Tenisz: Alcaraz két meccslabdát hárítva elődöntős Párizsban
A spanyol és a tengerentúli játékos péntek esti, negyeddöntős csatája 2 óra 43 percig tartott.
Az „őrült balhátvéd” nagy napja: Kerkez Milos 23 éves lett – galéria
Különleges úton jutott el a világ legerősebb bajnokságába a Liverpool magyar válogatott sztárja.
Az elnököt is maga alá temette a paraguayi Vasember bankjának összeomlása, úgy néz ki, az OTP is futhat a pénze után
Triatlonista és autóversenyző aranyifjú alapította az Ueno Bankot, amely néhány év alatt akkorára nőtt, hogy az ország fele nála bankolt. Miguel Vázquez pénzintézetének sikertörténetben azonban a vádak szerint komoly szerepet játszottak Santiago Peña elnökhöz és a jegybank nemrég lemondott vezetőjéhez, Carlos Carvallohoz fűződő kapcsolatai. Az Ueno Bank bedőlése, úgy tűnik, most mindhármuk sorsát megpecsételi, miköz…
Afrikai vagy télen rendezett nyári olimpia, esetleg újra München? – amit Budapest 2036-os versenytársairól tudni lehet
A meglévő létesítmények maximális kihasználását, a hosszú távú tervekhez való illeszkedést, de a politikai és társadalmi támogatottságot is vizsgálja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amikor szűkíti a 2036-os olimpia megrendezésére aspirálók körét. Megnéztük, kikkel versenyez Budapest.
Támadás alatt áll az európai polgári infrastruktúra – figyelmeztetett az olasz miniszterelnök
Európa-szerte egyre több biztonsági incidens veszélyezteti a polgári infrastruktúrát – erre figyelmeztetett Giorgia Meloni.
Oroszország több hullámban támadta ballisztikus rakétákkal Kijevet, az Északi híd is megrongálódott
Többen megsérültek, egy épületben tűz ütött ki.
Drónok jelenhetnek meg a MÁV területei fölött – fokozott védelmet jelentett be a vezérigazgató
Okosdrónokkal is védi a vasúti területeket a MÁV, a mesterséges intelligencia is segít a betolakodók felismerésében
"Undorodom az egésztől" – Verebes Istvánnál betelt a pohár, élesen bírálta a tiszás ügynökakták nyilvánosságra hozatalát
A színész-rendező nem rejtette véka alá a véleményét.
Az ember volt a leggyengébb láncszem: így zajlott a történelem legnagyobb kriptolopása
A hekkerek nem a főoldalt támadták, hanem egy dolgozót vettek célba. Most viszont új problémával néznek szembe: a pénz eltüntetése nehezebb feladatnak bizonyul, mint az ellopása. The post Az ember volt a leggyengébb láncszem: így zajlott a történelem legnagyobb kriptolopása appeared first on Forbes.hu.
Emilio felesége 50 kilós fogyása után karcsú, mint egy modell: a friss családi fotókon elképesztően néz ki
Emilio felesége, Jellinek Tina mintha egy új ember lenne fogyása óta.
Ambrus Attilától több száz kilométerre vitte az exe a gyerekeit: a válás után csak így láthatja őket
Ambrus Attila ennek ellenére igyekszik minél több időt gyermekeivel tölteni.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
NBA: Luka Doncicra elfogynak a jelzők, eddig 40 pont felett átlagol az idényben – videók
A Los Angeles Lakers sztárja 53 pontig jutott a Portland Trail Blazers ellen, ráadásul a saját hármas vonaláról is kosarat szerzett.
Halászhajóról zuhant a tengerbe egy férfi Romániában, órákon át keresték
Az esti órákban megszakították a keresést.
Trump elleni merényletre készülő férfit tartóztattak le a Fehér Háznál
Lopott kocsival, három különböző fegyverrel, és több tucat lőszerrel érkezett.
AI-ismereti bizonyítványt vezetne be az EU: a mesterséges intelligenciával mentenék meg az oktatást
Az uniós kezdeményezés hátterében az európai oktatás teljesítményének tartós romlása áll.
24/7: 37 évet vártunk rá, most miért ne kapkodnánk el?
Ha van valami, amire ez az ország felkészült, az egy „országos forráskritikai gyakorlat”. The post 24/7: 37 évet vártunk rá, most miért ne kapkodnánk el? first appeared on 24.hu.
Előzésre készülnek a barcikaiak az NB II-ben
KEZDÉS: 13.00. Négy forduló óta veretlen a bajnokságban a Kazincbarcika.
„Öt perc alatt kiütöttük az iráni légvédelmet” – közölte Donald Trump a Teherán elleni újabb művelet után
A katari miniszterelnök szerint előrelépés történt a konfliktus rendezésében.
