Egyre többet várakoznak az utasok a vonatjukra, nem lett szép Vitézy Dávid bizonyítványa
Brutálisan romlott a járatok pontossága az idén.
Brutálisan romlott a járatok pontossága az idén.
Október 21-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik posztjáról a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnöke, Gulyás Balázs, valamint a szervezet vezérigazgatója, Jakab Roland. A kormányzat javaslatára a kutatóhálózat ideiglenes elnöke október 22-től Stipsicz András, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet eddigi főigazgatója lesz.
A bolti és online vásárlások is érintettek lehetnek.
A miniszterelnök ismét megfenyegette az ÁSZ és a GVH elnökét.
Az államfő a jelölés kapcsán arról beszélt: ma nincs társadalmi bizalom az ügyészség iránt, ezért olyan személyt keresett, akinek szakmai pályáját politikai kötődés nem terheli.
Már jelentkezhetnek a K&H STEM technológiai pályázatára azok a hallgatók, akik hazai, informatikai képzést nyújtó felsőoktatási intézmény alapképzésében tanulnak.
A kissé talán serdülő elnevezéssel érkező megoldás az egyszerűségre törekszik, de azért relatíve tágas beltérrel rendelkezik.
A NATO legfőbb katonai parancsnoka, Alexus Grynkewich amerikai tábornok a varsói biztonságpolitikai konferencián várhatóan nyíltan üzen Oroszországnak, leszögezve, hogy a szövetség képes elhárítani bármilyen támadást. A lépés hátterében az áll, hogy a nyugati fővárosokban egyre komolyabban veszik Moszkva fokozódó hibrid hadviselését - jelentette a France24.
Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat. The post A nagy válságok utáni helyreállítás modelljéért kapták az idei közgazdasági Nobel-díjat first appeared on 24.hu.
A volt győri sportigazgató a Nemzeti Sportnak azt is elmondta, miért távozott – nem értett egyet a vezetőséggel az új edző kiválasztásával kapcsolatban, miközben sem ő, sem Borbély Balázs nem kapott konkrét szerződéshosszabbítási ajánlatot.
A mentálisan sérült férfi ki akarta írtani a szüleit.
Már négy ember meghalt a vihar miatt.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Európa legjobb nagyvárosi parkjának választották.
Orbán Anita üzent Ukrajnának.
Az év utolsó fejhallgatós találkozóját szervezem épp.Már-már rendhagyónak számító, paksi helyszínen gyülekezünk majd...
A legfontosabbra nem gondoltak – folytatta Magyar –, hogy a magyar emberek bátrak, mert a magyar nép a forradalmak és szabadságharcok örököse. The post Magyar: Orbán még utoljára megfenyegette a magyarokat, de a következő üzenetet már nekem küldte first appeared on 24.hu.
Igaz, a büntetőfeljelentést a Matolcsy-kör építőcége, a Raw Development tette, arra hivatkozva, hogy az MNB egyik vállalatának milliárdos bankgarancia-lehívása kárt okozott számára; a házkutatás pedig még májusban történt.
A filmes dobogó teljesen kicserélődött, egy szuperhősös sorozat viszont továbbra is őrzi az első helyet.
A Tisza-frakció jövő héten hozza meg végleges döntését.
Van egy iparág, ami hamarosan felvirágozhat.
Az aradi vértanúkról való mgemlékezés után Magyar Péter foglalta el a pulpitust. The post Féléves a kormányváltás first appeared on 24.hu.
Nem csak az aszály pusztít: súlyos problémára figyelmezteti a gazdákat az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete.
Ez az uniós megszorító intézkedések eddigi legnagyobb kiterjesztése azóta, hogy Oroszország 2022. február 24-én megkezdte háborúját Ukrajna ellen.
A németek elleni idegenbeli mérkőzést Hamburgban vívja nemzeti csapatunk.
Majoros Árpád a jogászválogatottban még bemutatja a régi cseleket.
Szokásos heti programajánlónkkal rendületlenül gyárthatod a szép emlékeket. Ezeket hallgasd, nézd és éld meg a héten!
Lezárult Hollywood történetének egyik legjelentősebb üzlete, amelynek keretében a Paramount Skydance 110 milliárd dollárért felvásárolta a Warner Bros. Discoveryt.
A gyártó nem finomkodik, az új laptopjának egyik kiszerelésébe 128 GB memóriát csomagol.
Hatalmas örömhírt osztott meg rajongóival Paksi Endre: az Ossian legendás frontembere 67 évesen megnősült.
A miniszterelnök a Tisza első hat hónapjáról, a választás napjáról és a gazdaság helyzetéről beszélt felszólalásában, és megkérdezte a fideszeseket, szerintük ki tette tönkre a katát. A fideszesek közben Magyar Péter-bingóval töltötték az időt. A nap végén Gulyás Gergely is megjelent.
Az Európai Unió 1569 orosz vállalatot és vállalatvezetőt vesz fel a szankciós listára, ez az eddigi legnagyobb ilyen intézkedéscsomag. A korlátozások elsősorban az orosz fegyvergyártás beszállítóit érintik, köztük a rakéták, drónok és repülőgépek előállításában részt vevő cégeket. A Tanács emellett 77 személlyel szemben is szankciókat vezet be az ukrán megszállt területeken tartott orosz parlamenti választások miatt.
A Marseille közelében történt iskolai lövöldözésnek feltehetően nincs köze a jelenleg is zajló diáktüntetésekhez.
Az államfő korábbi jelöltjét egyetlen képviselő sem támogatta a parlamentben.
Hídfelújítást végeznek október 13-án, kedden reggel 7 órától várhatóan október 20-án délutánig az M0-s déli szektorában.