Egyetlen éjszaka megmutatta, mennyire függ Kijev Elon Musk hálózatától
Egy mozdulattal elnémíthatja a Fehér Ház az ukrán drónokat.
Egy mozdulattal elnémíthatja a Fehér Ház az ukrán drónokat.
Mutatjuk, milyen idő lesz szombaton és vasárnap!
A házkutatás során fegyverek kerültek elő abból a templomból, ahol szolgált.
Ben Affleck nem volt kifejezetten óvatos azzal, ahogy az újraforgatások hangulatáról és körülményeiről mesélt.
Barna vagy fehér cukor? A szín alapján könnyű egészségesebbnek gondolni az egyiket, de a különbség jóval kisebb, mint sokan hinnék.
Gasztronómiai szakújságírók nemrég összevetették a McDonald’s és a Burger King húspogácsáját. Arra jutottak, hogy...
A jailbreakeléssel kapcsolatos előrelépések rengeteg új lehetőséget nyitottak meg a barkácsközösség előtt.
Bowlingozhatunk, teniszezhetünk, bokszolhatunk, sőt gördeszkával és kisrepülővel is bejárhatunk egy egész szigetet. Jön a Nintendo Switch Sports Resort, amely a mozgásérzékelős videójátékok egyik legnépszerűbb hagyományát eleveníti fel.
A siker szerinte nem csak a szerencsén múlik.
A fogyasztószerek globális piaca 2030-ra meghaladhatja az évi 100 milliárd dollárt.
A magyar válogatott játékos sérüléséről így is beszéltek, az MTK részéről a gólszerző és edzője értékelt.
A thriller végre otthonra lel Magyarországon?
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Főként napközben várható napos idő. Délután befelhősödik. Hétvégén még így is kitart a kirándulóidő, 18 fokig melegedhet a hőmérséklet. The post Időjárás: használjuk ki a kirándulóidőt, sok hasonló hétvége már nem lesz first appeared on 24.hu.
Bárdosi Sándor úgy döntött, civil munkát is vállal, ezzel foglalkozik a küzdősport-akadémia és az edzőség mellett.
A karokat és a lábakat is mozgatja, így nyújtásra és mobilizálásra is képes.
Mindketten elsírták magukat a lánykérés pillanatában.
14 éve hunyt el a magyar Elvis.
Várólisták és összeomló ápolási rendszer.
A rendőrség hajtóvadászatot indított.
A Szafi budapesti üzemében jártunk, ahol a gyártás kulisszatitkaiba nyerhettünk betekintést.
Ezek a fűszerek az anyagcsere-folyamatokra is hatnak.
Kettészakad az ország időjárása.
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Úgy tűnik, nem is ez lehetett az első csalás. The post Felfüggesztették az igazgatónőt, mert saját lánya javára elcsalta a hatodikos diákönkormányzati választást first appeared on 24.hu.
Aki túléli a mostani válságot, az még akár jól is járhat.
Nehéz felidézni olyan időszakot, amikor a gazdaságokat, a pénzpiacokat, a politikát és a társadalmakat egyszerre jellemezte volna jelentős volatilitás és bizonytalanság, különösen a mostanihoz hasonló mértékben.
Csúszik az egyik sérült visszatérése.
Kátai-Németh Vilmos elmondta: a gyanú szerint a korábbi kormánypárt mintegy 600 millió forint közpénzt fordított Koncz Zsófia választási rendezvényeire. The post Feljelentést tett a miniszter Koncz Zsófia választási kampánya miatt first appeared on 24.hu.
Továbbra is teljesen kétarcú Borbély Balázs csapata, azaz, ami megy a nemzetközi porondon, nem megy a magyar bajnokságban.
Azt kérték számon, hogy Magyar Péterék hallgatnak az intézkedések valódi hátteréről.
Rákay Philip elárulta, mi a DPK-tábor legfontosabb üzenete.
Tovább gyorsult a generációváltás.
A Fekete-tenger lett a drónháború legújabb frontvonala?
ByeAlex nemrég felfedte, ki az új párja, kiderült, hogy egy influenszer anyukába szeretett bele az énekes.