Történelmi robotműtét Budapesten: hat óra alatt két beavatkozást végeztek el egyetlen műtéttel
A felépülési idő töredéke az eddigieknek.
Személyre szabható hírfolyam
A felépülési idő töredéke az eddigieknek.
Új belföldi befektetési platformot hoz létre Katar szuverén vagyonalapja hazai portfóliójának kezelésére, miközben az ország az amerikai-iráni háború súlyos gazdasági következményeivel küzd – számolt be a Bloomberg.
Egy apró hiba is tragédiát okozhat.
Az amerikai külügyminiszter szerint egy olyan jelzőrendszert hoznának létre, ami a mesterséges intelligenciával kapcsolatos incidensekre is kiterjedne.
A gyanú szerint oroszoktól fogadott el több mint 1 millió eurót. The post Őrizetbe vették Georgescut, aki másfél éve megnyerte a román elnökválasztás első fordulóját first appeared on 24.hu.
A táncoslábú miniszter az Evita táncosaival állt össze egy csoportkép erejéig.
A színész a kolumbiai dzsungelben tett őszinte vallomást korábbi alkoholbetegségéről. Elárulta, A Viszkis sikerét sem tudta megfelelően kezelni. The post Szalay Bence korábbi alkoholizmusáról: Szóltak az orvosok is, szóval 8 hónapja teljesen letettem first appeared on 24.hu.
A Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Mentális Egészségügyi Hálózat közös fehérkönyvben összegzi a hazai pszichiátriai ellátás válságos helyzetét és a szükséges reformokat.
Súlyos testi sértés gyanújával hallgatták ki, de nem vették őrizetbe, így szabadlábon védekezhet. The post Brit turista vert ájultra egy járókelőt Budapest belvárosában, állítása szerint semmire nem emlékszik first appeared on 24.hu.
A fejlesztők ezúttal tényleg a felhasználók kéréseire hallgattak.
Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a…
Hideo Kojima szakított a PlayStationnel, a Physint mögött pedig immár a Microsoft áll. Ezzel könnyen lehet, hogy a PS-es játékosok teljesen bukták, hogy valaha is kipróbálhassák a kémjátékot.
Halálos verekedéssé fajult két idős férfi vitája Görögországban.
A Sheltonékat legyőző cseheken kívül a kanadaiak, a németek és a spanyolok is ott lesznek a novemberi, bolognai végjátékban.
Az olimpiai bajnok történelmet írt Montréalban, riválisa a Forma–1-es pályával sem volt elégedett.
Vádat emeltek az anyja ellen. The post Hipót ivott egy kétéves kisfiú, azt hitte, víz van a konyhaasztalon lévő pohárban first appeared on 24.hu.
1926 – Száz évvel ezelőtt született Tóth Mihály, a vb után meghurcolt ezüstérmes.
Hetven ország rejtvénykedvelői versenyeztek, hogy kirakjanak egy ismeretlen puzzle-t a spanyolországi Valladolidban rendezett világbajnokságon. A döntőt egy holland biológushallgató nyerte.
Lesz-e tartós havazás, mennyi csapadék várható, és mennyire lesz hideg a tél? – mindezekre választ ad az ECMWF szezonális előrejelzése. The post Már látni, milyen idő vár ránk télen first appeared on 24.hu.
Az olimpiai bajnok birkózó, Növényi Norbert fia azért küzd, hogy szerződést kapjon a legnagyobb ketrecharcos szervezetnél, a UFC-nél. The post „Egy gyilkos, aki megpróbálja letépni a fejemet” – élete meccsére készül a ketrecben Növényi Norbert Jr. first appeared on 24.hu.
Újabb rossz hír érkezett az autósoknak.
Jó hangulatban indul a nap a magyar tőzsdén, mind a 4 blue chip emelkedik, a kisebb papírok közül a PannErgy-re érdemes ma figyelni.
1926 – Száz esztendeje született Tóth Mihály, a vb után meghurcolt ezüstérmes.
A portugál edző szerint két piros lap is elmaradt.
Élesedik a vita az Európai Unió 2028 és 2034 közötti többéves pénzügyi keretéről, amelyről a tervek szerint még idén, 2026 végéig meg kell állapodniuk a tagállamoknak.
Huszonhét éves korában elhunyt Presley Gerber, Cindy Crawford szupermodell fia. Gerber az elmúlt években nyíltan beszélt mentális egészségi problémáiról és kábítószer-használatáról.
Horvát Lili elárulta a titkát, hogyan szerezte meg a legnagyobb sztárokat a hatalmas nemzetközi sikert arató új filmjében.
Hétfőn 146 százalékkal, megawattóránként 238 euróra (273 dollárra) ugrott a német másnapi (day-ahead) alapterhelésű áramkontraktus ára, ami az LSEG adatai szerint 2024 decembere óta a legmagasabb értéknek számít.
A hotel éttermében közel 1,8 milliós számlát hoztak össze.
A párt története legrosszabb estéjén van túl, először nem jutott be egy tartományi parlamentbe.
A CDU 81 éves történetének leggyengébb eredményét érte el a Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap tartott választáson: kiesett a tartományi parlamentből, mivel nem érte el az 5 százalékos küszöböt. A szélsőjobboldali AfD az előzetes eredmények szerint 38,2 százalékkal győzött.
A Volkswagen tizenöt év után először esett ki az euróövezet legfontosabb blue chip részvényindexéből, az Euro Stoxx 50-ből. A lépés a piaci szereplők szerint tovább nyomhatja lefelé a német autógyártó amúgy is mélyrepülésben lévő árfolyamát - közölte a Financial Times.