Európa retteg: orosz katonai veteránok listáját adta át Ukrajna
Félmillió név szerepel az adatbázisban, amelyet egyesével kellene ellenőrizni.
Félmillió név szerepel az adatbázisban, amelyet egyesével kellene ellenőrizni.
A választási győzelemért dolgozó aktivisták közül sokat cserben hagytak, a Tisza Szigeteknek ígért belső választások is elmaradtak.
A Komárom-Esztergom megyei Környén lévő Volta Energy Solutions Hungary Kft.-t érinti az intézkedés.
A kaszkadőrmunka már nem igazán találja meg, ezért vetítőgépészként, pultosként és mozi büfésként is dolgozik.
Közzétette hivatalos választási programját a Jean-Luc Mélenchon vezette Engedetlen Franciaország (LFI). A radikális baloldali párt fokozatosan kivezetné az országot a NATO-ból, államosítaná a legfontosabb védelmi ipari vállalatokat, az ukrajnai háborút pedig diplomáciai úton zárná le - jelentette a Politico.
Karácsony környékén kerül a magyar mozikba A nulladik év, ami az ismert sztorit, Jézus születését rendhagyó módon, thrillerként tálalja. Nézzétek meg a szinkronos előzetesét!
A rendező undorodik az ügynökakták megnyitásától, szerinte a Tisza kapkod, fut az ígéretei után.
Több európai ország repülőjáratait érintették a pénteki bombafenyegetések, de az átvizsgált gépeken eddig nem találtak robbanószerkezetet. The post Prágától Párizsig több repülőjáratot is bombafenyegetés ért first appeared on 24.hu.
Megújul a villamospálya és a vágány környéki útpálya a Népszínház utcában, a Nagy Fuvaros utca kereszteződésénél. Korlátozások lesznek.
Trump nagy üzletet ígért Putyinnal, de az orosz tankerek már másfelé hajóznak.
Három helyen használt mesterséges intelligenciát, mint mondta, azért, hogy játsszon az olvasóval, illetve bolondot csináljon a ChatGPT-ből.
A szokásos kárenyhítő juttatás mellett további, vissza nem térítendő kiegészítő támogatáshoz is hozzájuthatnak a hazai gazdálkodók – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Magyarország Kormánya.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Vizsgálják, hogy az elmúlt fél évben milyen változások mentek végbe.
A jogbiztonság hiányát is sérelmezik a hitelezők.
Mobilházba rejtett akciókamera: az ötlet jó, na de a megvalósítás?
56 éves lett Ethan Hawke.
A leggyakrabban tájakról, helyekről, mesterségekről és növényekről kapták az ügynökök a fedőneveiket, a hálózati személyek nagy részét már a rendszerváltást megelőzően kizárták.
Ígéret és intézményváltás: ezért tüntettek az NKE hallgatói.
Most féljünk, avagy „bezúzták a piacokat”?
Szoboszlai Dominikék vasárnap a Crystal Palace otthonába látogatnak a Premier League-ben.
Az egészségügy 510 milliárd forintos többletforrásából csaknem 192 milliárd forint jut a szakdolgozói bérrendezésre. The post Így emelkedik az egészségügyi dolgozók bére jövőre: kiderültek a részletek appeared first on Forbes.hu.
Gajdos László élő környezetért felelős miniszter szerint lakossági bejelentés után tartottak ellenőrzést a Volta Energy Solutions Hungary Kft. telephelyén, ahol közvetlenül fenyegető környezeti veszélyt állapítottak meg.
Negyedszerre is az Alkotmánybírósághoz fordultak a bankok a 2022 óta élő jelzáloghiteles kamatstop ügyében. A taláros testület még nem hozott döntést az ügyben, pedig az első ilyen beadványt 2025 májusában adták be a hitelintézetek.
Az eleganciát tűzi zászlajára az a kínai SUV, amely hamarosan már Magyarországon is megkezdheti hódítását. Itt a Lepas L6, amit már vezettünk is.
November 7-én, szombaton ismét megtelik élettel a szombathelyi Vasi Skanzen: érkezik a hagyományos Szent Márton-napi országos nagyvásár. Hozzuk is a programokat!
Kim Lane Scheppele vonta le a félidős választások tanulságait a New York Timesnak.
Hétfőtől újabb útfelújítási munkálatok kezdődnek.
Fogorvos, szemüveg, gyógyszerek – kiadások, amelyek sokszor váratlanul jelentkeznek, és könnyen megterhelhetik a családi kasszát. Mutatjuk a lehetséges megoldást!
A magyar irodalom egyik legeredetibb alkotója volt Karinthy Frigyes, akinek művei több mint egy évszázad elteltével is az olvasott magyar klasszikusok közé tartoznak.
A spanyolok nem kérnek Sánchez migrációbarát álláspontjából, ám a szociális intézkedéseit és az USA-tól való távolságtartását támogatják, ezt pedig a hatalomba készülő jobboldal sem hagyhatja figyelmen kívül. The post „A bérlakásokban migránsok, az Airbnb-ben turisták, mi meg sehol” – válságcunami söpörheti el a baloldali spanyol kormányt first appeared on 24.hu.
Egyre nagyobb ellenállásba ütközik a mesterséges intelligencia térnyerése Európában.
A Magyar Tudományos Akadémia vízhasználatokról szóló előadásain jól kirajzolódott, hogy a felszíni és a felszín alatti vizeink is bajban vannak, és nagy légköri folyamatok is a szárazodást erősítették fel.
Bombafenyegetések miatt vadászgépeket riasztottak Európában.
A Ferencváros tíz győzelmet aratott a 2026/2027-es idény eddigi európai kupamérkőzésein, ezzel pedig több szomszédos ország teljes klubfutballját is megelőzi. A zöld-fehérek sikerei a magyar összesítésben is meghatározóak: a Football Meets Data friss rangsorában Magyarország 12 győzelemmel a 12. helyen áll.
Lesz mivel elütni az időt hétvégén.