Tízből hat magyar autós még egyszer sem váltott kötelező biztosítást
Aki legalább 2-3 évente összeveti az ajánlatokat, háromszor nagyobb arányban vált biztosítót.
Aki legalább 2-3 évente összeveti az ajánlatokat, háromszor nagyobb arányban vált biztosítót.
Közzétette legfrissebb számait a Zwack. A társaság pénzügyi évének második negyedévében csökkent a bevétel, az adózott eredmény pedig közel ötödével maradt el az egy évvel korábbitól. A féléves profit ugyanakkor még enyhén emelkedett, és a menedzsment továbbra is teljesíthetőnek tartja az idei évre kitűzött 3,1 milliárd forintos eredménycélt.
A Big Picture konferencián Fischer Gábor mellett a csatorna legfőbb arcai is megjelentek.
A magyar jégkorong-válogatott csütörtöktől szombatig három meccset vív a Nemzetek Európai Kupájában.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását.
Hozott pár fontos infót a PlayStation a legutóbbi pénzügyi jelentésének keretei között.
Jelentős tőkeemelést hajtottak végre az Újpest és a Debrecen élvonalbeli labdarúgócsapatainak tulajdonosai az elmúlt hetekben
Liptai mellett mások is csatlakoznak a Mokkához.
Antonio De Blasio az 1980-as években tanárként részt vett egy angliai diákcsereprogram szervezésében, az útról beszámolt a hatóságoknak, de állítja, hogy jelentéseket nem írt.
KEZDÉS: 18.00. A magyar férfi kéziválogatott a kör szélére került, de szeretne minél gyorsabban visszajutni.
Többet az úti céljuktól eltérő repülőterekre irányítottak.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
„A Tisza nem átlépett a múlt árnyékán, hanem hatalmas szakadékba lépett” – hangzott el a Tisza-ügynökbotrány miatt tartott sajtótájékoztatón.
Tovább csökkent a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztődésnek kitett magyarok aránya a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen megjelent, a háztartások életszínvonalát vizsgáló jelentése szerint. A javulás elsősorban az anyagi nélkülözés visszaszorulásának köszönhető, miközben a jövedelmi szegénység és a munkaerőpiacról való kiszorulás mértéke lényegében nem változott. Az országos adatok ugyanakkor jelentős t…
XIV. Leó pápa a Vatikánban fogadta a világhírű zenészt.
Cseh Gergő Bendegúz vállalja a felelősséget.
Némelyiken talán csodálkozni fogsz.
A Budapest–Oszaka–Tokió-útvonal 139,2 millióba, a Tokió–Baku-szakasz 4,2 millióba fájt. The post Szijjártóék 143,5 millió forintért béreltek magánrepülőt egy 2021-es japán–azeri túrára first appeared on 24.hu.
A 600 oldalas dokumentum kijelöli a stratégiát, meghatározza az ősszel indítható projekteket, és egy önálló vízügyi kutatóintézet felállítását is célul tűzi ki.
Ha azok közé tartozik, akik már sok képernyőmentést készítettek okostelefonjukon utólagos felhasználás céljából, és később már nem találták ezeket a fotógaléria süllyesztőjében, akkor önnek is roppant hasznos lehet egy új alkalmazás. A Pool ugyanis mesterséges intelligencia segítségével rendezi kereshető formába ezeket a mentéseket, és további lehetőségekkel egészíti ki ezeket.
A BYD luxusmárkája komoly bemutatóra készül Abu Dhabiban, azonban a leleplezés előtt sem takargatják túlzottan az újdonságukat.
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
Oroszország 90 indítóberendezést adott el Iránnak "Izdelije 305"-ös irányított rakétákhoz - tudta meg az FT.
A sztár mellett az eredeti film rendezője is visszatért.
Az ötszörös BEK/BL-győztes legenda fontos figyelmeztetést küldött.
Több járatot is átirányítottak.
Egy hét alatt felkapaszkodhatsz a bűnözői ranglétra tetejére, aztán kezdheted elölről az egészet. Elég fura ötletekkel érkezett a GTA alsópolcos kisöccse.
Sárkányok, tündérek, fényhintók és ünnepi forgatag – négy hazai helyszín, ahol egészen különleges az adventi készülődés.
A médiahatóság hivatalosan is fellép a reklámadó ellen – jelentette be Polyák Gábor a Budapesten jelenleg is zajló Big Picture konferencián. Az Indamedia–Ringier-összefonódás vizsgálatáról és egy, az állami reklámokat tartalmazó adatbázis kialakításáról is beszélt.
Az angol horgász a valaha feljegyzett legnagyobb pontyot fogta a magyarországi, magánkézben lévő Euro-Aqua tavon. Ez nem hivatalos világrekord, de a brit férfi ennek ellenére nagyon örül.
Az állami tulajdonú HungaroControl a magyar és a koszovói légtér irányításáért felel.
A jogállamiság helyzete Európában 2026-ban.
Komoly feladatok várnak az új vezetőre.
A közúti világítást cserélik ki.
Tavaly sok más dolog mellett a Forma–1 világbajnoki címét is megjósoltattuk egy sor mesterséges intelligenciával. Fel sem merült egyikükben sem, hogy a Mercedes olasz pilótája akár a dobogóra felkerülne.