A német kormány nem akar lemondani a 2027-es jégkorong-vb megrendezéséről
De csak akkor tartják reálisnak, ha Oroszország nem vesz részt a tornán.
De csak akkor tartják reálisnak, ha Oroszország nem vesz részt a tornán.
A legnagyobb hazai bank más piaci szereplőkkel közösen nyújtotta be panaszát. The post Alkotmánybírósághoz fordul az OTP, a Tisza-kormány egyik első törvényét sérelmezik appeared first on Forbes.hu.
Záporoztak a jobbnál jobb osztályzatok, a duplázó Joseph átlaga is közel járt a kilenceshez.
A pártállam besúgóhálózatáról szóló egyik legizgalmasabb kérdés, hogy mit kezdjünk egy ellentmondással: míg sokan zsarolás vagy fenyegetés hatására vállalták az együttműködést, mások így sem voltak hajlandók aláírni a BM-nek. Takács Tibor történésszel azt jártuk körül, milyen kockázatai voltak a beszervezés elutasításának, és mennyiben ítélhetők el azok, akik engedtek a nyomásnak.
A 26 éves brit tartalomgyártó már a munkáját is félretette, új televíziót vásárolt, és naponta akár 14 órát is a várva várt videojáték előtt töltene. A főzésről és a romantikáról sem akar hallani a megjelenés idején.
Új szakmai irányelveket dolgoztak ki az antibiotikum-rezisztens baktériumok leküzdésére.
Durva képeket készített egy digitális művész a Duolingo egyik karakteréről – az app mögött álló cég azonnal közbelépett.
Egyelőre nyoma sincs annak a költségvetésben, hogy az autópályák finanszírozása helyett jövőre a közutakra költene a kormány.
A módosítás visszaadná az iskolakezdés halasztásáról szóló döntés jogát a szülőknek és az óvodavezetőknek. The post Rugalmasabbá tennék az óvoda és az iskola közti váltást Lannert Juditék first appeared on 24.hu.
Olajszivárgás, akkumulátortűz, kormányproblémák, eltitkolt meghibásodások: újabb visszahívási kampányokat indítanak Európában a járműgyártók.
Bán Emese esszéje nyerte az első díjat a „Düh, káprázat, országos vakremény” című esszépályázaton, amelyet a József Attila Emlékhely és a 24.hu együttműködésében, az 1956-os forradalom 70. évfordulója alkalmából hirdettek meg 2001. január 1-je után született alkotóknak. The post A mi országunk – „Düh, káprázat, országos vakremény” first appeared on 24.hu.
Sokan megrökönyödtek, hogy egy ilyen konszolidált életet élő, normális egzisztenciával rendelkező felnőtt ember erre adja a fejét – mesélte politikai pályafutásának kezdetéről az Országgyűlés alelnöke. Hallerné Nagy Anikó szabolcsi gyermekkor után kötött ki a jogi pályán, és bár soha nem akart politikával foglalkozni, az utolsó pillanatban, minden komfortzónáján átlépve mégis belevágott. Mit szólt, amikor felkérték…
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Tudjuk a hivatalos címét, hogy hol játszódik és mikor, valamint azt is, hogy melyik évben érkezik majd az új széria.
Évi 250 ezres eladást jósolt Musk, de a valóság egészen mást mutatott.
Éppen a legfontosabb dokumentumok váltak elérhetetlenné.
A Bentley történetének egy ritkán emlegetett, ám meghatározó pillanata elevenedik meg a tizenkét példányban készülő Olympia Collection hátsó ülésén.
300 ezer köbméternyivel több fa marad idén az erdeinkben, mint amivel a Fidesz-kormány számolt, állítja az ÉKFM. A védett erdőkről szóló döntések megismerhetőségét is ígérték.
A kiszivárgott képek lapra hajtható kialakítást és két színt sejtetnek.
A több mint fél évszázados technológiát 2028 végére vezetik ki.
Az elképesztő rekordokat hozó harmadik negyedéves gyorsjelentést követően a Concorde elemzője értékelte a cég teljesítményét, illetve a kilátásokról értekezve kifejtette: akár 500 forintos osztalék is jöhet az olajcégnél.
A hazai mozikba befutott Godzilla Minus Zero igazi szörnyfilmes csúcsteljesítmény.
Október végén színeződött el a Szentgyörgy-ér, azután intézkedtek a hatóságok.
„Ez egy utánlövés, ráadásul egy kapkodós, elhibázott eljárás” – mondta a Magyar Nemzetnek a színművész.
Jelentős változások előtt állhat a magyar állampapírpiac, miközben az euró bevezetésének előkészítése a forint árfolyamára is hatással lehet.
Az új produkció a kanadai szerepjáték-fejlesztő 1995-ös indulásától az Electronic Arts által elrendelt bezárásáig követi végig a vállalat történetét.
Egy egyszerű csőtörés javításával indult a történet, végül azonban olyan problémára derült fény az egyik Békés megyei város panelházainál...
A Ferrari csapatfőnöke válságértekezletet hívott össze Brazíliában.
A gyógyszerfelhasználás rendkívüli gyakorisága állategészségügyi és járványvédelmi problémákra utalhat.
Széles többségre fognak törekedni, hogy véget vessenek az eljárásnak – mondta Tomas Tobé a tiszásokat is magába foglaló európai parlamenti frakció küldöttségének látogatásakor.
Közel 5 százalékkal emelkedtek a szociális védelmi ellátásokra fordított kiadások az Európai Unióban 2025-ben az Eurostat legfrissebb előzetes becslései szerint. Bár euróban számolva minden tagállamban nőttek a ráfordítások, a GDP-arányos mutatók tekintetében jelentős különbségek mutatkoznak az egyes országok között, Magyarországon pedig a harmadik legalacsonyabb volt ez az arány az EU-ban – közölte honlapján az Eur…
Egy sofőrt a zsebéből kieső füves cigi buktatott le.
A rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legjobb kupameccse volt magyar csapattól: a Fradi a játék képe alapján is megérdemelten győzött a San Siróban. The post Van még feljebb? – Az nem a remeklő Fradi baja, hogy a Milan szörnyű volt first appeared on 24.hu.
Az Európai Ügyészség a spanyol gyorsvasút fejlesztésére fordított uniós támogatások felhasználását vizsgálja két halálos balesetet követően. The post Csalás gyanúja miatt nyomoznak a spanyol vasútfejlesztéseknél first appeared on 24.hu.
A Real Madrid mestere szerint a negyvenegy éves klasszisnak vannak még céljai játékosként.