Egy videóból kiderült, hogy egymáshoz szíjazott kaszkadőrök segítségével keltették életre A Kaptár legemlékezetesebb szörnyét
Nagyrészt persze CGI-t használtak a megvalósításához, de így is kemény fizikai rátermettséget igényelt a folyamat.
Személyre szabható hírfolyam
Nagyrészt persze CGI-t használtak a megvalósításához, de így is kemény fizikai rátermettséget igényelt a folyamat.
Megugrott az elektromos autók iránti kereslet.
Donald Trump amerikai elnök pénteken egyoldalúan visszatartott több mint 800 millió dollárnyi, a Kongresszus által már jóváhagyott költségvetési forrást, amellyel bevándorlási, kisebbségi és oktatási programokat finanszíroznának.
Egy ember mindent felboríthat.
Köllő Babett lányának életében ez az első szerelem, a műsorvezetőnő elárulta, milyennek látja Milla párját.
Decemberben állandó PvE mód jön, márciusban pedig már tényleg egy nagy átalakítás várható.
Tévés és lebonyolításbeli innováció, influenszerek a sajtózónában, azonnali interjúk a pálya szélén, és hatalmas pénzdíjak – ezek a legfontosabb különbségek a hagyományos atlétikaversenyek és a Budapesten debütált Atlétikai Világdöntő között, amely más sportesemények, akár az olimpia számára is mintát jelenthet.
A hatóságok mintegy 500 kilogramm élelmiszer forgalmazását tiltották meg.
Egy pomázi közúti ellenőrzés során olyan dologra bukkantak a rendőrök, amire aligha számítottak.
Csézy Erzsébet elismerte a képviselőtársa által elkövetett jogsértést, alkalmassága kapcsán erős kétségek merülnek fel.
A Fehér Ház nem engedélyezte, hogy a CNN televízió a tudósító sajtócsoport tagjaként elkísérje Donald Trump amerikai elnököt szombati tennessee-i útjára.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Olyan megoldást keresnek, amely olcsóbb és elérhetőbb módon nyújt alapvető postai szolgáltatásokat a hivatal nélkül maradt városrészekben.
Helyszíni jelentés a háború árnyékában élő vidékről, ahol most az aggodalmas csend, a zsigeri óvatosság az úr.
Fehérpamacsos selyemmajmot találtak annak a tiszafüredi férfinak az autójában, akinél tavaly egy Magyarországra csempészett tigriskölyköt foglaltak le.
A történet pikantériája, hogy annak a férfinak az autójában találták, akinél 10 hónappal ezelőtt Pablót, a kistigrist is megtalálták. The post Váratlan vendéget hoztak az Állatkertbe a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai first appeared on 24.hu.
Borítékolható, hogy megszűnik a bérmegállapodás.
Az Oasis összeáll, az Egyesült Királyság feloszlik, Takács Péter megvillan heti hírlevelünkben. The post 24/7: Egyébként milyen rosszul odabaszni? first appeared on 24.hu.
Miközben az Atlanti-óceánon a jelenlegi szezonban szokatlan nyugalom honol, a Csendes-óceán nyugati medencéjében rendkívüli az aktivitás. A legfrissebb meteorológiai előrejelzések szerint a következő két hétben akár egyszerre öt trópusi ciklon is örvényelhet a térségben, ami komoly logisztikai kihívásokat jelenthet a globális áruszállításban – derült ki a The Weather on Maps Facebook-bejegyzéséből.
A kapus szerint ő is hibázott a gólnál.
Másfél hét és ismét a magyar gazdaság legfontosabb szereplőivel népesül be a budapesti Hotel Intercontinental. Tizenhatodik alkalommal rendezi meg a Portfolio éves gazdasági csúcstalálkozóját, a Budapest Economic Forumot, melyen a hazai gazdaságpolitika irányítói mellett a legfontosabb vállalatvezetők, közgazdászok, elemzők vesznek részt, illetve neves külföldi előadók is érkeznek. Ráadásul mosz először előző nap, o…
Az októberi frissítéssel egy új nehézségi fokozat is kerül a Rebel Wolves vámpíros RPG-jébe, amely azoknak szól, akik képtelenek megszokni a harcrendszert.
Amikor a nappalok rövidülnek, és lassan beköszönt a hideg, azt a pénztárcánk is azonnal megérzi.
A kijevi régióban százezer háztartás maradt internet nélkül, a tél közeledtével egyre nagyobb az aggodalom amiatt, hogy a támadások a bankok, fizetési rendszerek és közszolgáltatások működését is megzavarhatják.
Az illető hajléktalannak nézte a sportolót a félhomályban, ugyanis abban a lakóházban, ahol Demjén is él, egy ideje ismeretlen személyek járnak be, akik a kukákban turkálnak, olykor pedig a lépcsőházban alszanak.
A magyar válogatott kapusa nagyot védett, de utólag már látja, hogy az sem ért semmit, mert azért nem jár pont.
Harmincöt év után új tulajdonoshoz került a Cserpes Sajtműhely, az alapító azonban öt évig még tanácsadóként segíti a vállalkozást.
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
A törökországi meccsnek súlyos következményei lehetnek.
Nem csak George Lucas egyszerre művész-látnok és befektető zseni.
Tizenkét év, ami alatt a lájk átvette az uralmat a valóság felett.
Szeptember eleje óta több szakaszon is ellenőrzik a járművek átlagsebességét, a gyorshajtási bírság pedig akár 1200 euró is lehet.
Már sok országban megbukott ez az adónem.
Amikor a hollywoodi forgatókönyv valósággá vált: szándékosan vezettek egy űrszondát az objektumnak.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-s vereséget szenvedett Ukrajnától a Nemzetek Ligája nyitófordulójában, a Puskás Arénában. A találkozó végén elszabadultak az indulatok.