtóvetítése alapján azért még korai lenne temetni a Netflixet.
Sokat mondó nyilatkozatot tett az egyik főszereplő.
Három év alatt mintegy 15 ezer kiskereskedelmi üzlet tűnt el Magyarországról, és a következő években további boltbezárások várhatók. A kormány most a folyamat lassítását is célul tűzte ki, miközben a kereskedelmi beruházások visszaestek, az ágazat versenyképességi problémákkal küzd. Az Európai Kereskedelem Napján az is kiderült, hogy kormány új kereskedelemfejlesztési programmal javítana a helyzeten.
Az apró, kockás terítős vendéglő hűséges törzsközönséggel működött több mint negyven évig a Józsefvárosban, még a New York Times is írt róla. Felesége halála után a tulajdonos vevőt keres, akinek a titkokat is továbbadná.
A frissen kinevezett Sádt Mónikától azt kérdeztük, nem tart-e attól, hogy a volt miniszter elleni eljárásban tanúsított fellépése miatt a NAV-ot a hatalom kiszolgálójának bélyegzi majd a nyilvánosság.
Az árközzétételi kötelezettséggel érintett dohánytermékek kiskereskedelmi eladási ára hetente legfeljebb kétszer változhat.
A napirendi pontról szóló vita végén a vizsgálóbizottság egyhangúlag amellett szavazott, hogy Csőszi keresse meg az érintett szerveket és a volt jegybankelnök ügyvédjét arról, hogy milyen meghallgatás volna lehetséges. The post Megkeresik az érintetteket first appeared on 24.hu.
Lezsák Sándor lánya a Fidesz és a KDNP frakcióvezetőinek oldalán jelentette be Magyar Péter bukását az apját érintő informatikai hiba miatt.
Több helyen is referendumot tartottak az Egyesült Államokban a félidős szavazással egyidőben, amelyeken arról kellett dönteni, hogy a helyiek támogatják-e az adatközpontok építését.
Egy 23 évig tartó hihetetlen időszak legfontosabb állomásai. The post Ígéretes fiatalból könnyes szemű legenda – Cristiano Ronaldo válogatottságának története képekben first appeared on 24.hu.
Ki jár jobban, ki rosszabbul? Milyen szigorításokkal számoljunk? Milyen hatással lesz mindez a lakáspiacra? És az építőiparra? És még megannyi kínzó kérdés.
A mind gyakoribbá váló kiégés megelőzésében és kezelésében kulcsszerepe van a vezetői attitűdnek: a munkaterheléstől az igazságos bánásmódig számos tényező lenne ugyanis orvosolható kompetens vezetői fellépéssel. Rendkívül gyakori azonban felsőbb pozíciókban az inkompetencia. Védőhálóként egy ideig képes ellensúlyozni a helyzetet egy valódi közösség, annak létrejöttéhez azonban sokkal több kell a kötelező csapatépít…
Még jó, hogy sikerült rá összekalapolni a finanszírozást! A CI Games egy alig kétperces videóval teljesen meggyőzött minket arról, hogy érdemes lesz próbát tenni a Lords of the Fallen 2-vel.
Miért térhet vissza a rák egy látszólag sikeres kezelés után?
Luxemburg után Magyarországnak lőtte a legtöbbet. Videó, statisztikák és a három legnagyobb meccs felidézése.
A 600 oldalas terv nemcsak a szükséges beavatkozásokat nevezi meg, hanem a teljes szemléletváltást is sürgeti. The post Hét Balatonnyi víz hiányzik: így néz ki a kormány által kijelölt irány appeared first on Forbes.hu.
A sportág egyik csúcseseménye, az elit vb megrendezése egyelőre teljesen bizonytalan.
Több mint 1700 vállalatot érinthet a horvát kormány új adója.