Alekszandar Vucsics tagadta, hogy Orbán Viktor beszélte le az erőszakról a választási vereség éjszakáján
A volt szerb elnök szerint csak egyszer beszéltek.
A volt szerb elnök szerint csak egyszer beszéltek.
Az esztergom-budapesti érsek az elhunyt szeretteink emlékének megőrzését hangsúlyozta mindenszentek és halottak napja alkalmából.
A Fiumei úti sírkertben nyugszanak a legnagyobbak.
A felnőttek közül a legtöbben boszorkánynak vagy vámpírnak öltöznének, a gyerekeknél pedig Pókember vezeti a mezőnyt.
A város polgármestere azt mondta, már három különálló esetről tudnak.
A berliniek közel 70 percig előnyben voltak a Köln ellen, amely debütánsának köszönhetően szerzett pontot.
Jack Grealish neve az elmúlt napokban nem a pályán nyújtott teljesítménye miatt került előtérbe, hanem azért, mert a sajtó szerint két egymást követő estén is ivással és bulival telt az ideje, nem sokkal azelőtt, hogy kikerült volna az Everton keretéből.
Az én hetem című sorozatunkban négy író öt megadott kulcsszót felhasználva ír arról, miként élte meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának most ez a készlet segített ihletet adni: dugipénz, pomádé, munkakör, káderpolitika, seggkampány.
Legalább 3 édességből kerültek elő idegen tárgyak.
A Honvéd, az Újpest, a Debrecen és a Puskás Akadémia második csapata is győzött.
A banán lefekvés előtt nemcsak egészséges nasi lehet, hanem az alvás minőségét is javíthatja. A gyümölcsben található triptofán, magnézium, kálium és B6-vitamin támogatja a szervezet természetes alvási folyamatait, ami megkönnyítheti az elalvást és hozzájárulhat a pihentetőbb éjszakai pihenéshez.
A magyar eurócsatlakozás lehetősége már a külföldi pénzügyi sajtó figyelmét is felkeltette.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Kopóréteg legyen a talpán, aki el tudja kerülni a felmarást.
A beszámolók szerint baleset történt, a 83 éves rendező állapota stabil.
Húsz perc alatt mintegy 6,3 milliárd dollár értékű kriptoeszközt loptak el.
Lipták Tamás új kötete a választási vereség után a szellemi önállóság és a megújulás lehetőségeit keresi.
Gudics Máté a Megasztárban fejlesztette ki a módszerét.
Annyira szereti a Prince of Persiát, hogy nem hagyná veszni a The Sand of Time remake projektet.
Így telik majd november első hete!
Egy döntetlen mellett ez már a kilencedik győzelme volt a csapatnak.
Két ember meghalt, további kettő pedig megsérült a mentés közben.
Kai Havertz a 16. percben betalált, aztán már hiába rohamoztak a hazaiak – Kerkez Milos hasznosan futballozott.
Az író-rendező a közösségi médiában osztotta meg kendőzetlen véleményét.
Babó Levente: Sokkal oldottabb, felszabadultabb játékot vártam a csapattól.
Az év egyik legnagyobb vihart kavart dokumentumfilmje, a NAZA inkább működik másfél órás riportvideóként, mint filmművészeti alkotásként. Úgy nézve viszont sokkoló és fontos.
Az elemző szerint ez már a mézeshetek végét jelzi.
Jó hír érkezett a Liverpool magyar szurkolóinak is: Szoboszlai Dominik hosszabb kihagyás után bekerült a Vörösök keretébe, és a kispadon várja az Arsenal elleni, 17:30-kor kezdődő Premier League-rangadót.
Népszerűtlen jelmezt választott. The post Donald Trump saját magának öltözött a Mar-a-Lago-i Halloween-partyn first appeared on 24.hu.
Adócsökkentés mellett nőhet az állam szja-bevétele.
Mutatjuk a szerencsés számokat!
Nem volt másra ideje – magyarázta Donald Trump, hogy miért Trumpként érkezett meg a saját beöltözős bulijára.
Testhezálló jelmezt választott az elnök.
Gert Remmel csapata mindhárom pontot begyűjtötte a Pancho Arénában.
Háború, gazdaság és a bevándorlás - ezek a döntő témák.
Ruszó Tibire alig lehet ráismerni a legújabb videójában.