Megtagadta, hogy ananászt tegyen a pizzára — kirúgták, és itt még nem volt vége a dolognak
Az olasz séf szerint a hawaii pizza sértés a kultúrájával szemben.
Az olasz séf szerint a hawaii pizza sértés a kultúrájával szemben.
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-ig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát.
A tortúratesztjeiről ismert JerryRigEverything ezúttal Donald Trump okostelefonját, a T1-et vette kezelésbe, és rögtön ki is derült, hogy a telefon pontosan az, aminek látszik.
A 24 éves férfinek igazán furcsa napja volt, a rendőrség szerint zavartan viselkedett.
A portugálok szövetségi kapitánya is megszólalt az ötszörös aranylabdás bejelentése után.
Megjelent Bartis Attila önéletrajza, melyben életének első 16, Marosvásárhelyen töltött évét idézi fel. De persze nem csak azt. Podcastünkben fikció és az önéletírás különbségeiről, gyerekkori emlékekről, állambiztonsági jelentésekről és a nyugati világból kikopott mágikus gondolkodásról is beszélgettünk vele.
Kétféle ember létezik. Aki szeret autót mosni, és számára ez egy külön, tipikusan hétvégi program, és van, aki utál, ezért mindent megtesz, hogy ezt minél ritkábban, gyorsabban elvégezze. Utóbbiak számára lehet non plus ultra megoldás a cleango. De az előbbi csoportnak is egy biztos alternatíva, ha esélytelen, hogy a közeljövőben tiszta legyen az autója.
A bíróság emellett nagyon súlyos pénzbüntetést is kiszabott a két tengerészre.
Miközben több hagyományos autógyártó nehézségekkel küzd, a Toyota megemelte profitvárakozását, és óriási összeget juttatna vissza a befektetőknek. The post Nagyot kaszálhatnak a Toyota részvényesei, megérte a hibridekre fogadni appeared first on Forbes.hu.
Már hallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai adás első részében az amerikai félidős választásokat követő részvénymozgásokat értékeltük. Vendégünk volt Nagy Viktor, a Portfolio vezető részvényelemzője. Adásunk második részében az Anthropic várhatóan növemberi tőzsdére lépéséről volt szó, amely az AI-szektor egyik legnagyobb piaci tesztje lehet. A fő kérdés az, hogy a befektetők ezt hosszú távú techno…
Soha nem halmozódott fel annyi nyugdíjcélú pénzügyi vagyon a fejlett világban, mint napjainkban: az OECD-országokban 2025 végére 78 billió dollárra, az összesített GDP-jük 106 százalékára emelkedett az erre a célra elkülönített megtakarítások összértéke. A látványos gyarapodás persze nagyfokú egyenlőtlenségeket takar: míg egyes fejlett gazdaságokban a GDP többszörösére rúg a nyugdíjvagyon, Magyarországon továbbra is…
A Peaky Blinders gengsztereinek öltözve hajtották végre az akciót.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Két ingyenes tartalmat lehet most ingyen megszerezni egy héten át az Epic Games Store-ból, ne maradj le róla semmiképp!
Szerződést hosszabbított saját nevelésű védőjével a címvédő ETO.
Több európai repülőjáratot is bombafenyegetések értek csütörtök délelőtt. The post „Ma vörösre változik az égbolt fölöttetek” – Orosz ultranacionalisták nevében küldtek bombafenyegetést hat olaszországi repülőjáratnak first appeared on 24.hu.
A nemzeti bank jelenlegi vezetője beszámol a vizsgálóbizottság tagjai előtt.
A külföldi óriásvállalatok tulajdonosai megúszhatják a fizetést, a hazai cégekből viszont tőkét vonhat ki a tervezett elvonás.
A büntetőeljárás elindult, a bejelentő boldog.
Egy magyar magáncég mutatott példát a versenytársaknak.
Igazából nem volt többsége a molyette ispánkodásnak, csak a többség illúziója vitte a hátán. Elhitték ők is a saját meséiket. És ezt a tévhitet nem vetkőzte még le az őket váltó erő sem.
Ez volt az a módosítás, ami miatt a jegybanki nyereség elveszthette közpénz jellegét és az alapítványokba vándorolhatott.
Cristiano Ronaldo magasba emelte Portugália nevét, fiatalok generációit inspirálta, akik arról álmodoznak, hogy a nyomdokaiba lépjenek. The post „Köszönünk mindent, kapitány!” – a portugál szövetség nagy búcsúmeccset tervez Ronaldo tiszteletére first appeared on 24.hu.
A Big Picture konferencián Szeleczky Ádám, a Duna átmeneti csatornaigazgatója beszélt a megpróbáltatásaikról.
Az idén gyűjtött 15 világbajnoki érem felülmúlja az eddigi rekorder 2022-es év termését, amikor 13-at hoztak haza a magyar birkózók.
A Scuderia potenciális kettős győzelmet veszített el múlt vasárnap a két versenyzője csatározása miatt. Hogyan viszonyul Leclerc és Hamilton egymáshoz Sao Paulóban?
Fokozott felügyeletre és szigorúbb vizsgálatokra készülnek a Wall Street nagybankjai, miután a demokraták átvették az irányítást az amerikai kongresszus felett. Az iparági vezetők és az elemzők arra számítanak, hogy a januárban felálló új törvényhozás kiemelten vizsgálja majd a megélhetési költségek alakulását, a legnagyobb pénzintézetek vezetőit pedig kongresszusi meghallgatásokra idézhetik be - írja a Reuters.
A kormány 70 ezer rendőrt vezényelt a helyszínekre.
Napokkal ezelőtt beszámoltunk egy Magyarországot érintő esetről.
A Nemzeti Színház vezetője a minisztériummal való kapcsolatáról és az intézmény jelentős költségvetési kieséséről is beszélt. The post Vidnyánszky Attila: Mindennap úgy megyek be, hogy lehet, ez az utolsó napom first appeared on 24.hu.
Egyre több cég nem az állandó létszám bővítésével, hanem előre megtervezett diákmunkával készül erre az időszakra.
Az ügynökakták egy részét mágnesszalagokon tárolták, ami egy ősrégi adathordozó. A szalagokat 2009-ben digitalizálta egy szakértői csapat. Nem volt könnyű dolguk, hiszen úgy kellett beolvasni a titkos adatokat, hogy ők maguk nem láthatták azokat.
A Hitman alkotóinak James Bond-játékát immár mindenki kipróbálhatja. Íme, a részletek!
Minden feltárt üggyel többet tudunk arról, hogyan működik a világ körülöttünk.
Mark Carney kanadai miniszterelnök kedden jelentette be, hogy az oroszok – válogatott szinten – nem utazhatnak be az országba, amíg tart az ukrajnai háború.
Legkésőbb november 30-ig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát a plug-in hibrid autók tulajdonosainak. Aki elmulasztja a határidőt, december 1-jétől már nem vehet részt a közúti forgalomban, mivel közúti ellenőrzés esetén a hatóság bevonja az okmányokat, és kezdeményezi az autó forgalomból történő kivonását.