Még évekig fog floppikat használni az amerikai légiirányítás, mielőtt kivezetné a hat évtizedes technológiát
A több mint fél évszázados technológiát 2028 végére vezetik ki.
Megszólalt az elemző: ekkora osztalék jöhet a Molnál!
Az elképesztő rekordokat hozó harmadik negyedéves gyorsjelentést követően a Concorde elemzője értékelte a cég teljesítményét, illetve a kilátásokról értekezve kifejtette: akár 500 forintos osztalék is jöhet az olajcégnél.
A japán Godzilla kétszer akkorát pusztít, mint az amerikai kuzinja
A hazai mozikba befutott Godzilla Minus Zero igazi szörnyfilmes csúcsteljesítmény.
Gajdos László: Felfüggesztették egy akkumulátorgyár beszállítójának üzemét, miután elszíneződött egy patak
Október végén színeződött el a Szentgyörgy-ér, azután intézkedtek a hatóságok.
Újabb fejezet a tiszás ügynökbotrányban: Benkő Péter szerint soha nem írt alá semmilyen dokumentumot
„Ez egy utánlövés, ráadásul egy kapkodós, elhibázott eljárás” – mondta a Magyar Nemzetnek a színművész.
Megmondta az ÁKK vezére, mennyit érhet a forint az euró bevezetésekor: hatalmas hozamesés jöhet Magyarországon – új állampapírral is készülnek
Jelentős változások előtt állhat a magyar állampapírpiac, miközben az euró bevezetésének előkészítése a forint árfolyamára is hatással lehet.
Dokumentumfilm örökíti meg a BioWare felemelkedését és búcsúját
Az új produkció a kanadai szerepjáték-fejlesztő 1995-ös indulásától az Electronic Arts által elrendelt bezárásáig követi végig a vállalat történetét.
Rejtett patkányváros húzódhat a panelházak alatt: egy csőtörés hozta felszínre a súlyos problémát Békésben is
Egy egyszerű csőtörés javításával indult a történet, végül azonban olyan problémára derült fény az egyik Békés megyei város panelházainál...
„Engem soha nem fognak elhallgattatni!” – Hamilton kemény üzenetet küldött a Ferrarinak
A Ferrari csapatfőnöke válságértekezletet hívott össze Brazíliában.
Antibiotikum botrány: robbant a bomba, a teljes európai sertéspiacot érintheti – súlyos szabálytalanságok a dán sertéstelepeken
A gyógyszerfelhasználás rendkívüli gyakorisága állategészségügyi és járványvédelmi problémákra utalhat.
Ideje megszüntetni a hetedik cikkes eljárást, jelentette ki Budapesten a néppárti EP-frakció alelnöke
Széles többségre fognak törekedni, hogy véget vessenek az eljárásnak – mondta Tomas Tobé a tiszásokat is magába foglaló európai parlamenti frakció küldöttségének látogatásakor.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Friss adatok jöttek Brüsszelből: az utolsók között van Magyarország a szociális kiadásokban
Közel 5 százalékkal emelkedtek a szociális védelmi ellátásokra fordított kiadások az Európai Unióban 2025-ben az Eurostat legfrissebb előzetes becslései szerint. Bár euróban számolva minden tagállamban nőttek a ráfordítások, a GDP-arányos mutatók tekintetében jelentős különbségek mutatkoznak az egyes országok között, Magyarországon pedig a harmadik legalacsonyabb volt ez az arány az EU-ban – közölte honlapján az Eur…
Lecsaptak a NAV nyomozói
Egy sofőrt a zsebéből kieső füves cigi buktatott le.
Van még feljebb? – Az nem a remeklő Fradi baja, hogy a Milan szörnyű volt
A rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legjobb kupameccse volt magyar csapattól: a Fradi a játék képe alapján is megérdemelten győzött a San Siróban. The post Van még feljebb? – Az nem a remeklő Fradi baja, hogy a Milan szörnyű volt first appeared on 24.hu.
Csalás gyanúja miatt nyomoznak a spanyol vasútfejlesztéseknél
Az Európai Ügyészség a spanyol gyorsvasút fejlesztésére fordított uniós támogatások felhasználását vizsgálja két halálos balesetet követően. The post Csalás gyanúja miatt nyomoznak a spanyol vasútfejlesztéseknél first appeared on 24.hu.
Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap
A Real Madrid mestere szerint a negyvenegy éves klasszisnak vannak még céljai játékosként.
