Most jelentették be a benzinkutasok, a Kossuth térre mennek: letáboroznak a parlament előtt, válaszokat várnak a Tisza-kormánytól – a Mol rekordnyereséget tesz el, őket csődbe taszítják
Egyhetes demonstráció kezdődik.
Személyre szabható hírfolyam
Kép: Index🔥 A nap témája
9 különböző forrás · 9 hír az elmúlt 24 órában · utolsó hír 1 órája
🐼 HírRadar
A kezdeményezés már a meghirdetésekor vitát váltott ki.
Mindössze három hónappal a kinevezése után már a távozását lebegteti Marco Silva, a Benfica vezetőedzője.
Ujabbb ügy mutat rá az agrártárcában zajló fejetlenségre, most saját tervezetüket több pontját bírálták felül annak kiküldése után.
Az egyik legnagyobb elismerés egy labdarúgó pályafutásában, amikor egy külföldi klub szurkolótábora sajátjaként "fogadja örökbe", ugyanis igazi ikonná válni egy idegen országban csak a legelhivatottabbaknak sikerül. Szerencsére a magyar futballtörténelem bővelkedik olyan klasszisokban, akiknek a nevét a mai napig zengik a határon túl. Közülük szedtünk most össze 10 főt.
A két szuperhatalmi vezető első találkozását elemezte ki egy pszichológus a Sky Newsnak.
A kamatok szempontjából az Otthon Start már „bevezette az eurót” a lakáshitelpiacon, ugyanakkor ez a „kamatkonvergencia” súlyos terhet ró a költségvetésre – mondta Nagy Tamás, az MNB igazgatója a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciáján megtarott előadásában, amelyben a lakossági hitelezés 11 trendjét ismertette.
Törvényjavaslatot nyújtott be a Tisza Párt három országgyűlési képviselője annak érdekében, hogy december 24-e munkaszüneti nap legyen. Ha az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, a legtöbb üzletnek szenteste napján zárva kellene tartania – írta meg a Telex.
Ezeknek a babáknak nem itt lenne a helyük – riport a csecsemőosztályról, ahol ápolók és önkéntesek pótolják a családot.
Megszólalt az áruházlánc.
A társaság közben arról is beszélt, miért nem jelent automatikusan nyereséget a vissza nem váltott 50 forintos palackbetét.
Saját chipet kapott az új Beats, mégis tud olyan extrákat, mint az ANC vagy a Spatial Audio.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Sokan kíváncsiak az átalakítás előtt álló kiállításra.
Hamarosan tárgyalhatja a parlament a december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító törvényjavaslatot.
Washingtonba látogat a kínai elnök, hogy mesterséges intelligenciáról, vámháborúról, kereskedelmi tűzszünetről, ritkaföldfémekről, és Tajvanról tárgyaljon a félidős választások előtt álló Donald Trumppal.
„Érzem, hogy nem ugyanolyan" – mondta az olimpiai, világ- és Európa-bajnok beálló, aki bekerülne a vb-keretbe.
Új pénzügyi célokat, átfogó képzési programot, valamint a franchise-partnereinek nyújtandó pénzügyi támogatási csomagot jelentett be a McDonald's a chicagói központjában tartott befektetői prezentációján - írta meg a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befek…
„A labdarúgás biztonságban marad, ha a vezetők emlékezni tudnak arra, hogy kiknek az érdekében irányítják.”
Egy Mi-8 típusú orosz katonai helikopter szerdán rövid időre berepült a lengyel légtérbe, emiatt felszálltak a lengyel vadászrepülőgépek - közölte a lengyel fegyveres erők műveleti parancsnoksága (DORSZ) az X-en.
Alig 40 centiméteresre apadt a zirci arborétum tava, amelyben normál esetben ennek csaknem ötszöröse a vízszint.
Nem gondolkodott el tettein, nem vállalt felelősséget, és nem akart bocsánatot sem kérni.
A Lengyelországban korrupcióval vádolt Marcin Romanowskinak létrehoztak egy intézetet Magyarországon, amelynek a vezetéséért saját bevallása szerint összesen 17,5 millió forintot kapott.
Az üzletek zárvatartását is szabályozná a javaslat.
A blokád hatása szinte azonnal érezhetővé vált a nemzetközi légi folyosókon.
A nyomozók több helyszínen tartanak kutatást, az eljárás egyelőre ismeretlen tettessel szemben folyik.
A numerikus paddal érkező, vezetékmentes modell elég trendi, ráadásul zavarbaejtően olcsó a JD.com-on.
Lecsaptak a wokebusterekre.
Az igazgató a 2027–28-as évadra is tervez.
A lengyel Kinga Krówkával csapott össze, akit 4:1-es megosztott pontozással múlt felül.
Mindkét gyanúsítottat letartóztatták egy hónapra.
This leaves the Tisza Party with 54 percent of the total population supporting it, while Fidesz stands at 22 percent.
Az iskolai ingyen laptopok közül sok a használt.
Potenciális orosz légtérsértés miatt riasztották az éjjel a román és a lengyel légierőt is - írta meg az ABC News.
Franciaország, az Európai Beruházási Bank, az Európa Tanács Fejlesztési Bankja (CEB), a Caisse des Dépôts (CDC), valamint a francia szociális lakásszervezeteket tömörítő Union sociale pour l'Habitat (USH) szándéknyilatkozatot írt alá egy szociális, köztes és fenntartható lakhatást támogató nemzeti központ létrehozásáról. Az Európai Bizottság által támogatott kezdeményezés fontos lépés a 2025 decemberében bemutatott…
Recep Tayyip Erdoan szerint alapjaiban kellene átalakítani az ENSZ Biztonsági Tanácsát, és a reform első lépése a vétójog eltörlése lehetne.
📅 Programajánló
Budapest · Andrássy út
Budapest · Papp László Sportaréna
Budapest · MVM Dome
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · MVM Dome