Összeesett testnevelésórán egy soproni diáklány, mentőhelikoptert riasztottak hozzá
A szakszerű segítségnek hála stabil állapotban vitték kórházba.
A szakszerű segítségnek hála stabil állapotban vitték kórházba.
Talán utoljára hallgatták meg a magyar kormányt a hetes cikkes eljárásban.
Komoly átalakítás előtt áll a közmédia, amelynek részeként elbocsátások és csatorna-összevonások is jöhetnek.
Kate Walsh volt a Grace Klinika dögös vöröskéje, 59 évesen is olyan gyönyörű, mintha egy percet sem öregedett volna.
Szektorbezárást kapott a DVSC a ZTE elleni meccsre, de a teljes stadionbezárás is fenyegeti a Lokit.
Négy, a Rockstar terveit ismerő iparági forrás szerint a számítógépes kiadás a konzolos premier után néhány hónappal követheti a játékot, a stúdió azonban egyelőre nem erősítette meg hivatalosan az értesülést.
Jó hír a kirándulóknak: befejeződött a korábban balesetveszély miatt lezárt Mayer Antal-kilátó javítása, így ismét fel lehet kapaszkodni a magasba a Bakony egyik kedvelt kirándulóhelyén.
Tortával lepte meg szerelmét Anastasia.
Az OTP és a Magyar Telekom szárnyalása mellett a Molra eladói nyomás nehezedett, az Opus részvényeit pedig közel 10 százalékkal ütötték lejjebb.
7 hüvelykes kijelző, Siri AI, FaceTime és okosotthon-vezérlés 299 dolláros áron.
Egyre több uniós támogatási és finanszírozási lehetőség válhat elérhetővé a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások számára, de a pályázati feltételek között nem könnyű eligazodni.
Zubánics László, az Ungvári Nemzeti Egyetem tanszékvezető tanára beszélt lapunknak arról, mit jelent gyakorlatban a módosítás.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Egy különeges, 1906-os kerámia is szerepel az aukció tételei között, amelynek kikiáltási ára 15 millió forint.
A Fehér Ház lemondásra szólította fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok görögországi nagykövetét, miután botránykeltő hírek láttak napvilágot a diplomata tevékenységéről – írja a New York Times. Guilfoyle egyebek mellett egy republikánus donortól kért pénzt a hitelkártya-tartozása törlesztésére, amiért cserébe kormányzati befolyást ajánlott a férfinak.
A gyanúsítottat letartóztatták.
Bujdosó Andrea Tisza-frakcióvezető felszólalása után indult el a szokásos kiabálás.
Egy tigris még akkor is halálos sérülést okozhat, ha csak tétován megvizsgálja, ki ez az idegen a kifutójában. Budapesten medve, elefánt és teve ölt a múltban The post A tigrisnek is lehet rossz napja: ezért halálos ötlet bemenni a kifutójába first appeared on 24.hu.
Három héttel a választások előtt tartottak házkutatást Ilhan Omarnál.
A bolgár partoktól alig 30 kilométerre támadtak meg két kereskedelmi hajót, az egyik elsüllyedt, 11 tengerészt pedig eltűntként tartanak nyilván. A NATO a katonai jelenlétének módosítását is kilátásba helyezte.
A politológus szerint politikai okokból rágalmazza őt a miniszterelnök.
Az orosz elnök és emberei szemében összemosódik háború és béke, mint ahogy az is, hogy mi Oroszország, és hol végződik. Nagyon lényeges, hogy a Nyugat értse ezt a mentalitást, mert azon múlik, hogy a Kreml milyen békére hajlandó.
A kutatás új megvilágításba helyezheti a kvantumteleportáció működését.
A jogállamisági feltételességi eljárás lezárásának két pozitív hozadéka is van. The post Ezermilliárdos EU-s forráshoz jut Magyarország, miközben a diákok kedvelt programja is visszatér appeared first on Forbes.hu.
Az érsek szerint a kivégzésben való részvétel ellentétes az egyház tanításával. The post Katolikus katonákat szólított fel a kivégzés bojkottjára egy amerikai érsek first appeared on 24.hu.
A menopauza nem csupán a menstruáció végét jelenti: egy új kutatás szerint a szervezet több biológiai rendszerében is hirtelen változásokat idéz elő.
A III. kerület több buszjáratának közlekedése is változhat, a BKK pedig a helyiek véleményét is várja a tervekről.
Négyszeresére növelheti az adatközpontok hálózati sebességét az Nvidia és a Cisco által fejlesztett optikai modul.
A fordulat azért nagyon kellemetlen, mert korábban Magyarország hagyományosan számottevő kukoricaexportőr volt.
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
Iparági értesülések szerint hamarabb sor kerülhet a Grand Theft Auto VI PC-s megjelenésére, mint gondoltuk.
Itt a védelmi intézkedés, amire az európai gyártók vártak: az Európai Unió decembertől korlátozná a Kínából érkező hibrid autók importját.
A tőzsdéken egyre fontosabbá válik a megfelelő időzítés, hiszen sokszor éppen azok a részvények kínálhatják a legnagyobb lehetőségeket, amelyekre a befektetők többsége még nem figyel fel. Most pedig egy olyan vállalat került a figyelmünk középpontjába, amely egy rendkívül ígéretes technológiai területen lehet a következő évek egyik legnagyobb nyertese. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konf…
Elmaradt a tűzijáték a Kieselbach Galéria hétfői árverésén, alsó becsértéke alatt sikerült csak eladni a csodás Fauve aktot, Berény Róbert művét, és a többi nagyra tartott alkotás sem úgy ment, mint az várható lett volna. A képek java a kikiáltási áron ragadt, az okok elemzése még szakértőkre vár.
Már hallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében a Szaúd-Arábiában kialakult helyzetről volt szó. A hormuzi után a Báb el-Mandeb-szoros is a világgazdaság fókuszába került, miután a jemeni húszi lázadók ezt a kereskedelmi fojtópontot is feszültség alá helyezték. Vendégünk volt Csicsmann László, a Corvinus Egyetem professzora, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója. Adásunk második részében…
Danielle Spera és Erika Freeman 36 zsidó nőről írt könyvének címe Bátorság – ez az, ami a mai osztrák közhangulatban sokszor hiányzik, helyét pedig átveszi a félelem. De van, aki úgy véli, az osztrákoknál még mindig jobb a helyzet, mint a franciáknál, briteknél, németeknél.