Személyre szabható hírfolyam
A kiválasztott forrásaid hírei egy helyen.
Figyelem, veszélyforrás! Ezért nehezebb ősszel az autóvezetés
Kisebb látótávolság, vakító nap, csúszós aszfalt – ideje átállni.
El sem hisszük, hogy már 18 éves: így néz ki ma a Sok sikert, Charlie! egykori gyereksztárja
Felnőtt a Disney egykori gyereksztárja: 18 éves lett a Sok sikert, Charlie! címszereplője.
Újraindult a termelés a fegyveresek által megbénított afrikai olajmezőn
Líbia újraindította a kitermelést a Sharara mezőn, miután egy fegyveres csoport szeptember 21-én lezárta a fő nyersolajvezeték egyik szelepét, amivel öt napra megbénította az ország legnagyobb olajmezőjének működését.
Elnyertek támogatást egy irodára, ehelyett vettek egy jakuzzit, és feldobták a lakást az Airbnb-re
Korábban volt olyan lengyel civil szervezet is, ami pályázott, de a pénzből végül egy politikusnak kampányolt. Michał Braun, a civil szervezeteknek kiosztandó forrásokról döntő testület vezetője szerint azonban több olyan jó gyakorlat volt a PiS-korszak utáni átalakulásban, ami most Magyarországon is hasznos lehet.
A CD Projekt szerint két évig készült a Cyberpunk 2077: Phantom Liberty egyik legemlékezetesebb főellensége
Ugyanakkor jó drága volt, a fejlesztés során pedig több különböző változatát is megálmodták a fejlesztők.
Elektromos rollerrel menekült a rendőrök elől egy 13 éves fiú – videó
A kaland végül a rendőrségen ért véget.
Gajdos László is megszólalt Kormos Anett menhelyes sztorija után
A miniszter arról írt, életszerűbb örökbefogadási gyakorlatot szeretnének kialakítani az állatvédelemben.
Most lepték meg a világot a németek: leültek tárgyalni Moszkvával – de senki sem érti, miért, még Lavrov se
Nem történt ilyen az ukrajnai háború kitörése óta.
A Viktória-tó halálos titka: már egyetlen csobbanás végzetes lehet
Komoly szervkárosodással járó betegséget kaphat, aki óvatlanul fürdőzik.
Elindult a GOG őszi vására, több mint 8000 játék közül lehet válogatni
Ideje mindent beszerezni a téli időszakra.
Fordulat az adósságheggyel küzdő olajországban: megnyílhatnak a pénzcsapok
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szombati közlése szerint folytatja a technikai egyeztetéseket Gabon hatóságaival a költségvetési és adósságfolyamatokról, ami utat nyithat egy újabb hitelmegállapodás megkötése előtt.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Volt egészségügyi államtitkárként a stroke-al viccelődve szólt hozzá Takács Péter a tiszás szavazógombos ügyhöz
Nem látja azt a pillanatot, amikor Csézi Erzsébet segítséget kér a mellette ülő Schummer Orsolyától.
Renkívüli kormányzati bejelentés: megszüntetik a pedagógusok megújító képzéseit
Megkezdődik a pedagógus-továbbképzési rendszer átalakítása. Ennek keretében a kormány megszünteti a tartalmi megújító képzéseket, a gyakornokoknak nem kell többé vizsgázniuk.
Vezércikk Café - Brüsszelben vonakodnak fizetni
Az adás vendége Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője volt. A műsort Velkovics Vilmos vezette.
Herceg Erika megőrült a sármos fiatal Julióért – A Megasztár versenyzője ráadásul nem is akárki oldalán érkezett
Nemcsak a közönség, hanem Herceg Erika is megőrült érte.
Egyre nagyobb bajban Marco Rossi: újabb kezdőjátékos dőlt ki a magyar válogatottból
Varga Barnabás és Sallai Roland után újabb játékos dőlt ki.
