Megszólalt a szakszervezet: Remélik, hogy Lannert Judit nem tartja fent a korábbi álláspontját
A PDSZ sem támogatja a miniszter terveit, ha azokat továbbra is tartja.
Személyre szabható hírfolyam
A PDSZ sem támogatja a miniszter terveit, ha azokat továbbra is tartja.
Szandi lánya nem mindig viseli jól, hogy édesanyját jelenleg jobban érdekli unokája.
Az épület szinte teljesen megsemmisült.
Szeptember 7-től Network4 néven működik tovább az eddig NET4+ néven ismert streamingszolgáltatás. A platform kínálata jelentősen kibővül: a sportközvetítések mellett több ezer órányi film, sorozat és saját gyártású műsor is elérhetővé válik.
Nem lesz minek örülni, de már elkezdődött a magyarázkodás.
Steinem a hetvenes évektől az amerikai feminista mozgalom egyik ikonikus alakjává vált, több mint ötven évig küzdött a nők munkahelyi és reproduktív jogaiért.
A választások előtt csak úgy szórta a pénzt az Orbán-kormány.
Ebből pedig az is kiderült, hogy nagyjából mikor folytatódhat a God of War sorozat forgatása.
A kilencvenkét éves újságíró, az alapítványa közösségi oldalán közzétett tájékoztatás szerint szerdán halt meg New York-i otthonában.
Méregdrága átigazolások, meghiúsult klubváltások, okos megoldások. Ilyen volt a 2026-as transzfernyár.
A hatóságok az üggyel kapcsolatban őrizetbe vettek két bolgár állampolgárt.
Pénteken, a Lenti Művelődési Házban zajló nyitórendezvénnyel indul a program, amely a világszerte ismert kék zóna szemléletből merít inspirációt.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Jógavideóktól az edzőtermi bérletig volt itt minden.
Alaposan átformálták a közlekedést a József körúton, és jó irányba változott a helyzet. Úgy tűnik, tényleg sokkal könnyebb szabályosnak lenni, ha az útvonalvezetés logikus.
Azt is elárulta, mihez kezd most.
Unalmas lett az abszolút filmszínház?
A megmaradó gazdaságok viszont egyre nagyobbak.
Békésen halt meg, családja körében. The post 92 éves korában meghalt a feminista ikon, Gloria Steinem first appeared on 24.hu.
Két bolgár állampolgárt gyanúsítanak az ügyben.
A miniszterelnök munkaegyeztetésen járt a köztársasági elnöknél.
Alberto Marí a Valencia játékosaként élvonalbeli tapasztalattal is rendelkezik. The post La Ligát megjárt középcsatárt igazolt a Kispest-Honvéd FC first appeared on 24.hu.
A 25 éves támadó kétéves szerződést írt alá a kispestiekkel.
A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt veszélybe került a pécsi hőerőmű és a mohácsi farostlemezgyár iparivíz-ellátása, ezért sürgős műszaki beavatkozásra volt szükség a mohácsi vízkiemelőnél. A létesítmény jelentősége azonban ennél jóval nagyobb: a Mohács és Pécs közötti iparivíz-rendszer a térség további ipari fejlesztéseiben, így a Pécs környékére tervezett ipari park ellátásában is fontos szerepet kaphat.
Ötven utassal a fedélzeten lett rosszul.
A párt szerint a MOHU terve újabb korlátozást jelentene a magyar emberek számára.
Ukrajnának egyszerűen biztosítania kellene az eltűnés határán billegő, aprócska magyar kisebbség nyelvi és egyéb jogait. Így, hogy uniós tagok szeretnének lenni, duplán. Ehhez képest cinikusan viselkednek, és ha lenne arca a Júniusi Megállapodásnak, akkor belenevettek volna.
A lipcsei incidens egy lokális hibrid művelet gyanújából rövid idő alatt szélesebb NATO-orosz eszkalációs üggyé válik?
Bár Kijev úgy véli, az elmúlt időszakban számos gesztust tett a kétoldalú kapcsolatok rendezése érdekében, csalódottan fogadta, hogy az új magyar kormány immár harmadszor vétózta meg az Ukrajna európai uniós csatlakozását célzó tárgyalási fejezetek teljes körű megnyitását. Az ukrán vezetés elismeri az elmúlt száz nap diplomáciai sikereit és a korábbi ellenséges retorika megszűnését, a csatlakozási folyamat akadályoz…
Folytatódik Gulyás István műsora, amiben az elmúlt években többek között Schmidt Mária, Giró-Szász András és Schiffer András szidhatta a Nyugatot és védhette az Orbán-rendszert, különösebb ellenvélemény nélkül.
A Volkswagen vezetése sajtóértesülés szerint 2029 végéig megszüntetné a Seat márkát, hogy csökkentse a konszern működésének összetettségét és a Cuprára összpontosítsa fejlesztési forrásait. A tervről pénteken szavazhat a felügyelőbizottság, írja a WirtschaftsWoche.
Önvizsgálatra szánta el magát L.L. Junior.
Egy-két játékost még próbálnak igazolni a győriek - árulta el a vezetőedző.
Többek között az AC Milannal és a Juventusszal is találkoznak.
Az orosz elnök szerint a mozgósításról szóló álhír bedobásával a szeptemberben esedékes oroszországi választásokra akarnak befolyást gyakorolni.
A szakértő szerint a nyaralók már sokkal inkább második otthonnak számítanak, mint olyan ingatlannak, amiben évente legfeljebb 2-3 hetet töltünk.