Hegyi Iván: Sandro Mazzola Budapesten lőtte élete gólját
A bálvány 83 éves korában hunyt el.
Személyre szabható hírfolyam
A bálvány 83 éves korában hunyt el.
Karrierje során íróként és dalszerzőként is dolgozott.
A Madách és a Trafó élére pályázók közül is ismertté váltak nevek.
Hideg tél esetén további 50 százalékos áremelkedés is jöhet.
Az elnök szerint ez „teljesen megengedett”.
A friss tájékoztatásból többek között kiderül, hány és milyen címletben érkeznek az utalványok, illetve az is, hogy mire és meddig lehet felhasználni őket. The post Iskolakezdési utalvány: új részleteket közölt a kormány first appeared on 24.hu.
Nem így tervezte eltölteni az éjszakát.
November 30-ig kézbesítik a jogosult családoknak a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos részletét. A négyszázezer rászoruló gyermeket érintő juttatás ezúttal utalvány formájában érkezik, amelyet 2027. március közepéig lehet levásárolni - derült ki a kormany.hu-n megjelent közleményből.
Köves Ferenc szerint erodálódott a Tisza 25 százaékos azonnali béremelésről szóló ígérete.
Nőtt a bruttó áramfelhasználás és az import részaránya is.
A forinterősödés nem csak egy általános régiós felülteljesítés része volt. A lengyel zloty például közel kétéves mélypontra gyengült az euróval szemben.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A képviselőt egy nőstény gímszarvas szabályellenes elejtésével gyanúsítják, kitart ártatlansága mellett. The post Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ politikusa first appeared on 24.hu.
Legalább tízen megsebesültek – köztük két mentős – egy Odesszát ért pénteki orosz dróntámadásban.
A magyar gyökerű francia színész-rendezővel A gyűlölet három évtizedéről, a párizsi hiphop aranykoráról, a mozi haláláról és arról beszélgettünk, miért a mesterséges intelligencia hozta meg a kedvét ahhoz, hogy újra filmet rendezzen.
Videón az elképesztő teljesítmény.
A NATO üdvözölte az egyezséget, amely a szövetség szerint erősítheti az északi-sarkvidéki biztonságot.
A dél-koreai formagyakorlat-vb másik magyar indulója, a 60 év alattiak kategóriájában szerepelt Takács Gábor a 17. helyen zárt.
Itt kezdődik az örök nyugalom és a boldog gyermekkor.
Megjött A Kaptár a mozikba, mi pedig megvizsgáljuk videónkban, hogy sikerült a Fegyverek rendezőjének Resident Evil-értelmezése.
Erős széllel és lehűlést hozó hidegfronttal kezdődik a jövő hét, jelentős csapadékra azonban nem lehet számítani. Hétfőn helyenként viharos széllökések is előfordulhatnak – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.
Az orgonaművész ma már világpolgárként él, idejét magyarországi, kanadai, berlini és olaszországi otthonai között osztja meg.
Új front nyílhat a rák elleni küzdelemben.
A hadsereg közlése szerint nem történt légtérsértés. The post A lengyel légierő megelőző jellegű műveleteket hajtott végre szombat reggel first appeared on 24.hu.
Moszkva elektronikus rendszerét támadták a második választási nap előtt, amely külön platformon működik az ország többi részétől. Putyin is így szavazott. The post Súlyos kibertámadás érte a moszkvai online választási rendszert first appeared on 24.hu.
A Fitzroy-folyó Rockhamptonban található szakaszával korábban az erős áramlat miatt is kételyek merültek fel, de most egy független szakértői vizsgálat eloszlatta ezeket.
„Fájdalmas lehet ez a kudarc, és ez még csak az eleje” – üzente a színész.
Négy nő várta a buszról leszálló két iskolás lányt.
Az ILCA 7-es olimpiai hajóosztály történelmében először áll az élen magyar sportoló.
Sebestyén Géza közgazdász szerint a döntés érzékenyen érinti az időseket.
Oroszország súlyos támadást hajtott végre az éjszaka a dél-ukrajnai Odessza megye területén, ami miatt szombat reggel több mint 178 ezer fogyasztónál megszakadt az áramszolgáltatás, és azóta sem állt helyre - közölte a a DTEK energiaszolgáltató vállalat a Telegramon.
A riasztásra készen álló tűzoltóautóból életmentéshez is használható eszközöket vittek el, ezeket most pótolniuk kell.
A Leapmotor legújabb modellje, a B03X crossover az európai piacon próbál megvetni a lábát a kisméretű elektromos SUV-k egyre sűrűbb mezőnyében.
Ezzel azonban még nincs vége az útnak, a java csak most kezdődik.
Szerinte a szóbeli erőszak normalizálódása a politikai erőszak legveszélyesebb előszobája.