DK-s önkormányzatok mentik a párt parlamentből kiesett képviselőit
Gréczy Zsolt például helytörténeti sétákat és műveltségi vetélkedőket tart Újbudán.
Személyre szabható hírfolyam
Gréczy Zsolt például helytörténeti sétákat és műveltségi vetélkedőket tart Újbudán.
Az adásban Szoboszlai Dominik is szóba került.
Ri Szong Gum szakításban (94 kg) és lökésben (124 kg) is egy-egy, összetettben (215 kg) pedig négy kilóval múlta felül a 49 kilogrammos súlycsoport korábbi legjobb eredményét.
Miközben globálisan egyre élesebb a verseny a finanszírozásért, és a fejlett államok a Covid utáni időszakban már jóval drágábban adósodnak el, Magyarországon idén érdemi fordulat látszik a hosszú hozamokban – mondta Balogh Csaba, az Államadósság Kezelő Központ üzleti vezérigazgató-helyettese a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciáján. A magyar tízéves hozamok korábban inkább a román szinthez tapadtak, tavasz…
Év végére elkészül a magyar oktatás stratégiája – közölte Lannert Judit.
A klímakutatók friss elemzése szerint közel félmillió ember is meghalhat az elkövetkező fél évben az El Niño következtében. És Magyarország sem marad ki. The post Magyarországon is lehetnek áldozatai az idei extrém El Niñónak first appeared on 24.hu.
Megvan, ki vezeti a Magyarország-Ukrajna Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Vlagyimir Putyin orosz elnök készen áll az amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal való újabb találkozóra, de ezzel kapcsolatban egyelőre nincsenek konkrétumok - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.
Ausztria teljes áruszállításában csekély a folyami fuvarozás szerepe, egyes ipari központoknak azonban létfontosságú a Duna. A paksi hajózási korlátozás hatását azonban nem az országos arányból, hanem a megszakadó nemzetközi szállítási láncokból lehet megérteni.
Egy apró hiba miatt úszhatott el Növényi nagy lehetősége.
Kijelentette: amit a miniszterelnök csinált, az nem lopás, hanem rablás, amit szánalmasan magyaráz.
Van egy különös arány, az aranymetszés, amely újra és újra felbukkan a matematikában, a természetben és a művészetben.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Skardelli György Kossuth-díjas építész és Wettstein Domonkos, a Balaton-környéki építészet szakértője volt a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum vendége a Hátsó füves-kiállításon.
Amerikai kutatók azon dolgoznak, hogy a jelenleg csak laboratóriumban működő gépekből készítsenek egy hordozható, működőképes változatot.
Hivatali visszaéléssel gyanúsítják a volt jegybankelnököt, szabadlábon védekezhet hat társával együtt.
Az idén augusztusban 23,8 százalékkal voltak magasabbak a személyszállításhoz használt kenő- és üzemanyagok árai az egy évvel korábbinál az Európai Unióba.
Európában a megszokottnál kevesebb a betárolt gáz, az árak pedig jócskán elszálltak, Magyarországon mégsem olyan borús a helyzet, mint azt a hírek alapján gondolnánk. A hazai készletek miatt egyelőre nem indokolt a pánik, de az orosz gázról való leválás még tartogathat kellemetlen meglepetéseket. Megnéztük, mennyi gázunk van, honnan jöhet az utánpótlás, és miért leginkább az ára miatt fájhat majd a fejünk.
Imádni fogják a gyerekek.
A Blizzard elrejtett tárgyai között van közelharci mágusoknak való kard, XP-t adó hálózsák és olyan fegyver is, amely teljesen újragondolja a szakmák szerepét.
Tulajdonjogot nem szerzett Grönland fölött Washingtonnak Donald Trump, de szabad mozgásteret igen, ami „örökre” elzárhatja a stratégiai fontosságú, nyersanyagokban gazdag szigetet az USA ellenfelei elől.
Mit is jelent az átvilágítás?
A 2028-as Los Angeles-i olimpia is beleszólhat Pintér Dániel országválasztásába, illetve sorsába.
A roncsokat egy hegyvidéki térségben találták meg.
Kedden hivatali visszaélés gyanújával hallgatta ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökét, valamint hat további személyt.
Katz Dávid menőségi mutatója nagyot ugrott a minap. A 24.hu riporterének ugyanis a Huawei elküldte a The post Alaposan megirigyelték Katz okosóráját first appeared on 24.hu.
Felújítják a villamospályát a Karinthy Frigyes úton. The post Hétfőtől nem megy be a Móricz Zsigmond körtérre a 6-os villamos first appeared on 24.hu.
A GPU Tweak III a korábbi biztonsági funkció mellé kapott egy extra képességet, ami azonnali leállást kínál.
Pintér Bence szerint rendkívüli a hétfői döntés.
„Nehéz könnyek és sírás nélkül beszélni, mert egyszerűen minden tárgyalás során a sírás határán vagyok” – mondta a tragédiát okozó sofőr. The post „Két ember élete két év, négy hónapot ér” – megszólaltak a halálra gázolt hatéves kislány és édesapja szerettei first appeared on 24.hu.
Korábban olyan klubokat irányított, mint az Osasuna, az Atlético Madrid, a Real Zaragoza, az Espanyol és a Mallorca.
A hekkercsoport szerint szinte minden FBI-ügynökről szerzett adatokat, az FBI vizsgálódik.
Kijöttek a katonai behívók Tolnában és Hajdú-Biharban.
A halottkémi jelentés szerint baleset történt, több szert, köztük fentanilt is találtak a 36 éves színésznő szervezetében.
Ugyan Kína továbbra is jóval kevesebb kőolajat importál, mint az iráni háború kirobbanása előtt, a beszerzéseinek szerkezete drámai átalakuláson megy keresztül - írja a Bloomberg. Az olcsó iráni nyersolaj helyét ugyanis a nyílt piaci vásárlások veszik át, ami jelentősen felfelé hajtja a nemzetközi referenciaárakat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év e…
A MotoGP küzdelmei 33 év után 2025-ben tértek vissza Magyarországra, de jövőre biztosan nem szerepel a Hungaroring programjában.