„Ez katonai titok” – Vlagyimir Putyin katonai akciókkal riogatja a briteket
Megtorlásra készülhetnek.
Személyre szabható hírfolyam
Megtorlásra készülhetnek.
Végignéztük, mennyibe került a Game Pass 2017-es indulása óta.
A Mensa HungarIQa Egyesület immáron 18. alkalommal rendezte meg a társasjátékok bajnokságát.
Ismeretlen eredetű drónt találtak Finnország partjainál - közölte szerdán Antti Häkkänen védelmi miniszter. A tájékoztatás szerint egy járókelő figyelt fel a pilóta nélküli repülőeszközre kedden.
Pattinson öt év után ismét Batman lett, ám a hosszú szünetnek nemcsak a rajongók érzik a hatását.
A Megasztár műsorvezetőinél eljött a kritikus pont.
A Nemzeti Filmintézet Andy Vajna halála után váratlanul elutasított egy forgatókönyvet – aztán hamarosan készült egy a kormány kedvenc producerével, nagyon hasonló témával. De olyan is volt, hogy Káel Csaba azt se tudta, mire adott már pénzt és mit utasított el: ilyesmikről beszélgettek az előző rendszerek kegyvesztett filmesei egy fesztiválon. Ott voltunk.
Berlin kedden közölte, hogy az ügyben folytatott nyomozás eredménye szerint Moszkva megrendelésére történt az augusztus 4-i drónincidens a lipcsei repülőtéren. The post Moszkva bekérette az ideiglenes német ügyvivőt, Medvegyev szerint Berlin közvetlen csapásokat érdemelne first appeared on 24.hu.
A Ferencváros középpályása a magyar válogatott kapcsán szóba hozta a száz meccses álomhatárt.
A társasháza bejárata előtti parkolóhelyet kisajátítani igyekvő nő olykor maszkot is húzott az akcióhoz.
A korábbi állami csúcsvezető családjával Németországba költözhet.
Bekérették a moszkvai külügyminisztériumba Németország ideiglenes ügyvivőjét, és közölték vele, hogy Oroszország határozottan visszautasítja Berlin "teljesen alaptalan vádját", miszerint bűnrészes a lipcsei repülőtéren történt drónincidensben - közölte szerdán a minisztérium.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az ETO újdonsült csapatkapitánya szerint nagyon erős a Fradi, de nyerni akarnak. The post „Ez egy újabb lehetőség, hogy bizonyítsuk, hogy képesek vagyunk újra bajnokságot nyerni” – az ETO csapatkapitánya bizakodva várja a Fradi elleni meccset first appeared on 24.hu.
A mauzóleum őre azért nem szenvedett halálos áramütést, mert vastag talpú cipőt viselt.
Nem minden esetben a főnök dönti el, hogy van-e részmunkaidő a cégnél.
Brutális sztori!
A Predator XB253Q U1 Full HD felbontás mellett éri el az elképesztő értéket.
Felfoghatatlan összegek röpködtek a futballistákért.
Új főszerkesztőt kap a Nimród Vadászújság: Kovács Zoltán korábbi államtitkár menesztése után a következő lapszámtól Halmágyi-Takács István irányítja a nagy múltú vadászati lapot. Az új főszerkesztő neve korábban több közéleti ügy kapcsán is előkerült: a Safari Club International magyarországi vezetőjeként ő tüntette ki Semjén Zsoltot, sajtóhírek szóltak szuperkedvezményes várnegyedi önkormányzati bérlakásáról, és eg…
Németh Hunor játéklehetőség hiányában könnyen nehéz helyzetbe kerülhet.
Kaminski Fanny cégét több mint 4 milliárd forintért bízták meg közbeszerzési eljárás nélkül.
A színésznő ezúttal egy igencsak sötét irodalmi karakter bőrébe bújik.
Hszi Csin-ping fontos üzenetet fogalmazott meg.
Yanis Lenne hét, míg Hugo Descat és Dragan Pesmalbek hat gólt szerzett.
New York oktatási rendszere, az Egyesült Államok legnagyobb közoktatási hálózata széles körű korlátozásokat vezet be a mesterséges intelligencia és a digitális eszközök iskolai használatára, különösen az általános iskolás korosztálynál - írta meg a New York Times.
A jó munkához idő kell.
Főleg a németországi eset miatt tartja aggasztónak. The post A lengyel miniszterelnök szerint szabotázs volt egy drónalkatrészeket gyártó üzemben first appeared on 24.hu.
Az orosz teniszező három szettben nyert Sebastian Gorzny ellen, Alex Michelsen ugyancsak nem engedélyezett játszmagyőzelmet Brandon Nakashimának.
Pedig Magyar Péter már bejelentette a megállapodást.
A titkos felvétel elkészítése végül nem bizonyult jó ötletnek.
Donald Trump kormánya az erdőtüzek kockázatának csökkentésére hivatkozva venné el 18 millió hektárnyi nemzeti erdő védettségét. Petíció indult.
3 ezer milliárd forint fölé ugorhat az idei lakáshitelpiac, egy Otthon Start-szigorítás pedig tovább fűtheti a rohamot.
A fővárosiak végül Elizabeth Omoregie és Simon Petra vezérletével tíz góllal nyertek.
Az Orbán-rendszer miatt nem tért vissza Magyarországra, most újra koncertet ad.
Donald Tusk miniszterelnök szerint az egész régióban tapasztalható Oroszország „feszültségkeltő tevékenysége”.