A Humánreprodukciós Igazgatóság 2024-2024-ös adataiból kiderül, mely budapesti és vidéki intézmények teljesítenek a legjobban. The post Közzétették a meddőségi kezelési adatokat: javuló teherbe esési számok, mégis messze vagyunk az európai átlagtól first appeared on 24.hu.
Két lépcsőben elindul a nevelést és oktatást közvetlenül segítő munkatársak, valamint a technikai dolgozók bérrendezése, év végére pedig elkészül a magyar oktatás stratégiája – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebookon.
📰 4 forrás ugyanerről4 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
Valóban jobban esznek a gyerekek a szabadszedéses menzán, ahol maguknak választhatnak ételt? Az iskoláknak sok szervezést igényel, és meglepő, de belsőépítészeti kérdés is, mennyire működik. Összeszedtük az eddigi tapasztalatokat a svédasztalos menzákról.
Gundel-Takács Bence mellett Zan Mauricio és Lakos Mihály is nagy fejlődésen megy keresztül Safet Jahic irányítása alatt. Nem csoda, hogy mindegyikükre lecsaptak.
Egyetlen szállásfoglalással akár 200 turista is pórul járhatott: hiába érkeztek meg a lefoglalt apartmanhoz, az ajtón csak egy furcsa üzenet fogadta őket, az apartmant nem kapták meg.
Az áldozatok között volt egy várandós nő is. The post Fegyveresek törtek rá egy házibulira Dél-Afrikában, 11 emberrel végeztek first appeared on 24.hu.
A budapesti utcákon most vált sokak számára láthatóvá az, ami a legszegényebb közösségekben évek óta a mindennapok része. The post „Jó lenne ráfogni a palackokra. De a probléma sokkal több annál” – mi történik Budapest utcáin? first appeared on 24.hu.
Hároméves csúcsra, 53,1 pontra emelkedett az eurózóna összetett beszerzésimenedzser-indexe (PMI) szeptemberben az augusztusi 52,0 pontról. Úgy tűnik, a gazdasági aktivitás az olajárak megugrása, az ellátási láncok zavarai és az alacsony vízszintek ellenére is töretlen maradt - írják az ING Bank elemzői.
Új, gyermekközpontú oktatási rendszer kialakítását indította el a kormány, amely a decentralizációra, a szakmai szereplők bevonására és a fokozatos átalakításra épül.
A jövő pénzügyi szolgáltatásaiban már nem az ügyfélnek kell megértenie a bankot, hanem a banknak kell igazodnia a fogyasztó generációs sajátosságok által formált valóságához – fejtette ki Steigervald Krisztián generációs tanácsadó a Portfolio Future of Finance konferenciáján. A generációkutató a Portfolio Business podcastjának is vendége volt, az adást itt hallgathatja meg.
Egyetlen nap alatt több politikai töltetű eljárás indult Magyarországon, mint korábban évek alatt összesen. A választási kampányban Magyar Péter az állam megtisztítását ígérte "Tisztítótűz" néven, de nem világos, hogy most már annak az előjeleit látjuk-e.
Az Atlanti-óceán egyik meghatározó áramlási rendszere, az atlanti meridionális átkeveredési körforgás (AMOC) már közel két évtizede gyengül egy kiterjedt térségben. Az eredmények alapján ez a folyamat komoly következményekkel járhat az időjárásra, a csapadékeloszlásra, a vihartevékenységre és a tengerszint alakulására az Atlanti-óceán térségében, de akár azon túl is - tudósított a Science Daily.
Önfényezésnek indult, morbid vége lett. The post Sikersztoriként posztolták a mentősök a férj újraélesztését, mire a feleség kommentben jelezte, hogy aznap temették first appeared on 24.hu.