Titokzatos férfi érkezett a Duna vidékéről: rendkívül ritka leprát azonosítottak nála
Katona vagy kereskedő lehetett a titokzatos férfi.
Katona vagy kereskedő lehetett a titokzatos férfi.
Nyáron algás, szemetes, kellemetlen szagú állóvíz csúfítja Siófok egyik forgalmas közterületét, a vasútállomás előtti Millennium park szökőkútját. Az önkormányzat most lépett az ügyben:
A nyitást követően a BUX máris 1 százalékos esésben van. Mind a 4 hazai blue chip esik, legnagyobb mértékben a Mol árfolyama csökkent a kereskedés első perceiben.
Pénteken folytatódott az árcsökkenés a magyarországi töltőállomásokon. Ezúttal mindkét üzemanyag olcsóbb lett.
A felelőtlen vízkitermelés miatt szinte teljesen eltűnt Európa egyetlen természetes melegvízi virága, a hévízi tündérrózsa. Most szegedi és váradi biológusok próbálkoznak a megmentésével.
December 17-re idézte be Rogán Antal volt Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság. A Toroczkai László vezette testület egy nappal korábban Völner Pál volt államtitkárt és Schadl Györgyöt, a végrehajtói kar korábbi elnökét hallgatná meg. Mivel Schadl házi őrizetben van, Toroczkai a Fővárosi Törvényszékhez fordul, hogy biztosítsák a megjelenését. Dece…
A Reuters legfrissebb, magyar idő szerint péntek reggeli információi szerint az Anthropic potenciális befektetői egyre komolyabban megkérdőjelezik a vállalat 1500 milliárd dolláros értékeltségét, miközben az sem biztos, hogy a társaság tartani tudja a novemberre tervezett részvénykibocsátást. A csütörtöki Checklistben (13:34-től) arról beszélgettünk Czachesz Gáborral, a VIG Alapkezelő Multi-Asset és Kvantitatív Befe…
Komoly árcsökkenés jön a benzinkutakon.
A SpaceX-nél elég mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, de már alakul egy olyan cég is, amely kifejezetten a magán megrendelőket célozza és hozzáférhetőbb áron kínál műholdakat.
Hiába a rekord összegű támogatás, bajban lehet Elon Musk.
Az amerikai elnök második ciklusa alatt kiaranyozta az elnöki munkahelyet.
Okkult erők, pisztolypárbajok és taktikus összecsapások várják azokat, akik eddig csak PC-n találkozhattak a különös westernnel.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az előző év azonos időszakához képest mintegy 40 centiméterrel alacsonyabb a tó vízállása.
Völner Pál volt államtitkárt és a házi őrizetben lévő Schadl Györgyöt is meghallgatják.
A megtakarítási jellegű életbiztosítások összetett pénzügyi konstrukciók, ezért az ügyfelek alapos tájékozódás és körültekintő döntéshozatal révén tudják kiválasztani az igényeiknek megfelelő terméket.
Alkotmányos vádeljárást (impeachment) kezdeményeznek az amerikai törvényhozók Pete Hegseth védelmi miniszter ellen, az eljárás már jövő héten megindulhat. Széles körben az a vélemény republikánus körökben, hogy a Hegseth által támogatott, majd elbaltázott iráni háború miatt szenvedtek súlyos vereséget a választáson Trump párttársai, így a kezdeményezést demokrata és republikánus oldalról is támogathatják - jelentett…
A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,3, az előző havit 1,1 százalékkal haladta meg.
Russell Brandot elítélték négy szexuális bűncselekmény miatt: egy nemi erőszakért és három szexuális támadásért, amelyeket négy nő sérelmére követett el 2005 és 2009 között, különböző helyszíneken.
Schumacher Vanda ráadásul nem egy alkalommal került életveszélyes helyzetbe.
Az Israel Weapons Industry kézifegyver-gyártó vállalat kiterjeszti jelenlétét, elsősorban Délkelet-Ázsiában, ahol a növekvő drónfenyegetés elleni küzdelem az egyik legsürgetőbb aggodalom,
A Moulin című film a francia nézettségi lista első helyén nyitott, sőt a Benelux-államokban is vezeti a toplistát.
Santiago Pena a télen még Magyarországon járt.
Mit reagált volna arra, ha valaki őszibarackos pizzát rendel?
Felére csökken a törölt tartalmak megőrzési ideje a Google Fotókban.
Az FBI és a kibervédelemmel foglalkozó CISA elmondta, mit használnak ki a csalók, és mit tehetnek a kiskereskedők ez ellen. The post Figyelmeztetést adott ki az FBI a hűtőberendezések elleni támadások miatt first appeared on 24.hu.
Az uniós chipgyártás fejlesztésétől a sarkvidéki beruházásokig több brüsszeli terv finanszírozása bizonytalan, mert a tagállamok még a 2028–2034-es uniós költségvetés teljes összegéről sem állapodtak meg. A kormányok év végéig szeretnének egyezségre jutni, de a takarékos tagállamok szerint az ír soros elnökség által javasolt 159 milliárd eurós csökkentés sem elég – írja a Politico.
Kínában hatalmas divat a szedánokból nyújtott verziót adni, ebből az új 3-as BMW sem marad ki.
Egy hirdetésre átlagosan 13 százalékkal kisebb érdeklődés jutott, miközben a kínálat csak 2,3%-kal bővült.
Újabb csatornákkal és streamingtartalmakkal bővül a hazai televíziós kínálat.
Több dolgozó is a szakszervezethez fordult a brit áruházlánc jövőjéről szóló hírek miatt.
A stabil beltéri mobilhálózat ma már ugyanúgy része az épületminőségnek, mint a jó gépészet, az energiahatékonyság vagy a prémium anyaghasználat. A kérdés mára egyértelműen csak az időzítés, azaz hogy mikor lesz az épületen belüli megbízható hálózati lefedettség biztosítása a fejlesztés része: már a tervezőasztalon, vagy csak akkor, amikor az elégedetlen lakók, bérlők vagy vendégek panaszáradata kikényszeríti az utó…
Az ESG sok vállalatnál még mindig közelgő megfelelési feladatként jelenik meg, a nagyobb cégek egy részénél azonban már évek óta a működés része. A Waberer’s ebben a körben is érdekes példa: tőzsdei nagyvállalatként, nemzetközi logisztikai szereplőként, egy jelentős kibocsátással járó iparágban működve kell megfelelnie az ügyfelek, a befektetők és a szabályozók elvárásainak. A vállalatnál az elmúlt években nemcsak f…
Az EA felvásárlása után újabb fontos szereplőt nézett ki magának a szaúdi állami befektetési alap és a Silver Lake. A hírek szerint zajlanak a tárgyalások a Unity megvételéről.
Kimi Antonelli az egyénit Mexikóvárosban kipipálta, a hétvégén Sao Paulóban a Mercedes is lezárhatja a konstruktőri bajnokságot – itt a matek.
Az NKA Universitas Pécs játékosa az MKOSZ videosorozatában a folyamatos fejlődésről, a családjáról és a jövőbeli terveiről is beszélt.