Elöntötték a testnedvek a magyar slágerlistákat
Van, aki „az elveivel szembemenve tudja őket kedvelni”, másnak viszont már sok, amit a magyar zenei mainstreamben hall mostanában. A BME-napokon jártunk utána, hogy mennyire tudnak menni a fiatalok az olyan top előadók zenéivel és dalszövegeivel mint KKevin, Vini és Desh.
Több mint 40 millió ember készül a legrosszabbra, hatalmas vihar közelít New York felé
100 kilométer per órás széllökések és özönvíz várható a keleti parton.
„Kicsit kilyukadt a kocsi” – mondta a brutális siófoki balesetet okozó sofőr
A videót megosztó önkormányzati képviselő szerint ha a három autót letaroló terepjáró néhány másodperccel korábban csapódik be, halálra gázolt volna két biciklistát.
Olyan sorozat érkezik Netflixre, ami mintha csak a Yellowstone és a Bridgerton szerelemgyermeke lenne
Ezt sokan fogják szeretni!
Nem hajlandók reklámozni a nagy közösségi média platformok az Elon Muskról hamarosan megjelenő dokumentumfilmet
A cégek szerint politikai tartalmú az Oscar-díjas Alex Gibney októberben megjelenő dokumentumfilmje.
Javult a költségvetési helyzet Romániában, de még így is hatalmas a teher az államkasszán
Az év első nyolc hónapjában a bruttó hazai termék (GDP) 2,89 százalékára csökkent a román költségvetési hiány a tavalyi 4,51 százalékról. A jelentős javulás az emelkedő adóbevételeknek, a beáramló uniós forrásoknak és a kiadások visszafogásának köszönhető, ugyanakkor a drasztikusan növekvő kamatterhek továbbra is komoly kockázatot jelentenek az államháztartás számára – írja a Transtelex.
A Hanta boy gyerekszínésze: Felnőtt férfi rabok írtak nekem leveleket, hogy milyen cuki gyerek vagyok
De édesanyjának köszönhetően erről csak felnőttként szerzett tudomást. The post A Hanta boy gyerekszínésze: Felnőtt férfi rabok írtak nekem leveleket, hogy milyen cuki gyerek vagyok first appeared on 24.hu.
Élő adásban szabadultak el az indulatok a Forma-1 versenyzői között
„Az ilyen versenyzőknek nem a Forma–1-ben lenne a helyük.”
Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét
A második félidő elején Harry Kane büntetőt hibázott majd Spanyolország két cserejátékosa góljával fordított.
Letarolta az iPhone App Store-ját a Meta új AI-asszisztense, de vajon mire képes: mi, emberek feleslegessé válunk?
Hangos sikert aratott a Facebook anyavállalatának új AI-asszisztense.
A nap legfontosabb hírei – 2026. 09. 26.
Magyar Péter felé repülő tojás és gombnyomásgate. The post A nap legfontosabb hírei – 2026. 09. 26. first appeared on 24.hu.
„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset
HELYSZÍNI RIPORT. Rosszallóan figyelték a munkácsi cserkészházban a mérkőzés végén elszabadult indulatokat, a budapesti vendéggyőzelmet pedig így értékelték: „Nem ők nyertek, hanem mi kaptunk ki.”
Most közölte Ruszin-Szendi Romulusz: változás jön a katonaságnál, azonnali intézkedésről döntöttek
Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen.
78 éves lenne: 10 érdekesség Olivia Newton-John-ról – ritkán látott fotókon a színésznő
78 éves lenne a Grease sztárja.
AI-jal turbózná fel a hazugságvizsgálót a Pentagon, de ezzel még mindig van egy alapvető probléma
Iszonyatos pénzből fejlesztenék tovább a hazugságvizsgálat technikáját, de a testi reakciók továbbra sem bizonyítják önmagukban a hazugságot.
Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs
A Diósgyőr 44 pontos különbséggel nyert a Vasas Akadémia otthonában.
Tarjányi Péter Magyar Péter tojásdobálásáról: Az elkövetők megtanulták, hogy közel lehet jutni a miniszterelnökhöz
A biztonságpolitikai szakértő szerint az eset hatalmas biztonsági kockázat.