Novák Katalin és Varga Judit neve is előkerült a vizsgálóbizottság ülésén, személyesen számolhatnak be a kegyelmi ügyről
Iratbekérésekkel kezdenek, aztán jöhetnek a meghallgatások.
Személyre szabható hírfolyam
Iratbekérésekkel kezdenek, aztán jöhetnek a meghallgatások.
Elvileg már le is csapott rá valaki.
A születésnapi szabadnap is csak adható, de nem kötelező jutattás a rendőröknek, akik egyre türelmetlenebbül várják az ígért béremelést.
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint 467 iskolaigazgatói pályázat járt le a nyár folyamán, de az ezekre pályázók közül csak 351-en kaptak ötéves megbízást.
A júniusban kinevezett Kaló Zoltán kifizetőhelyből értékalapú, betegközpontú szolgáltatásvásárlóvá alakítaná a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt.
Nagyszabású rendőrségi akció indult a térségben.
Felemás kutaróriumot nevezett ki az oktatási miniszter a Színház- és Filmművészeti Egyetemet működtető alapítvány testületének. Az elnök Kovács András Bálint filmesztéta, és ott van Upor László is, de a szánátus két jelölje is bejutott.
Csütörtök éjjeltől nyilvánosan elérhetővé válnak a kórházi fertőzések és járványok intézményi adatai a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ honlapján. Oroszi Beatrix országos tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy az adatközlés célja nem az intézmények rangsorolása, hanem a betegbiztonság növelése és a szükséges fejlesztések ösztönzése.
Közérdekű adatigényléssel jutott hozzá az ezt igazoló dokumentumokhoz a 24.hu.
A Fidesz frakcióvezetője két sort idézett a Hazámból, csakhogy kimaradt a maradék kilencvenhat.
A Ryanair szerint a magas olajárak miatt jövőre jelentősen drágulhatnak a repülőjegyek Európában.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Sidney ennyi év után sincs biztonságban.
Bár az eredeti tervek szerint még idén megkaptuk volna a játékot, már korábban kiderült hogy 2027-re halasztották a premiert.
A röntgen mindent elárult.
Egy új kapcsolat mindent megváltoztatott.
A tanév elején fontos döntés vár a szülőkre.
Sanghaji Együttműködési Szervezet tagsága Erdogan szerint nem váltja ki a nyugati kapcsolatokat.
Teljeskörűen megújul a Váci úti irodafolyosó több mint negyedszázados épülete, a 21 ezer négyzetméteres River Estates. A 2027 végéig tartó műszaki és belsőépítészeti korszerűsítést a CPI Hungary végzi; a cél az, hogy az irodaház fenntarthatóbbá váljon, illetve a hibrid munkavégzést is támogassa.
A százéves Packard Bell teljesen új arculattal kezdi újra.
Nádas utolsó könyvében olyan témákról ír, amelyekről nem akart, de mivel „a közös hallgatásnak nagyobb súlya van”, ezért mégis szól róluk.
Riasztották a tűzoltókat!
Csak a Manchester City költött bő félmilliárd eurót játékosokra.
Nagyon egészséges a szilva, de csak mértékkel fogyasztva! Mutatjuk, a termesztők szerint mennyit szabadna enni belőle naponta.
A négyszeres angol válogatott játékos 2011-ben a Manchester Unitednál kezdte a pályafutását.
Egy volt országgyűlési képviselő szerint hátrány érte a bíróság munkatársát, miután egy bántalmazott nő segítségére sietett.
Közel nyolcszor annyi bírságot szabtak ki idén az első félévben a budapesti tömegközlekedési megállókban dohányzókra, mint tavaly az egész évben.
Dan Driscoll, az amerikai szárazföldi erőkért felelős államtitkár hétfői lemondása is Pete Hegseth védelmi miniszter befolyásának bővülését jelzi a Pentagonban, a páros között hosszú hónapok óta gyűltek az ellentétek - írja a Hill. Driscoll távozását mindkét pártban vegyes reakciók övezték, egy szakértő szerint a folyamatos személycserék gyengítik az amerikai haderő harckészültségét.
Szerinte minden pártnak megvolt a lehetősége megszerezni az adatokat, de nem éltek ezzel.
Új tarifát kínál az MVM szeptembertől, mutatjuk, kinek éri meg.
A kormány csak a vényköteles gyógyszerek áfáját csökkentette 0%-ra.
Az Eurostat legfrissebb kiadványa szerint 2026 januárjában az uniós háztartások fogyasztási kiadásainak csaknem felét, 46 százalékát mindössze három kategória adta: az élelmiszerek, a lakhatási és energiaköltségek, valamint a közlekedés. Az elmúlt egy évben ugyanakkor átrendeződés indult meg a kiadási szerkezetben: a szabadidő, sport és kultúra részaránya nőtt, míg a közlekedési kiadásoké csökkent..
Súlyos válság fenyegeti a hazai tejtermelőket 2026 őszén és telén, mivel a nyári aszály okozta takarmányhiány és a hónapok óta önköltség alatti felvásárlási árak egyszerre sújtják az ágazatot. A gazdaságok egyelőre a tavalyi tartalékaikból élnek, ám ezek kimerülésével a drága takarmánypótlás sokakat a termelés feladására kényszeríthet. A túlélés érdekében a termelők alternatív takarmányozási módszerekkel és kiegészí…
A tévedést tisztázó újabb laborvizsgálat keretében azonban két másik közterület kövezetében találtak azbesztet.