Padlót fogott a német gazdaság: a Covid óta nem jártak ilyen keveset boltba, alig tankolnak –„a fogyasztók vélhetően megtakarításaikhoz is hozzányúlnak"
Öt éve nem látott visszaesést produkált a kiskereskedelmi forgalom.
Személyre szabható hírfolyam
Öt éve nem látott visszaesést produkált a kiskereskedelmi forgalom.
Elmondása szerint egy áldozat melletti kiállásról született beszámoló miatt érték retorziók a Fővárosi Törvényszék egyik dolgozóját, a szervezet azonban cáfol, szerintük a nő közszereplőket ért, dehonesztáló kijelentései miatt indítottak eljárást.
Már kétszer akkora növekedést várnak, mint korábban.
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat tagjain átverve érzik magukat, fizetési felszólításokat küldtek, de csak ismét ígéretek kaptak.
Nemrég újabb 16 műholdat bocsátott fel Oroszország, hogy tovább bővítse a műholdas internetet biztosító flottáját. Az első után a második kör sem hozott túl nagy sikert.
A rendkívüli meleg és az aszály miatt ismét felerősödtek az élelmiszerárak emelkedésével kapcsolatos félelmek.
Hasonló szégyen az országgal legutóbb éppen húsz évvel ezelőtt, 2006-ban, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején történt.
Holttestek emlékeiben is nyomozhatunk a Neo Berlin 2087-ben.
Tervben van plug-in hibrid változat is.
Az elnök személyére is javaslatról döntöttek. The post Megvan, kik lesznek a Független Közmédia Testület szakmai és kormánypárti tagjai first appeared on 24.hu.
Összesen 11 Scorpió érkezik a honvédséghez.
A Szijjártó Péterrel készült közös képe miatt újra és újra megkérdőjelezik az őszinteségét, amit kifejezetten zavarónak tart. The post Majka a Szijjártó-fotóról: Ő osztotta meg, én sosem tettem ki sehova first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A versenyek fejlesztéséért, megszervezéséért és lebonyolításáért felelős bizottságot 2018 óta vezeti a magyar sportvezető.
Európában elsőként kötött megállapodást a 4iG Csoport és a SpaceX a Starlink Mobile, valamint a nemzetbiztonsági célokat szolgáló Sovereign Solutions bevezetéséről. A műholdas technológia Magyarországon és a Nyugat-Balkánon egészítheti ki a földi mobilhálózatokat, a védett kommunikációs szolgáltatás pedig a tervek szerint 2027-ben indulhat el. A bejelentéssel kapcsolatban további kérdéseket küldtünk a 4iG-nek, a vál…
Mese habbal, hogy benne lenne az oroszok keze. A moszkvai rezsim szerint csak az urkánok és a hadiipar akar feszültséget szítani, amire felülnek a terrorizmust szponzoráló európaiak, és ez nem marad következmények nélkül. Az új szankciókat Putyin súlyos hibának nevezte.
Hszi Csin-ping kínai elnök kairói visszatérése idején Egyiptom és Kína kapcsolata az infrastruktúrán és kereskedelmen túl a technológia, védelem és a térségi hatású átfogó stratégiai együttműködés felé tolódik.
Hanem azért, mert Spira Eszter egy olyan podcastet vezetett, ami a törvényszék szerint megingathatja a bíróságokba vetett közbizalmat. Csakhogy a podcast létezéséről a törvényszék júniusban megválasztott elnöke is tudott.
Az intelligens sávszélesség-allokációt ígérő modell a PCI Express 4.0-s M.2-kön kívül SATA és fürge USB csatlakozókkal rendelkezik.
Egykori kollégáit és barátait egyaránt megrázta a hír.
Az új lemez az elmúlt tizenöt évben készült dalok összefoglalása lesz.
Demcsák Zsuzsa csak kínos nevetéssel tudott reagálni Gáspár Zsolti beszólására.
Meghúzták a nadrágszíjat, hamarosan több mint 110 milliárd forintot kell visszafizetni.
Jelentősen kimélyült a Duna medre.
2026 első félévében közel nyolcszor annyi esetben szabtak ki bírságot, mint tavaly.
Az Országgyűlés Művelődési Bizottsága a Tisza Párt és a szakmai szervezetek jelöltjeit is támogatta, az ellenzéki jelölteket azonban leszavazta. Korábbi nagy médiacég vezetője és újságírói szakszervezet elnöke is ott lehet így a testületben, elnöknek Bayer Judit médiajogászt javasolták.
Unger Anna vezetői képességeit korábban is komoly kritikák érték, most kiderült, hogy egy bedőlt vállalkozásban volt kültag.
Míg sok vidéki fürdőben augusztus végével lezárult a nyári szezon, és életbe lépett az őszi nyitvatartás, addig Győr szabadstrandján meghosszabbították a szezont.
Az amerikai hadsereg egy UH-60M Black Hawk helikopterről indított ALTIUS-700-as drónt a Project Convergence Capstone 6 hadgyakorlat során, a sikeres tesztről pedig az Anduril Industries augusztus 31-én közzé is tette a videófelvételeket. A bemutató jól példázza, hogy a helikopteres egységek a jövőben anélkül mérhetnek csapást az ellenséges légvédelmi övezetek mélységébe, hogy közvetlenül belépnének azok hatósugarába…
Mutatjuk a részleteket!
Elvitte őket fagyizni, majd szexuális erőszakot követett el rajtuk. The post Elmondta három kisgyermek a szüleinek, hogy milyen szörnyűségeket művelt velük a barátjuk, amíg ők koncerten voltak first appeared on 24.hu.
Hat nyílvesszőt lőtt ki az ismert távlövő íjász, a világcsúcsot jelentő hatodikat csak hosszas keresés után találták meg.
Újabb két európai országban bővíti nagykereskedelmi tevékenységét az AutoWallis, miután megállapodott a kínai prémiumautó-márka, a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról. A piaci bevezetés 2026 utolsó negyedévében indul, rögtön hat modellel. Ausztriában önállóan, Lengyelországban pedig a portugál Salvador Caetano Csoporttal közösen építi fel az értékesítési hálózatot a magyar tőzsdei vállalat.
A művész szülővárosában az op-art ihlette, egyedi, épületkerámiából készült alkotás került a múzeum homlokzatára a Vasarely-emlékév programjának részeként.
A Gábor Dénes Egyetem történelmet írt.
Fokozódik a nyílt vita, az igazgató visszautasítja a „Fidesz-kegyelt” jelzőt.