Most dől el, hogyan alakul a keleti nagyhatalom jövője: már körvonalazódik az irány
Hétfőn Pekingben gyűltek össze a Kínai Kommunista Párt (KKP) vezető tisztségviselői, ahol Hszi Csin-ping főtitkár és az ország elnöke meghatározhatta az elkövetkező időszak irányvonalát – írja a Nikkei Asia.
Szabályosan őrjöng a német elit az Audi-vezér és Trump különös barátsága miatt – pedig Gernot Döllnernek nyomós oka van arra, hogy az elnök kegyeit keresse
Egy amerikai gyár terve fontos üzleti lépés lehet a vállalat számára, a bejelentés körülményei azonban komoly belső feszültséget okoztak.
Az újvidéki tragédia felelőseinek elszámoltatása lesz az új szerb vezetés elsődleges feladata
A választásokon győztes Egyetemista Lista vezetője szerint végig kell vinni a tragédiát megelőző, korrupciós cselekményekkel kapcsolatos eljárásokat, meg kell állapítani a felelősséget, és igazságot kell szolgáltatni az áldozatoknak és családjaiknak.
Akkora rendezvényeket tartanak Moszkvában, hogy a biztonság kedvéért napokon át korlátozzák a mobilnetet
Az Oroszország–Afrika-csúcstalálkozóra például több mint négyezer üzletembert hívtak meg.
Hatalmas tömeg gyűlt össze Szabadkán, hogy eltávolítsák az Aleksandar Vučić pártját hirdető molinókat – videó
A Hallgatói Lista győzelme után látványos akcióra került sor.
Náci karlendítést idéző plakát miatt büntettek meg egy AfD-s politikust Németországban
Wilko Möller az ítélet szerint tisztában volt a hasonlósággal, mégis legyártott 50 ilyen plakátot.
Rájöhettek, mi okozza a prosztata megnagyobbodását
A felfedezés új kezelések kifejlesztéséhez vezethet.
Román hírszerzés: orosz szabotázskísérlet okozta a brassói lőszergyár közelében keletkezett tüzet
Közzétették a térfigyelő kamerák felvételeit is, amin látható az elkövető.
Hajdú Kata és Leimeter Dóra is visszatér a válogatott keretébe
A női vízilabda-válogatott vasárnaptól keddig készül a decemberi világkupa divízió I-es tornájára.
Lengyelország, Magyarország, Szerbia: mit jelent az uniós fogadtatás egy kormányváltás után?
A választás véget ért. Brüsszel hangneme máris változott.
A nap legfontosabb hírei – 2026.10.26
FidENSZ. The post A nap legfontosabb hírei – 2026.10.26 first appeared on 24.hu.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Nem akárki bukkant fel az Aranylabda-gálán, örülhetnek a Fradi-szurkolók – galéria
Sorra érkeznek a vörös szőnyegre a futballvilág legnagyobb sztárjai
Öt napja maradt a Tisza-kormánynak, 30 ezer házaspár várja a kormány döntését
A babaváró hitel érintettjeinek akár 3,9 millió forint visszafizetési kötelezettsége is keletkezhet.
Nyilvánosságra kerültek Ruszin-Szendi szolgálati villájának szerződései
A szerződések megvannak. A jóváhagyás még kérdés.
Ez ám a meglepetés: Orbán Viktor táskahordozója sem cáfolta a volt kormányfő ENSZ-főtitkári jelölését
Egy podcastműsorban kommentálták az ügyet.
Marha sokat keresett az Apple, de a memóriaárak neki is fájtak
Még az Apple sem úszhatja meg ép bőrrel az AI-korszakot, ráadásul a Siri is égeti a pénzt.
Három hónap után távozik az Xbox történetének első operatív igazgatója
Helen Chiang 21 év után hagyja ott a Microsoftot, távozásának okát nem árulták el.
Három hónap után távozik az Xbox történetének első operatív igazgatója
Helen Chiang 21 év után hagyja ott a Microsoftot, távozásának okát nem árulták el.
Yettel OtthonNet L teszt – kábeles net kábelek nélkül
Ha kimaxolod az 5G lehetőségeit, megmenekülhetsz a kötelező kábelektől otthoni internet-elérésednél is. Alacsony ping, nagy sávszélesség, de akkor hol a trükk?
Három hónap után távozik az Xbox történetének első operatív igazgatója
Helen Chiang 21 év után hagyja ott a Microsoftot, távozásának okát nem árulták el.
Három hónap után távozik az Xbox történetének első operatív igazgatója
Helen Chiang 21 év után hagyja ott a Microsoftot, távozásának okát nem árulták el.
Három hónap után távozik az Xbox történetének első operatív igazgatója
Helen Chiang 21 év után hagyja ott a Microsoftot, távozásának okát nem árulták el.
Így írj jó önéletrajzot az első diákmunkádhoz
Van, ahol elég az online jelentkezés, másutt egy jó CV is kell.

A GPS-t is megzavarta, akkora lyukat ütött a NASA rakétája az atmoszférába
Nagy baj még nincs, de a jövőre való tekintettel fontossá vált megvizsgálni az Artemis II küldetés következményeit.
Három hónap után távozik az Xbox történetének első operatív igazgatója
Helen Chiang 21 év után hagyja ott a Microsoftot, távozásának okát nem árulták el.
Harry Kane kapta az Aranylabdát 2026-ban!
Kylian Mbappé lett a második, Lamine Yamal a harmadik; a nőknél Alexia Putellas pályafutása során harmadszor nyert.
Az Nvidia nagyon drágán eladja a chipeket, de Huang GPU-nként évi 656 ezer forintos szoftverdíjat is szeretne
A vezérigazgató szerint a szoftverlicencek egyre fontosabb bevételi forrássá válnak, a feltételezett matek alapján pedig ezzel nehéz vitatkozni.

Front nyílt a gyerekek körül, a szexuális felvilágosítás miatt csapnak össze a politikusok
A rózsaszínt kedvelő kisfiúktól a valódi tabukig – a Hintalovon Alapítvány szakmai vezetőjével beszélgettünk.