A kihalás széléről térhet vissza a világ egyik legritkább krokodilja
Luca Eberle fotósorozata a világ egyik legritkább hüllőjének megmentését mutatja be.
A bajor parlament elnöke, Ilse Aigner lehet Németország új szövetségi elnöke
Németországban sajtóhírek szerint megvan a megállapodás a CDU és a CSU között: Ilse Aigner, a bajor parlament mostani elnöke lehet a következő német államfő. Ő lenne az első nő ezen a poszton.
Videó is van arról, ahogy a rendőrök forgalommal szemben üldöznek egy ámokfutót az M0-son
Az autón nem volt kötelező biztosítás, ezért a sofőr meglépett a rendőrök elől, akik kilőtték a kerekeit, majd 50 kilométeren át üldözték.
Nyilvánosságra került dokumentumok: a miniszterelnök fizetésének többszörösét keresték a magyar kutatóhálózat csúcsvezetői
Milliós havi alapbér, luxuskörülményeket biztosító utazások, prémiumjuttatások és vaskos végkielégítés jellemezte a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat 2026. október 21-én távozott vezetőinek munkaszerződését. Gulyás Balázs volt elnök és Jakab Roland korábbi vezérigazgató jövedelme jelentősen meghaladta az állami csúcsvezetőkét, miközben a hálózat kutatóinak átlagbére ennek csupán a töredékét tette ki - írta meg a Telex…
Trump megharcol Amerikáért: keményvonalas vezető a Fehér Házban
A megerősödött demokraták kemény ellenféllel találják magukat szemben.
Tévét vennél az akciós időszakban és Black Fridaykor? Ezekre figyelj
Komoly akciókkal pörgetik fel a gyártók és a kereskedők az év végi időszakot a tévépiacon is. A választék óriási, a modellek között pedig jelentősek a különbségek. Segítünk választani, hogy jól költsd el a pénzed. 2026-ban sincs könnyű dolga annak, aki év végén televíziót venne. Rengeteg a különféle technológia és elnevezés, és ezek között érdemi különbségek […] The post Tévét vennél az akciós időszakban és Black Fr…
Az új Chrysler Pacifica beépített porszívóját nem láttad jönni
Van még klasszikus egyterű a piacon, és tele van menő ötletekkel.
Leáll a BudapestGo: nem lehet jegyet és bérletet venni szombat estétől
Éjszakai karbantartás lesz az alkalmazásban. The post Leáll a BudapestGo: nem lehet jegyet és bérletet venni szombat estétől first appeared on 24.hu.
Több mint három év után végre megtalálták a Star Wars Jedi: Survivor utolsó húsvéti tojását
Az egyik fejlesztő segítségének hála sikerült rájönni az akció-RPG mindeddig rejtve maradt titkára, amely garantáltan a frászt hozza a rajongókra.
Zabpehely: sokan egészséges reggeliként tekintenek rá, de nem mindenkinek ajánlott
Nem mindegy, milyen zabpelyhet választunk.
Borzasztóan kevés: kiderült, ennyi nyugdíjat kap Fodor Zsóka – nyugdíjas otthonba költözhet élete utolsó éveire
Fodor Zsóka 84 évesen is színpadra áll. Nem csak a szerep miatt. A nyugdíja ugyanis „borzasztóan kevés”, korábban azt mondta, a rezsije a háromszorosát viszi el.
Katonai létesítményben őrzik a hozzá köthető nagybank összeomlásába belebukott paraguayi elnököt
Az ország főügyésze három büntetőeljárást is indított a volt elnök és más, a bankválsághoz köthető egykori tisztviselők ellen.
Szita Zoltán szerint a magyar kézisek esélyt sem adtak Montenegrónak
A magyar válogatott balátlövője 83 százalékos pontossággal lőtt.
Pusztító éjszakai csapás Ukrajnában: itt vannak a részletek
Átfogó éjszakai csapásmérést hajtott végre az orosz hadsereg Kijevben és a fővárost övező régióban. Moszkva közlése szerint a támadások az ukrán hadiipart, valamint az energetikai és a közlekedési infrastruktúrát vették célba, de a művelet során más térségekben található létesítményeket és egy fekete-tengeri teherhajót is ért találat.
Megérkezett a pápa Uruguayba, hatodik apostoli útja első állomására
XIV. Leó pápa megérkezett Montevideóba, 12 napos dél-amerikai körútja első állomására. Uruguay után Argentínába és Peruba utazik. Annak ellenére vállalta az utat, hogy október közepén megműtötték a tüdejét, miután rákos csomót találtak benne.
Három helyettes államtitkár is távozik a szociális és családügyi minisztériumból
A döntések nyomán a minisztérium vezetésében több ponton is átalakulás várható.