A pokoli kínok közt meghalt nő apja meghalt az eljárás során. Csak erős idegzetűeknek! The post Elítélték az anyát, aki halálra éheztette az ágyhoz kötött, 39 éves lányát. Beáta mindössze 27 kiló volt, amikor meghalt first appeared on 24.hu.
Már a specifikációk leírása sem nyűgözött le bennünket, és meglepődnénk, ha a felhasználói élmény többet nyújtana a számok alapján várt teljesítménynél.
📰 2 forrás ugyanerről2 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
A 22 éves támadó ráadásul egy pontot érő gólpasszal debütált a Németország elleni, 1-1-es döntetlennel záruló csütörtök esti Nemzetek Ligája-mérkőzésen.
📰 2 forrás ugyanerről2 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
Együttműködési megállapodást írt alá az amerikai GE Vernova, a japán Hitachi, a dél-koreai Samsung C&T és a lengyel SGE, hogy közösen terjesszék a BWRX-300 típusú kis moduláris atomreaktort Közép- és Kelet-Európában, valamint Nagy-Britanniában – közölték a cégek. A régióban a lengyel SGE viszi a projekteket, amely tavaly Magyarországon is szándéknyilatkozatot kötött akár tíz ilyen reaktor építésének előkészítéséről.
A válogatott szünetet kihasználva felkészülési mérkőzést játszott egymással az élvonalban remekül szereplő Vasas és az NB II-ben listavezető Soroksár a Fáy utcában. Az angyalföldiek végül 1-0-ra nyertek.
Ki akar ENSZ-főtitkár lenni, miért váltanak nevet országok, hogyan nyomoz újra Miss Marple, miért nevezik Szingapúrt a büntetések városának, tényleg minden út Rómába vezetett az ókorban? Körkép az e heti Kilátóból.
A friss kutatások szerint az aszályok tényleges gazdasági költsége jóval nagyobbak lehetnek, mint amit a közvetlen károk alapján eddig becsültek. The post Sokkal nagyobb gazdasági kárt okozhat az aszály, mint gondoltuk first appeared on 24.hu.
Október 5-től új adásokkal jelentkezik a közmédiához tartozó Duna tévécsatorna talkshow-ja, a Ridikül, amelynek új házigazdája a nemrég az ATV-től távozó Stohl Luca lesz..
Az előzetes adatok szerint 2026 augusztusában 5922 gyermek született, és 9452 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 7,4, a házasságkötéseké 12%-kal alacsonyabb, a halálozásoké pedig 0,9%-kal magasabb volt. A kedvezőtlen nyár végi adatok azt jelentik, hogy a természetes fogyás felgyorsult.