Apám ügynök volt
És most ezzel mit kezdjek?
És most ezzel mit kezdjek?
Bíztató eredményei lettek egy kutatásnak, amely azt vizsgálta, hogy egy vitamin napi szintű fogyasztása milyen hatással lehet a leukémiának kitettek szervezetére. The post Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát first appeared on 24.hu.
Az Európai Unióban 2025-ben a veszélyes termékekkel kapcsolatos riasztások 36 százaléka kozmetikumokat érintett, a Magyarországról bejelentett veszélyes termékek között pedig még magasabb, 51 százalékos volt az arányuk.
A magyar válogatott támadó is pályára lépett a spanyol gigász ellen.
Többek közt azt üzente: „Ne féljetek!”
A paraguayi szenátus egyhangúlag jóváhagyta az elnök leváltását, akit az Ueno bankkal kapcsolatos szabálytalanságokkal gyanúsítanak. Peña házi őrizetbe került, miközben több ezer állampolgár megtakarításait követeli.
A Mercedes-Benz szerint hamarosan nemcsak az irányjelzőkkel, hanem az autók üvegfelületein megjelenő üzenetekkel is kommunikálhatnak egymással a közlekedők.
A kegyelmi botrány kirobbanásakor jelent meg a stúdióban.
A nemzetközi előadók mellett szól majd Azahriah és a Carson Coma is.
Vomberg Frigyes a kiesés után árulta el a titkát.
A felvidéki Bártfán született, a labdarúgással Szlovákiában ismerkedett meg, többek között az FC Nitra együttesében is megfordult. A 30 éves támadó középpályás, Urblík József pályafutása eddigi legjobb formájában játszik a Vasasban, novemberben pedig először kapott meghívót a magyar válogatott összetartására.
Tizenegy vasútállomás és megállóhely létesítményei újulnak meg az észak-balatoni vasútvonalon egy átfogó korszerűsítési projekt keretében – tudatta Facebook-bejegyzésében Magyarország Kormánya.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Sziasztok! Ma egy kis tutoriált hoztam: hogyan telepítek én Debian-t.Elsőkörben vágtassunk fel a Debian honlapjára...
A zalaiak egy 18 éves szenegáli támadót szerződtettek, aki már az U19-es csapatban bemutatkozott.
A spanyol és a tengerentúli játékos péntek esti, negyeddöntős csatája 2 óra 43 percig tartott.
Különleges úton jutott el a világ legerősebb bajnokságába a Liverpool magyar válogatott sztárja.
Triatlonista és autóversenyző aranyifjú alapította az Ueno Bankot, amely néhány év alatt akkorára nőtt, hogy az ország fele nála bankolt. Miguel Vázquez pénzintézetének sikertörténetben azonban a vádak szerint komoly szerepet játszottak Santiago Peña elnökhöz és a jegybank nemrég lemondott vezetőjéhez, Carlos Carvallohoz fűződő kapcsolatai. Az Ueno Bank bedőlése, úgy tűnik, most mindhármuk sorsát megpecsételi, miköz…
A meglévő létesítmények maximális kihasználását, a hosszú távú tervekhez való illeszkedést, de a politikai és társadalmi támogatottságot is vizsgálja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amikor szűkíti a 2036-os olimpia megrendezésére aspirálók körét. Megnéztük, kikkel versenyez Budapest.
Európa-szerte egyre több biztonsági incidens veszélyezteti a polgári infrastruktúrát – erre figyelmeztetett Giorgia Meloni.
Többen megsérültek, egy épületben tűz ütött ki.
Okosdrónokkal is védi a vasúti területeket a MÁV, a mesterséges intelligencia is segít a betolakodók felismerésében
A színész-rendező nem rejtette véka alá a véleményét.
A hekkerek nem a főoldalt támadták, hanem egy dolgozót vettek célba. Most viszont új problémával néznek szembe: a pénz eltüntetése nehezebb feladatnak bizonyul, mint az ellopása. The post Az ember volt a leggyengébb láncszem: így zajlott a történelem legnagyobb kriptolopása appeared first on Forbes.hu.
Emilio felesége, Jellinek Tina mintha egy új ember lenne fogyása óta.
Ambrus Attila ennek ellenére igyekszik minél több időt gyermekeivel tölteni.
A Los Angeles Lakers sztárja 53 pontig jutott a Portland Trail Blazers ellen, ráadásul a saját hármas vonaláról is kosarat szerzett.
Az esti órákban megszakították a keresést.
Lopott kocsival, három különböző fegyverrel, és több tucat lőszerrel érkezett.
Az uniós kezdeményezés hátterében az európai oktatás teljesítményének tartós romlása áll.
Ha van valami, amire ez az ország felkészült, az egy „országos forráskritikai gyakorlat”. The post 24/7: 37 évet vártunk rá, most miért ne kapkodnánk el? first appeared on 24.hu.
KEZDÉS: 13.00. Négy forduló óta veretlen a bajnokságban a Kazincbarcika.
A katari miniszterelnök szerint előrelépés történt a konfliktus rendezésében.
Luca Eberle fotósorozata a világ egyik legritkább hüllőjének megmentését mutatja be.
Németországban sajtóhírek szerint megvan a megállapodás a CDU és a CSU között: Ilse Aigner, a bajor parlament mostani elnöke lehet a következő német államfő. Ő lenne az első nő ezen a poszton.