Ő Bud Spencer ritkán látott fia: a 65 éves Giuseppe édesapja kiköpött mása
Bud Spencer egyetlen fia kísértetiesen hasonlít legendás édesapjára, ráadásul ő is a filmiparban dolgozik.
Bud Spencer egyetlen fia kísértetiesen hasonlít legendás édesapjára, ráadásul ő is a filmiparban dolgozik.
Születésnapot ünnepel Vitray Tamás.
Újabb nagy sikereket érhet el Németországban.
Bóka János Fidesz-frakcióvezető szerint Magyar Péter miniszterelnök is bocsánatkéréssel tartozik, egyébként pedig úgy véli, az egész aktanyilvánosság csak figyelemelterelés.
Hatalmas informatikai és levéltári munka eredményeként több mint 600 ezer adatot hoztak nyilvánosságra az előző napon – mondta Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója az ATV-ben. Hozzátette azonban, hpogy a nyilvánosságra hozott hálózati listára olyan személyek neve is felkerült, akik az állambiztonság megfigyeltjei voltak, nem pedig együttműködői.
A friss aranylabdás Harry Kane marad a Bayern Münchennél.
A jelek szerint akár valóra is válhat a kívánsága. The post Pierce Brosnan elárulta, szerinte ki lenne az eddigiek méltó utódja James Bond karakterében first appeared on 24.hu.
Bejött a világ legnagyobb autógyártójának hibridekre alapozott üzleti modellje.
Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra.
Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon.
A lángok 80 négyzetméteren pusztítottak.
A vállalat elismerte a jogsértő gyakorlatot.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A 28 éves játékos családi okok miatt döntött úgy, hogy hazatér.
600 oldalas lett az Országos Vízmegtartási Koncepció és Akcióterv. Kijelöli a stratégiát, lesz újra független vízügyi kutatóintézet, meghatározza, mit kell már most megtenni, hogy a következő fél évben egy balatonnyi vizet megtartsunk.
Jelentős végletek és átalakuló vásárlói szokások jellemzik a hazai ingatlanpiacot 2026 őszén, az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint. Míg Budapesten több mint 100 millió forintos szakadék is tátonghat az egyes kerületek átlagárai között, a fővárosi drágulás miatt érezhetően visszaesett a kereslet. A vidéki tranzakciókat elsöprő arányban a családi házak uralják, a vevők pedig országszerte…
Mínusz 7 fokos fagyos reggelek után meglepő változás jön: jövő héten jelentősen enyhülhet az időjárás!
Zéró toleranciát hirdetett a hatóság.
A „kockásinges” tanártüntetések egyik legismertebb arca, a Tanítanék Mozgalom alapítója és meghatározó képviselője, november 5-től tankerületigazgató. Pilz Olivérrel beszélgettünk arról, elégtételt jelent-e számára a fordulat, és hogyan alakítaná át a tankerületek szerepét.
Az MDF alapítója kikére magának a hibát.
Sőt, az egyetemisták is célkeresztben voltak.
A francia hatóságok figyelik a helyzetet.
Októberben 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak értékét.
Új pletyka szerint Xiaomi-logós lehet a következő széles kijelzős okostelefon.
borospincék is találhatók. A több mint 5000 négyzetméteres hódmezővásárhelyi komplexumban étterem, panzió, tekepálya és borospincék is vannak. A város 175 millióért vásárolná meg.
A WSJ Tech nemrég vendégül látta a Take-Two Interactive vezérigazgatóját, az interjút készítő hölgy azonban jól láthatóan nem végezte el a házi feladatot a beszélgetés előtt.
Kész csoda, hogy nem lett komolyabb baj, miután tizenévesek mintegy 200 kővel szórták meg az autópályán közlekedőket.
Egy színházi buli után részegen vezetett, a jogsiját bevonták. Ezután került kapcsolatba egy belügyi tiszttel – mesélte a volt színházigazgató, rendező.
Január 1-jétől Kállai Éva veszi át a HungaroControl vezetését – jelentette be Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Santa Catarina állam nyugati részén két tornádó is lecsapott.
Szakértők szerint az áprilisi incidensnek a drónok pozícionálására is lehetett hatása, az önvezető autóknál pedig könnyen közúti balesetet okozhatott volna. The post A NASA holdmissziója akkora lyukat ütött a Föld felső légkörébe, hogy az megzavarta a GPS-jeleket first appeared on 24.hu.
A súlyos republikánus vereséggel zárult félidős választások után JD Vance alelnök a 2028-as elnökválasztásra készülve új szövetséget igyekszik építeni a kiábrándult Trump-szavazókkal. Vance szerda reggel látványosan eltért a Fehér Ház hivatalos kommunikációjától, és a külpolitika, valamint az Izraellel való kapcsolat terén is szembement Donald Trump elnökkel - írta meg a Fox News.
A felkészülés mellett arról is információkat akartak a pártvezetők, mit hoznak haza külföldről, tudni akarták, kik a hangadók.
Nem hagyományos tanúságtételre kérték fel.
Szinte minden magyar utcában áll egy Škoda, a cseh márkának rengetegen bizalmat szavaztak, így érdemes megnézni hogy szerepeltek a TÜV vizsgáin.
📅 Programajánló
Budapest · MVM Dome
Budapest · Andrássy út
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · Papp László Sportaréna