Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök kijelentette, hogy országának nincs szabad káliumműtrágya-kapacitása, amelyet az Egyesült Államokba szállíthatna – annak ellenére, hogy Donald Trump amerikai elnök korábban egy jelentős belarusz műtrágya-üzlet megkötését vetítette előre - írta meg az Ukrajinszka Pravda.
Korábban komoly felháborodást váltott ki, hogy Tarr Zoltán minisztériuma bejelentette: se a pályázók neve, se a sikertelen pályázatok nem kerülnek majd nyilvánosságra. The post Nagy Ervin megmagyarázta, miért nem hozzák nyilvánosságra a Madách Színház és az Újszínház igazgatói pályázóinak neveit first appeared on 24.hu.
📰 2 forrás ugyanerről2 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
Magyar szerint fogalmuk sem volt arról, hogy a Mol az ukrán határhoz közeli, ukrán gáz- és olajtároló építéséről tárgyal. Ebből aztán olyan feszültség lett, ami érinti a Mol-vezér Hernádi Zsoltot, és elérte a diplomáciát is.
Szerbia egyik pillanatról a másikra teljes kampányüzemmódra váltott. Nem meglepő ez egy olyan országban, amelyben 1990, azaz a többpártrendszer bevezetése óta több volt a rendkívüli, előrehozott, soron kívüli választás, mint a „rendes”.
Baka András köztársasági elnök kitart legfőbbügyész-jelöltje, Szathmáry Zoltán mellett, annak ellenére is, hogy a kormánypárt új személy megnevezését kérte. A Magyar Péter vezette Tisza Párt frakciója egyhangúlag elutasítja a jelöltet, a Sándor-palota azonban közölte, hogy a javaslattétel megtörtént, így a döntés immár az Országgyűlés feladata és felelőssége - írja a Telex.
Az EU azt várja, hogy a nyugdíjak, az egészségügy vagy az oktatásügy kárára kompenzáljuk az üzemanyagok csillagászati árait – mondta a szlovák miniszterelnök.
📰 3 forrás ugyanerről3 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
Bagdad szeptember 30-át – az eredetileg mintegy 6 millió fegyver leadására szabott határidőt – a szabályozás kezdetének nyilvánította, mivel a Kataib Hezbollah és a Harakat al-Nudzsaba nem adja át a szerintük „ellenállási fegyvereket”.
A napokban tartják New Yorkban az ENSZ közgyűlését, Oroszországban pedig sorra nyilvánítják ki a vezető politikai szereplők az elégedetlenségüket egyetlen eset miatt.
Mutatjuk a foglalási adatok alapján összeállított legnépszerűbb helyszínek huszas listáját, amin egészen egzotikus úticélokkal is lehet találkozni. The post Itt a lista: ezek a magyarok legnépszerűbb Európán kívüli úti céljai idén ősszel first appeared on 24.hu.
Úgy tűnik, Teherán döntéshozó köreiben szóháború dúl, miközben kedden ellentmondásos hírek szólnak egy megállapodásról: az USA katonai nyomásának enyhítése esetén egy héten belül újranyitnák a Hormuzi-szorost.
Úgy tűnik, Teherán döntéshozó köreit szóháború bénítja, miközben kedden ellentmondó hírek szólnak egy megállapodásról: ha az USA enyhíti katonai nyomását, hét napon belül újra megnyitnák a Hormuzi-szorost.
A húszik az elmúlt hetekben offenzívát indítottak, hogy ellenőrzésük alá vonják Jemen teljes Vörös-tengeri partvidékét, veszélyeztetve a világkereskedelmet és felhajtva az energiaárakat.
„Ennek a nevetséges és soha véget nem érő ukrajnai háborúnak véget kell vetni” – vélte az amerikai elnök. Az amerikai kiskereskedelmi gázolajárak eközben először emelkedtek 6,50 dollár fölé gallononként.
📰 2 forrás ugyanerről2 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
Két párt politikusa is beszámolt arról, hogyan nézett ki a Médiatanács tagjairól tartott szavazás, és a miniszterelnök hogyan utasította képviselőit arra, hogy nemlegesen voksoljanak a Fidesz és a KDNP jelöltjeire.
Gerhard Schindler keményebb fellépést sürget Oroszország ellen, szerinte engedélyezni kellene, hogy a német szolgálatok szabotázsakciókat hajtsanak végre külföldi fegyvergyárakban.
A Kalshi predikcióspiaci platform kérelmet nyújtott be az amerikai határidős tőzsdefelügyelethez, hogy eseményalapú ügyleteire engedélyezzék a tőkeáttétel használatát. Ez az első ilyen lépés az egyre inkább intézményesülő predikciós piacok történetében - közölte a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol pro…
A leállítás önmagában nem védi meg a számítógépet a hálózaton érkező túlfeszültségtől, néhány óvintézkedéssel viszont csökkenthető a hardverkár és az adatvesztés esélye.
📰 2 forrás ugyanerről2 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak