Félbeszakadt a BL-meccs: miért dobáltak teniszlabdákat a pályára a manchesteriek?
Botrány és tiltakozás: ez okozta a felfordulást a Manchester United és az AS Roma Bajnokok Ligája-mérkőzésén.
Botrány és tiltakozás: ez okozta a felfordulást a Manchester United és az AS Roma Bajnokok Ligája-mérkőzésén.
Úgy tűnik, hogy a németeknek nagyon fájdalmas a Schaeffler-csoport újabb több ezer fős leépítése. Magyarországon közel 7 százalékkal csökkent a csoport öt vállalatának létszáma egy év alatt.
A volt főigazgató a kiléptetésének körülményeiről is írt bejegyzésében.
Felgyorsítja az átállást a BMW.
A szövetségi kapitány szerint Grúzia ellen legalább egy, Észak-Írország ellen itthon pedig három pontot kell szereznie a magyar válogatottnak, de ez nem lesz könnyű feladat.
Új múzeum épül Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek, valamint áldozatainak emlékére a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében. A döntés szimbolikus időzítésű, mert november 4-én emlékezünk meg a szabadságharc szovjet leverésének évfordulójáról. Az intézmény a kormány szándéka szerint egy autentikus, a történelmi eseményekhez szorosan kapcsolódó fővárosi helyszínen kap majd helye…
A fák észrevétlenül korhadnak, akár szélcsendes időben is váratlanul kidőlhetnek.
Egy személyben lesz az író, a rendező és a producer is.
Karbantartás miatt 5 órás leállás jön.
Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal.
Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szemben…
Mie Lerche végül egy stábtag és egy fotós segítségével tudta elhagyni a pályát.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Emelkedéssel indult a szerdai kereskedés Budapesten és az európai tőzsdéken, miközben az amerikai félidős választások után Ázsiában jelentős eladási hullám alakult ki.
Meredek esésbe kezdtek Elon Musk cégeinek részvényei a szerdai nyitás előtti kereskedésben, miután az amerikai félidős választásokon a demokraták jelentős győzelmet arattak, és megszerezték az irányítást a Kongresszus felett. A megélhetési költségek emelkedése és az iráni háború miatti választói elégedetlenség komoly csapást mért Donald Trump elnökre, valamint a republikánusokat hatalmas összegekkel támogató milliár…
A keddi Checklistben (12:34-től) arról beszélgettünk, hogy egyre több jel mutatja, hogy a diploma és a munkatapasztalat ma már nem garancia a gyors elhelyezkedésre. A szellemi dolgozók, köztük tapasztalt vezetők is gyakran hosszabb álláskereséssel, erősebb versennyel és magasabb elvárásokkal szembesülnek. A cégek óvatosabban vesznek fel új munkatársakat, miközben a technológiai változások azt is átalakítják, milyen…
A fémházas V3 Pro Signature Edition esetében a mérnökök elsősorban a külsőhöz nyúltak hozzá.
Ahol több tízezer egykori állambiztonsági személy nevére lehet rákeresni.
Ez hogy állna kalapnak? Ha nem tetszik és a meleg égövön jársz, estig vonulj bunkerbe.
Új tulajdonost keres Szabó Gyula egykori otthona: a Nemzet Színésze élete utolsó évtizedeit a budatétényi villában töltötte feleségével és gyermekeivel.
A demokraták átvették az irányítást az amerikai Kongresszus felett, miután nagyarányú győzelmet arattak az amerikai félidős választásokon.
Orosz csapások értek egy humanitárius segélyhelyszínt Ukrajna Zaporizzsja régiójában; 33 ember meghalt, több mint 50 eltűnt, a túlélőket és a mentőket súlyos sérülésekkel kezelik.
A Bélyeg az 1954-es világbajnoki döntő előtt elrendelt győzelmi bélyegek különös történetén keresztül mutatja be az ötvenes évek Magyarországát.
Az Alzheimer-kórt okozó fehérje az újszülöttek agyában is jelen van, de egészen máshogy viselkedik.
A rendszerváltás után 36 évvel nyilvánosak a köznyelvben csak ügynökakták néven emlegetett iratok. Most három irattípust tettek mindenki számára elérhetővé. Ezek közül a hatos kartonok a legérdekesebbek, de még azokból sem állapítható meg egyértelműen, hogy valaki ügynök volt-e. Atombombákra nem kell számítani, de előkerülhetnek ismert nevek.
Az elmúlt évtizedben 133 alkalommal húzhatta fel a címeres mezt – immár csapatkapitányként teheti ezt meg az Eb-selejtezőkön.
Godzilla nem csak városokat, hanem a hallójáratainkat is elpusztítja.
Orosz támadások értek egy segélyelosztó helyszínt Ukrajna Zaporizzsjai régiójában, 31 ember meghalt, több mint 45-en eltűntek november 2-án, hétfőn. A túlélőket és a mentőket súlyos sérülésekkel kezelik.
A kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba.
Sokak életét megkönnyítheti a nemrég benyújtott törvényjavaslat.
A hivatalos oldalon bárki ingyenesen hozzáférhet az ügynökakták egy részéhez. Fontos kiemelni, hogy a dokumentumok ebben a formában nem teljesen és sok valótlan állítás is felbukkanhat bennük. Mi történt? November 4-én hivatalosan is mindenki számára ingyenesen elérhetővé váltak az ügynökakták a nyitottaktak.hu oldalon. Mielőtt azonban bárki elkezdené átbogarászni az aktákat, azt fontos kiemelni, hogy a […] The post…
A kollégája megöléséért elítélt fiatal férfit az autópálya-rendőrség kapta el.
Most vált hivatalossá, amiről eddig szó volt: ismét önálló vállalattá válik az MTI.
Varga Barnabás, Csinger Márk, Szoboszlai Dominik, valamint a Georgia és az Észak-Írország elleni meccs is szóba került.