Egy 21 éves fiú egyedül hagyta a 17 éves barátnőjét a –12 fokos Zugspitzén
A lányt mentőhelikopterrel hozták le a hegyről.
Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában
A britet Antonelli és Verstappen követte, míg az első ötös sorát Hamilton és Russell egészítette ki. Herta megszerezte a szuperlicencet.
Az MMA átadta a Nemzet Művésze díjakat, Fischer Iván autizmussal élő gyerekeknek adja a pénzét
Hét alkotót választott idén a nemzet művészének a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), az elismerést csütörtökön adták át a Pesti Vigadóban. Fischer Iván távollétében közölte, jótékony célra ajánlja fel az MMA-tól kapott pénzt.
Kocsiajtónak csapódott az elektromos biciklivel, és meghalt egy nő Borsodban
A nő az úttestre zuhant, már nem tudták megmenteni az életét.
Rutin vérvizsgálat figyelmeztethet a demenciára: ezek az értékek jelzik a kockázatot
Egy 316 ezer ember adatain alapuló dél-koreai kutatás szerint a hemoglobinszint összefügghet a demencia kialakulásának kockázatával.
Nagy Ádám betette a lábát a Fradiba és megdöbbentő sorozatot visz
Összesen négy olyan labdarúgó van, akit Borbély Balázs a legutóbbi 18 mérkőzésén minden alkalommal pályára küldött. A vezetőedző bizalmasai között egyetlen magyar játékos van, Nagy Ádám. Rajta kívül csak Zachariassen, Corbu, és Yusuf voltak azok, akik mindig bevetésre kerültek. Nagy Ádám pedig zsinórban 24 veretlen Fradi meccset tudhat magáénak, igaz ehhez a számhoz 2016-ig kell visszamenni a statisztikákban.
Putyin ráteszi a kezét a dohányóriás orosz üzletére: négy gyár és a cigarettapiac 40 százaléka kerül állami ellenőrzés alá
Állami ellenőrzés alá kerülnek a Japan Tobacco International oroszországi érdekeltségei. Putyin rendelete négy gyárat és körülbelül négyezer dolgozót érint.
Így kerülhetik el a nagy bukást a magyar megtakarítók: ezekről a tippekről mindenkinek érdemes tudnia
A drágulást a mindennapi vásárlásoknál gyorsan megérezzük, a megtakarításainknál azonban kevésbé látványos a hatása.
Saját minisztériuma erőforrásait használta Kapitány István a követői vendégül látására
A tárcavezető a saját minisztériumának munkatársait és belső erőforrásait is igénybe vette önmaga ünnepeltetése közben.
Republikon: Nem csökkent a Tisza népszerűsége a Fidesz–KDNP-vel szemben, erősödött a Mi Hazánk
Ha most vasárnap lenne a választás, a biztos szavazók közel kétharmada a Tiszára szavazna.
Nyolc órán át repült egy pilóta, hogy a GTA 6 logóját az égre rajzolja
Az évtized legjobban várt játéka, a Grand Theft Auto VI november 19-i megjelenése már itt van a küszöbön, addig is egészen meglepő formákat tud ölteni a rajongók izgatottsága.
Az Európai Néppárt szerint megszűntek Magyarországon a demokráciát és a jogállamiságot fenyegető súlyos, tartós jogsértések
Az Európai Néppárt a Magyarországgal szembeni, 7. cikk szerinti eljárás lezárását szorgalmazza.
Kiderült, ki lesz a Nemzeti Energetikai Ügynökség vezérigazgatója
A korábbi MDF-es képviselő az elmúlt években jelentős szakmai tapasztalatra tett szert.
Uniós jogot sérthet a TikTok működése
Az Európai Bizottság szerint a TikTok úgy dolgozta ki az ajánló algoritmusát, hogy az veszélyezteti a felhasználókat.
Az üzbég Djuraev világcsúcsokkal diadalmaskodott
A 27 éves versenyző saját rekordját döntötte meg.
Autópálya-tempóval döngetett a rolleres – nem egyszer, nem kétszer!
Nemcsak Magyarországon jelentenek orbitális veszélyforrást az elektromos rollerek.
BREAKING: Más világok címmel előzménysorozat készül a Stranger Thingshez
Két dátumunk is van hozzá.
Már teljesen ingyen játszhatod a 007: First Lightot!
Ha eddig csak wishlisten volt a 007: First Light, akkor van egy szuper hírünk: az IO Interactive játéka ingyenes próbaváltozatot kapott!